mRNS oltóanyag: A kockázatokról és a mellékhatásokról kérdezze meg kezelőorvosát…

…aki bizonyára az itt leírtakkal egyenértékű, teljeskörű tájékoztatást fog adni.
Fordítás német nyelvről, az eredeti link a cikk végén van.

A német főáramú médiában a most induló oltáskampányt a vírus elleni küzdelem legfontosabb eszközének állítják be. (p1). Rendkívüli veszélyként történő beállítását csak úgy sikerült elérni, hogy a fertőzötteket, megbetegedetteket, esetszámokat egy kalap alá vették.

Steffen Duck, a htps://peds-ansichten.de honlapnak orvosi ismeretekkel rendelkező rendszeres hozzászólója ezért elhatározta, hogy készít egy tájékoztatót kifejezetten az olyan személyek számára, akik be akarják maguknak adatni az oltásokat, de természetesen az oltásokat beadó orvosok részére is.

A szerző előszava:

2020.12.16-án a KenFM honlapra föltettek egy videót, amelyben az oltások hatékonyságát vitató ügyvéd, aki egyúttal az idősek otthonában élő személyek jogi képviseletét is ellátja, állást foglal az egyes kockázati csoportok – szerinte elhamarkodottan kezdett – oltásával kapcsolatban. Egyidejűleg óv attól, hogy a házi orvosok távdiagnózis alapján állítsanak ki igazolásokat az oltásra való alkalmasságról. Mellékhatások fellépése esetén ugyanis a jogi felelősség ilyenkor részben őket terhelné, még akkor is, ha nem ők adták be az oltást.

A háziorvosok jogi helyzetének megerősítéseképp összeállítottam egy tájékoztatót, amelyet véleményem szerint a betegnek vagy törvényes képviselőjének alá kellene írnia oltás előtt. Ugyanis az, hogy sem a gyártók, sem az orvosok nem felelősek a kockázatokért, nem érvényes hiányos tájékoztatás esetére. Az alábbiakban az oltásokkal kapcsolatos eddig ismert és bizonyítható tényeket foglaljuk össze. Ezek terjesztése és alkalmazása megengedett kifejezetten kívánatos!

Steffen Duck

Tájékoztató a SARS-CoV-2 ellen mRNS oltást igénylő páciensek számára

Az oltás hatásmechanizmusa

A test sejtjeiben a proteinek előállításához szükséges információ a DNS-ben (dezoxiribonukleinsav) van eltárolva. A genetikai információt a fehérjeszintézis helyére (riboszóma) a hírvivő RNS (mRNS) viszi. Az mRNS-molekula úgy jön létre, hogy az RNS-polimeráz enzim a DNS egyik száláról annak szekvenciája alapján RNS-másolatot készít.

Az mRNS molekulához tRNS molekulák kapcsolódnak, amelyek hozzák magukkal a megfelelő aminosavakat, melyekből a protein felépül. (18).

A tervezett oltóanyag mRNS-molekulákat tartalmaz, amelyeknek elő kell mozdítaniuk a SARS-CoV-2 tüskeproteinjainak képződését a leírt módon. Ezek a proteinek segítik a vírus dokkolását a fertőzendő sejthez. Mivel ezek a proteinek a test számára idegenek, az immunrendszernek ellenanyagokat kell képeznie ellenük; így ki kell alakulnia egy celluláris immunitásnak a vírusok ellen. A szervezet számára idegen tüskeproteinek megsemmisítése után maradnia kell egy immunológiai emlékezésnek, amely a SARS-CoV-2 fertőzés esetén a vírusokat semlegesíti, még mielőtt azok az egész szervezetet megbetegítenék (1).

Különbségek az egyéb vírusbetegségek elleni oltásokhoz képest

Ezt az oltási módot még sem állatnál, sem embernél soha nem engedélyezték. (2, 3, 5, 11, 26).

A vírusok, pl. az influenza elleni oltóanyagokat úgy készítik, hogy influenzavírusokat tenyésztenek tyúktojásokban. Ezeket izolálják, inaktiválják, és beoltják velük a pácienset. Az oltóvírusokban megvannak a vírusra jellemző proteinek, melyek ellen a szervezet antitesteket képez, kialakul a celluláris immunitás és immunológiai emlékezés anélkül, hogy a vírusok megbetegítenék a pácienst (26).

