Klíma és korona

 Hasonlóságok és különbségek a korunkra jellemző – a médiák által kreált – két fő probléma között.

Nem lehet úgy egy álproblémát kreálni, hogy annak ne volna valami mákszemnyi valós magja. Ezt a mákszemnyi magot nagyítja, turbózza föl a média ezer regiszterén. Az eszközök: Nyomtatott sajtó, rádió, televízió, internet, közszolgálati és kereskedelmi hírportálok, nemkormányzati alapítványok, szervezetek (NGO), közösségi fórumok – facebook, youtube, twitter, telegraf – magánszemélyek blogjai. Evvel szemben mikroszkopikus méretekben persze jelen van az érem másik oldalát is bemutató, a kiegyensúlyozott tájékoztatásra törekvő oldal is. Másképp fogalmazva: Ha 1 % igazságra rárakódik 99 % hazugság, az eredmény csak hamis lehet. Főleg, ha ezt a 99 %-ot a nap 24 órájában sulykolják

Hasonlítsuk össze ezek után az elmúlt évek, évtizedek két fő, a nyugati társadalmakat leginkább megterhelő jelenségét, a klíma-felhajtást és a vírus-felhajtást. Akik otthon vannak az angol nyelvben, azok tudják, hogy erre a hype szót szokták alkalmazni, de igyekszünk magyar szavakat használva fogalmazni. Határozottan csak nyugati társadalmakról beszélünk. A világ többi része – elsősorban az ázsiai országok – nem vevő a klímariogatásra. A vírus-hisztériában ugyan partnerek, de ennek kezelése jóval pragmatikusabb náluk, mint a nyugati társadalmakban.

 

A hisztéria célja:
Pánikkeltés, egy képzelt veszély felvázolása, majd egy pszeudomegoldás erőltetése az elképzelt veszély leküzdésére.

 

A szemernyi igazság

 

Klíma:
Az IR-aktív molekulák, mindenekelőtt a víz, majd a CO2, N2O és metán bizonyos körülmények között elnyelik, majd újra kibocsátják az infravörös sugarakat. Ugyancsak vitathatatlan, hogy a Föld átlaghőmérséklete ingadozik. Néha emelkedik, néha csökken. És ez így van bolygónk létezése óta.

 

Korona:
A koronavírusok már 50 éve ismertek, mint az influenzaszerű megbetegedések kórokozóinak egy csoportja. Mivel minden vírus folyamatosan módosul, értelmetlen az újszerű jelző. Ez nem azt jelenti, hogy 50 éve léteznek, 50 éve tudunk róluk. E sorok írója elveti az interneten időről időre felröppenő teóriákat, melyek szerint a SARS-COV-2 egy mesterséges vírus, melyet gonosz hatalmak hoztak létre szuper titkos biológiai laboratóriumaikban. Azon egyszerű oknál fogva, hogy a vírusnak semmiféle egészségügyi, gazdasági vagy katonai fenyegető potenciálja nincs. Média-fölhajtás nélkül nem is tudnánk róla, hogy létezik. Az MTI 2020. november 16-i jelentése szerint a vírus már 2019 őszén jelen volt Olaszországban. Ez mutatja, hogy semmi pandémia hatása nincs.

 

Képzelt veszély

 

Klíma:
Ha a légkörben megduplázódik a CO2-t koncentráció a fosszilis energiahordozók elégetésének következtében, az elnyelt majd újra kibocsátott IR-sugarak a Föld felszíne felé visszasugározva annak végzetes fölmelegedését okozzák.

Bild, német bulvárlap 2007: Titkos klímajelentés – Még 13 évünk maradt a Föld megmentésére!

 

Korona:
Egy újszerű SARS koronavírus támadja meg az emberiséget, halálos áldozatok millióit követelve.

 

A realitás a fikcióval szemben

 

Klíma:

  •  Az üvegházban nem az IR-sugarak csapdába ejtése miatt lesz melegebb (Robert Wood, Ehrenfried Loock, Nasif S. Nahle professzor kísérletei).
    https://www.klimarealista.hu/gondolatok-a-klimarol-az-antropogenklimahatasrol-akh/ V/1. pont
  • Az atmoszférában nincs tükröző réteg, amely az IR-sugarakat visszaveri, továbbá nincs határfelület. Minden molekula (CO2, H2O, N2, O2) folyamatosan mozog föl és le. Ha a troposzférában egy IR-aktív molekula (klímagáz, úgy mint víz, CO2, N2O, metán) kap egy energiakvantumot (abszorpció), energiatöbbletét nanoszekundumokon belül leadja környezetének (a levegő 99 %-át kitevő O2 és N2 molekuláknak). A levegőt alkotó összes molekulára érvényes: amely molekula energiakvantumot kapott akár ütközés, akár abszorpció következtében, az megnövekedett kinetikus energiája miatt fölfelé fog szállni, helyére pedig egy hidegebb molekula fog leszállni. (Papírkígyó, ált. iskola harmadik osztály.)
  • A legjelentősebb IR-aktív gáz a légkörben a víz (H2O), Mennyisége és abszorpciós sávjai következtében kb. 100-szor jelentősebb a széndioxidnál. Nos a légkör víztartalma a napszakok és évszakok, illetve az időjárás változásának következtében jóval szélesebb határok között ingadozik, mint amennyit a CO2-koncentráció megduplázása ehhez hozzátehet. Mégsem érzékeljük a hőmérséklet változását a levegő víztartalmának – a CO2-höz viszonyítva jóval drasztikusabb változása következtében.

A további pontokat lásd itt: Microsoft Word – KLÍMA-KOMPENDIUM.doc (klimarealista.hu)

 

Korona:
Dr. Wolfgang Wodarg tüdőgyógyász 21 pontban fogalmazta meg a hivatalos és a médiák által sulykolt álláspont legkirívóbb ellentmondásait.
Innen letölthető: https://virusinfok.hu/wodarg-kerdesek-valaszok/

 

Pszeudomegoldások

 

Klíma:
Képzelt veszélyre csak értelmetlen megoldások születhetnek.

  • Az áramtermelésben az ún. megújuló (helyesen: véletlenszerűen termelő) áramforrások, úgy mint szélturbinák, napelemek népszerűsítése, illetve milliárdos támogatása az adófizetők pénzéből.
  • A hagyományos autózás ellehetetlenítése. Elektromos autózás erőltetése úgy az egyéni, mint a közösségi közlekedésben.

Ésszerű megoldások (trolibusz a közösségi közlekedésben, atomerőművek az áramtermelésben) nem kellenek.

 

Korona:
Maszkviselés, távolságtartás. Társadalmi élet, társadalmi kapcsolatok minimálisra korlátozása. Tömeges védőoltások lakosságra kényszerítése, amelyekről elmondhatjuk, ha hatástalanok és nem okoznak mellékhatásokat, már jól jártunk. Sajnos a valóság az, hogy valószínűleg komoly mellékhatásokkal kell az oltások kapcsán szembenéznünk, főleg, ha a génmódosító mRNS oltóanyagokat fogják ránk kényszeríteni.
Wolfgang Wodarg: Hamis zászló alatt – Vírusinfók (virusinfok.hu)
Egyes önjelölt pánikkeltők avval riogatnak, hogy a maszkot még a védőoltások beadása után is hosszú ideig kell viselni. Egyre több a tanulmány, melyek felhívják a védőoltásokkal járó kockázatokra a figyelmet, miközben magának az alap-problémának – a koronavírusnak – minimális a veszélye a társadalom egészére nézve.
Robert F. Kennedy Jr: Why The COVID-19 Vaccine Should Be Avoided At All Cost (humansarefree.com)

 

 

Pszeudomegoldások következménye:

 

Klíma:
Az áramtermelés többszörösére drágul, a súlyos áramkimaradások kockázata megnő. A versenyképesség csökken. Az egyéni mobilitás egyre több terhet ró az autósokra. Itt nem arról van szó, hogy kevesebbet kiránduljunk autóval. Adott esetben a városon belül is kerékpárra, tömegközlekedésre akarják kényszeríteni az embereket, még zuhogó esőben, fagyban is, akkor is, ha 200 kg vagy terjedelmes csomagot kell a városon belül szállítani. Nagyon jól fog mutatni az idős néni, bácsi, aki hóban, esőben, fagyban kínlódik kerékpárjával, vagy a dereka miatt a tömegközlekedés igénybevétele megoldhatatlan kihívások elé állítja.