Az mRNS oltóanyaggal történő oltásoknál viszont a beoltott személy sejtjeinek kell bioreaktorként működniük, hogy a sejt által előállított proteinek ellen a szervezet ellenanyagot termeljen és immunitást alakítson ki (1).

Az oltás és a SARS-CoV-2 fertőzés közötti különbség

A SARS-CoV-2 a légutak nyálkahártyáját támadja meg. A legtöbb esetben a nyálkahártya immunrendszere megfogja és semlegesíti a vírusokat, anélkül, hogy a véráramba jutnának. Amennyiben ez mégis bekövetkezik, a szervezet immunrendszere már “figyelmeztetést” kap (a1).

A SARS-CoV-2 a burokkal rendelkező RNS-vírusok csoportjába tartozik. A burok közrezárja a genomot, a komplett vírus-RNS-t. Ez bejut a fertőzendő sejtekbe, hogy ott új vírusok képződjenek. Az immunrendszer felismeri és elpusztítja az új vírusokat és a fertőzött sejteket. A vírus csak azokat a sejteket tudja megtámadni, amelyek rendelkeznek a vírus tüskeproteinjeihez illő receptorokkal. (kulcs-zár elv).

A túltengő immunválasz megakadályozására az immunrendszer velejárója a reakcióknak egy finoman hangolt modulációja és önkorlátozása.

Ehhez tartozik, hogy az RNS-eket, beleértve az mRNS-eket a sejt saját enzimei gyorsan lebontják (25).

Oltás

Az oltóanyagban jelenlévő mRNS az izomzat véráramába kerül. Így elmarad az immunrendszer figyelmeztetése, melyet a nyálkahártya fertőzése vált ki. Hogy a vírusburok nélküli mRNS a sejtbe juthasson, lipid-nanorészecskékkel kell rendelkeznie; különben az mRNS nem tudna áthatolni a sejtmembránon.

Egyéb biokémiai összefüggésekből kifolyólag a nanorészecskékről gyanítják, hogy az ember teljes immunrendszerét maradandóan károsítják. Az mRNS oltóanyagok lipidrészecskéinek további funkciója, hogy megakadályozza az mRNS lebontását a sejt saját enzimjei által (6, 7).

Következtetések

Jelenleg nem ismert, a test melyik sejtjeibe hatol be az oltóanyagból származó mRNS; ez lehet az ivarsejtek képződési útvonala és az idegsejtek is.

Jelenleg nem ismert, milyen módon és milyen gyorsan kerülnek lebontásra a lipid nanorészecskéket tartalmazó mRNS-ek a szervezetben.

Jelenleg csak feltételezhető, hogy a túltengő immunválasz megakadályozása az mRNS-sel történő oltások után is a szokott biológiai módon történik.

Az oltás hatékonysága

A Pfizer / Biontech az oltóanyag hatékonyságára 90 % fölötti értéket ad meg. Ezt a következőképp számolják ki:

Kb. 20.000 személy kapott oltóanyagot és egy másik 20.000 placebót. Az oltóanyaggal beoltott személyek közül nyolcan kaptak SARS-COV-2 fertőzést, a placebó-csoportból 112-en. (a2). Ez adja a 90 % fölötti hatékonyságot (3, 9, 12).

Ismeretlen, mennyi ideig véd az oltás a fertőzésektől. Ugyancsak ismeretlen, hogy az oltott személy képes-e a SARS-CoV-2 fertőzést továbbadni. Ugyancsak nincsenek adatok arról, milyen az oltóanyag hatása azokra, akik átestek a SARS-CoV-2 fertőzésen, akár tünetekkel, akár tünetek nélkül (10).

Lehetséges továbbá, hogy egy korábban negatívnak tesztelt személy az oltás következtében pozitív teszteredményt fog adni. Így arról sem lehet tudni semmit, hogy az ilyen tesztpozitív személyeket a hatóságok hogyan fogják minősíteni (karantén, egyéb korlátozó intézkedések, stb.) (10).

Nem