 

Korona:
A nyájimmunitás késleltetve alakul ki. Gazdasági visszaesés, állami adóbevételek csökkenése, hitelfölvétel, eladósodás megnövekedése, lakosság természetes ellenálló-képességének gyöngülése, társadalmi, közéleti negatív következmények, munkanélküliség, izoláció, magány, otthoni konfliktusok, öngyilkosság. Mindezek mögött pedig ott van a világ legjelentősebb konszernjeit tömörítő Világgazdasági Fórum (World Economic Forum, WEF) ütemterve a Great Reset, a Nagy Újrakezdés irányába.

 

Koordináló szervezet

 

Klíma:
IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change; Éghajlatváltozási Kormányközi Testület);
amely szervezet gyanús körülmények között, háttérből operáló erők irányítása mellett hátsó szándékokkal (gigantikus pénzösszegek lenyúlása) alakult meg, lásd:
Mégiscsak az ember a felelős a klímaváltozásért! – Klímarealista (klimarealista.hu)

 

Korona:
WHO (World Health Organisation; Egészségügyi világszervezet)
amely erősen függ a gyógyszeripartól, különösen a Melinda & Bill Gates Alapítvány százmillió dollár nagyságrendű támogatásaitól.
Korona-pandémia: Kik állnak a WHO mögött? | NEEM Párt – NemzetEgyesítő Mozgalom (nemzetepito-nepmozgalom.hu)

 

Sokan vitatják a hivatalos narratívát?

 

Klíma:
Igen. Se szeri se száma azoknak a tudományos egyesületeknek, szervezeteknek, amelyek a hisztéria összes elemét megcáfolják, Mindkét nem lépviselői megtalálhatók köztük, bár mintha a balliberális gondolkodás fő ellenségképe, az idősebb fehér férfi számarányához képest erősebben volna képviselve. De szép számmal akadnak fiatalabbak és hölgyek is a tényleges tudományos érveket felsorakoztató személyek között.
Mivel igen sok tudós csoport adott hangot véleményének a klíma-zsákutcával kapcsolatban, itt csak példaképp a clintel.org klímanyilatkozatát említjük meg, melyet 700 tudós írt alá. Ebben kijelentik és megindokolják, nincs klímavészhelyzet, az EU által erőltetett intézkedések pedig kontraproduktívak, értelmetlenek és csak az államok költségvetését terhelik meg fölöslegesen.
Germany – Clintel
Magyar nyelvű tájékoztatás itt:
500 tudós nyilatkozata: Nincs klímavészhelyzet! – Klímarealista (klimarealista.hu)

 

Korona:
A belga orvosok egy jelentős csoportja ez év szeptemberében nyílt levélben fordult a politikai döntéshozókhoz és a médiákhoz. Megállapításaik: Nincs olyan vészhelyzet, amely indokolná a rendkívüli intézkedések további fenntartását. A jelenlegi válságkezelés teljesen aránytalan és kontraproduktív.A levél teljes szövege itt elérhető.
Offener Brief – Docs4opendebate
A Great Barrington Nyilatkozatot időközben 574 ezren írták alá, közöttük 32 ezer orvos, 11 ezer tudós.
Signatures – Great Barrington Declaration (gbdeclaration.org)

 

Ami kézenfekvő volna, de úgy az állami gépezet, mint a főáramú média figyelmen kívül hagyja.

 

Klíma:
Tudományos vita, érvek ütköztetése szakmai szervezetek, akadémia koordinálása mellett a szakmai médiák figyelmétől kísérve. A médiák könnyűszerrel növelhetnék olvasottságukat, ha engednék az érvek, ellenérvek ütköztetését, teret adnának szakmai vitáknak, de úgy tűnik, vannak dolgok, amelyek fontosabbak a példányszámnál, olvasottságnál. Pozitív kivételnek kell itt tekintenünk a Magyar Hírlap hasábjain folyó klímavitát – KLÍMAVITA (magyarhirlap.hu) –, illetve a Karc FM Rádiót, amely időnként teret ad az alternatív nézeteket valló szakembereknek.

 

Korona:
A korona kérdéskörnél ugyanezek a mechanizmusok működnek. Az összezárás a politika és a médiák között, az elhatárolódás az alternatív nézeteket valló csoportoktól, ha lehet, itt még erősebb.

 

Ki finanszírozza az államilag és mediálisan támogatott oldal képviselőit?

 

Klíma:
A rögeszmés oldal négyes támogatásban részesül:
1, magas állami fizetések
2, szinte korlátlan kutatási pénzek, de csak akkor, ha várható, hogy a kutatás megerősíti az elvárt narratívát
3, a főáramú média egyöntetű támogatása
4, Úgynevezett független szervezetek, alapítványok, nonprofit szervezetek (NGO), által nyújtott támogatások, ösztöndíjak. Ezek mögött kitapintható a rögeszmét támogató balos kommunista szervezetek és óriáscégek támogatása.
Lázadás a kihalás ellen (klimarealista.hu)

 

Korona:
A klímakérdéshez hasonlóan itt is magas fizetések, szinte korlátlan kutatási költségvetés, mediális támogatás és milliós alapítványi pénzek juttatása a jellemző, persze, csak akkor, ha a kutatási eredmények megfelelnek pl. a Melinda & Bill Gates alapítvány érdekeinek. A kutatás ma javarészt nem azt jelenti, hogy egy tudós kikutat, felfedez valamit, ami előbbre viszi a tudományt, hanem azt, hogy a kutató a megrendelő elvárásainak megfelelő eredményeket prezentál.

 

Milyen támogatásban részesülnek a hivatalos álláspontot megkérdőjelező személyek?
Mindkét kérdéskörre érvényes:
Hivatalos támogatás: semmi. Inkább állásvesztés, rágalmazás, címkézés az osztályrészük. Amennyiben egy országban erős az ellenállás, akkor a hatalom tehetetlen. Egyes tudósokat el lehet küldeni mondvacsinált okokra hivatkozva, de sokat nem. A nyugdíjasokat meg eleve nem lehet állásvesztéssel fenyegetni. Korunk nyugdíjasai az esetek jó részében még szellemileg aktív személyek, akik képesek egy tudományos kérdés megvizsgálására és állásfoglalásra a kérdésben. Az alternatív nézeteket képviselő személyek az esetek 99 %-ában szerény saját anyagi eszközeikkel, kizárólag lelkiismeretükre hallgatva próbálnak véleményüknek hangot adni és a politikát jobb belátásra bírni.

 

A narratíva sztár közvetítői

Mindkét kérdéskörre érvényes:

Minden országban jelen vannak a médiában azok az exponált személyek, akiket mintegy gurunak építenek föl. A médiafogyasztók minden megnyilatkozásukat készpénznek veszik. Jellemző rájuk, hogy a szolgamód alákérdező média előtt szívesen nyilatkoznak, amint kritikus kérdésekkel, tényekkel szembesülnek, megnémulnak.  E sorok írójának bőségesen vannak erre tapasztalatai. Kérdéseket tett föl a sajtóban naponta nyilatkozó szakembereknek, akik természetesen soha nem válaszoltak azokra.

Mindkét terület protagonistái megszólaltatnak időnként népszerű személyeket, celebeket, médiaszereplőket, akiknek ugyan fogalmuk sincs sem éghajlatról, sem vírusokról, de nyilatkozataikkal hitet tesznek az államilag elrendelt narratíva mellett.
(XY művész: Én csak elektromos autóval járok, helyeslem a maszk-kényszert, stb.)

Az alábbi nevek csak példaképp szerepelnek, semmiképp sem jelentenek fontosságot, jelentőséget, sorrendet.

 

Klíma:
Greta Thunberg, Hetesi Zsolt, Ürge-Vorsatz Diána, Bartholy Judit

 

Korona:
USA: Anthony Fauci,
Németország: Christian Drosten
Nagy-Britannia: Neil Ferguson
Magyarország: Müller Cecília, Szlávik János, Merkely Béla, Boldogkői Zsolt, Röst Gergely

 

Hisznek-e a rögeszme fő protagonistái az általuk erőltetett fikcióban?
Egyértelmű válaszunk: NEM.

Az akciózás csak tettetés, megjátszás részükről.

 

Klíma:
A protagonisták részéről sohasem hallottuk még a migráció megszüntetésének követelését, csakis és kizárólag a drágalátos éghajlat megvédésére való tekintettel. Eközben Németországban propagálják a gyermekáldásról való lemondást az éghajlat megmentésének érdekében. Ha valaki előtt még nem volna világos: Mindezt csak a fajnémetek között. 
https://www.klimarealista.hu/az-alsagos-klimaharc/
Soha nem követelték még az atomerőművek elterjesztését, mint az egyetlen csakugyan CO2-emisszió mentes áramtermelést. Greta Thunberg Atlanti óceáni vitorlás haknija legalább 10 ember plusz repülését vonta maga után.
https://www.klimarealista.hu/230-2/
A Google zártkörű klímakonferenciájára a résztvevő prominens személyek luxusjachton, magánrepülőgépeken érkeztek, evvel gigantikus CO2-kibocsátásokat generálva. https://www.klimarealista.hu/a-google-zartkoru-klimakonferenciaja/
Akik habzó szájjal követelik a repülás betiltását, vagy nagy mértékű megadóztatását, azok világbajnokok a repülésben (német Zöldek, ill. Louisa Neubauer, milliomos-csemete, Thunberg-epigon és rekorder a távolsági repülésben).
A tengerszint veszélyes emelkedésével riogató két fő klímapánikoló, B. Obama és Al Gore közvetlenül az óceán partján vásároltak egy-egy luxusvillát

 

Korona:
Neil Ferguson az általa erőltetett és pánikkeltéssel megindokolt kijárási tilalmat saját maga szegte meg egy szerelmi találka kedvéért.
Szájer József a Fidesz EP-képviselője a belga gyülekezési korlátozásokra fittyet hányva vett rész egy kokainos homoszexuális partin.

 

Vannak-e érdekcsoportok a gazdasági élet szereplői között, amelyek hasznot húznak a rögeszméből?

Egyértelműen igen. A szélturbina-lobbi nagy haszonkulcs mellett gigantikus összegeket vág zsebre az éghajlat megmentésének címén. A vírus rögeszme első számú haszonélvezői a gyógyszer konszernek, a különböző tesztek forgalmazói. Természetesen ezek az érdekcsoportok professzionális lobbitevékenységet folytatnak a politika irányába.

 

Mi haszna van a politikának a rögeszme fölvállalásából?

Mindkét területre érvényes:

Veszélyhelyzetre hivatkozva a politika keresztülvihet olyan intézkedéseket, amelyekre normális körülmények között semmi esélye nem volna. A saját helytelen gazdálkodásból eredő hibákat rá lehet fogni a vészhelyzetre, szükségállapotra.

 

A jövő?
Mindkét terület mögött ott van a világ legnagyobb vállalatait összefogó tömörülés, a Világgazdasági Fórum (World Economid Forum, WEF). Ez a szervezet már többször hangot adott véleményének, mely szerint a kiút csak a Great Reset, a Nagy Újrakezdés lehet. Amely újrakezdés a nagyvállalatok monopóliumának erősödését, a kisebb vállalatok versenyfeltételeinek romlását, a nyugati országokban az államadósság, kamatfizetés növekedését, a demokratikus szabadságjogok megnyirbálását, az élet minden területére kiterjedő totális  ellenőrzést fogja maga után vonni.

 

Klíma:
Úgy tűnik, a lakosság jó részét sikerült félrevezetni mindkét témában. Persze ennek előfeltétele, hogy az emberek csak felszínesen, kizárólag a főáramú médiából tájékozódjanak. Tehát a németek igent mondanak az atomerőművek fölrobbantására, az áramtermelés megdrágítására, az áramszolgáltatás biztonságának föladására. Ha a klímagépezet végrehajtói csakugyan akadálytalanul meg tudják valósítani a CO2-semleges európai gazdaság rögeszméjét, akkor 30 év múlva egy kőkorszaki Pol Pot rendszerbe érkezünk meg. https://www.klimarealista.hu/karbonsemlegesseg-co2/
A részleteket az olvasó fantáziájára bízzuk. Változást csak az hozhat, ha egyre többen fedezik fel az ütemterv követésének veszélyeit, és elkergetik a rögeszmét erőltető gépezetet. Persze, miután a politika szereplői tisztában vannak mindezekkel, számukra is mérlegelés tárgyát képezi, tovább kergetik-e az éghajlat megmentése nevű fantomot, vagy szép lassan, óvatosan kihátrálnak belőle.

 

Korona:

Vírus ügyben az emberek általában készségesen követik a politika döntéseit a főáramú média támogatása mellett. A félelemkeltés megteszi hatását. Önként, tömegesen fogják magukat beoltatni.

Hogy a távolabbi jövő mit hoz, nem tudjuk. Miután ez nem az első próbálkozás (madárinfluenza, sertésinfluenza), csak ez lett a legprofibb módon megtervezve, itt is előfordulhat, hogy a gépezet meghátrál és feladja – legalább is időlegesen – grandiózus társadalom-átalakítási kísérleteit. Ha viszont elég erősnek érzi magát, akkor a társadalomra erőlteti drága és fölösleges oltóanyagait. Hogy ezeknek milyen mellékhatásuk lesz össz-társadalmi szinten, ma még nem tudjuk megmondani. Lehet, hogy egy generáció múlva rendszeresen oltások sorozatát kell az embereknek maguknak beadatni, és mégis jóval betegebbek lesznek alacsonyabb várható életkor mellett.

 Robert F. Kenendy (JF Kennedy unokaöccse) mindesetre óv az oltások következményeitől.

Robert F. Kennedy Jr: Why The COVID-19 Vaccine Should Be Avoided At All Cost (humansarefree.com)

 

Záró gondolatok

Mindkét területre érvényes:

Az alternatív nézeteket vallók számára marad az internet, mint kommunikációs csatorna.

Különbség a két jelenség között: A ‘zemberokozta globális fölmelegedés csak egy szűkebb csoportot érintett. A nagy többséget nem hozta lázba a kérdés. Becslésünk szerint az ország lakosságának 98 %-a nincs avval tisztában, hogy évi 70 milliárd Ft-ot töltünk éghajlat-megmentés címén a feneketlen hordóba, illetve a hordó alatt vigyorgó érdekeltek zsebeibe, és hogy egy kWh előállítása atomenergiával 12 Ft-ba, szélkerekekkel és napalemekkel 35 Ft-ba kerül. Ugyancsak nem tematizálja senki, hogy az éppen fölöslegesen megtermelt áram tárolása megfizethetetlenül drága, hálózatba táplálása viszont komoly műszaki problémák elé állítja az erőműveket.
Viszont a vírus témában mindenki érdekelt, ezért gyakorlatilag az egész társadalom állást foglal és véleményt alkot – általában a főáramú média sugallata szerint.
És végül a klasszikus kérdés, amellyel naponta szembesülünk:
Ha ez ilyen tiszta és egyértelmű volna, akkor miért partnerek ebben a világ kormányai?
Teljeskörű, megnyugtató választ nem tudnk adni a kérdésre.
Inkább csak hangosan gondolkodunk.
Az eladósodás rossz. Mégis, a világ országainak nagy része el van adósodva a hitelező bankoknak egy nagyon szűk csoportjánál. És ezt az adott országokban az egymást váltó politikai csoportosulások (pártok) egyike sem kérdőjelezi meg. Az eladósodás a Keleti tömb összeomlásakor lódult meg. És furcsa mód, azok a politikusok, amelyek próbálták volna ezt a folyamatot gátolni, kivétel nélkül merényletek áldozataivá váltak. Említsünk csak itt egy nevet: Alfred Herrhausen.
A titkosszolgálatok árgus szemekkel figyelik a politikusokat. Mindenkiről létezik egy dosszié, amelyben magánéletének, vagyonosodásának minden mozzanata rögzítve van. Nem tartjuk kizártnak, hogy egy-egy ilyen mozzanat igen jó nyomásgyakorló eszköznek bizonyul az illető politikussal szemben. Hány közismert, és hazájában népszerű politikus járhatott vendégként Jeffrey Epstein karib-tengeri szigetén és vette igénybe a fogvatartott kiskorú lányok szolgáltatásait? Jeffrey Epstein: Mädchen auf Privatinsel gefangen gehalten? | MOPO.de

A helyzet megértését mindenesetre elősgíti ennek a könyvnek az ismerete: John Perkins: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai (Confessions of an economic hitman) A könyv innen letölthető.
Aztán, ha elég sok ország politikusai bementek a klíma és korona zsákutcákba, akkor már nekik is elemi érdekük, hogy nyomást gyakoroljanak azokra, akik ki szeretnének táncolni.

2020. december
Király József

 

Print Friendly, PDF & Email

2 hozzászólás

Add a Comment
  1. Sívóné Pap Zsuzsanna

    Örülök, hogy rábukkantam erre az oldalra. Sok-sok hasznos, tárgyilagos, de hiteles információkkal gazdagodtam. Köszönet!

  2. Hollós András

    Gratulálunk!
    Igazán remek írás, jól mutatja be párhuzamban, hogyan váltja le (fel) a C-19 az eddigi “klímapandémiát”.
    Tökéletesen beleillenek a világ “nagy mozaikjátékába”.
    Érdeklődve várjuk a további írásait (elemzéseket és gondolatokat)!
    Jó egészséget, szellemi frissességet és kitartást kívánunk ehhez a munkájához!

Hozzászólás a(z) Hollós András bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük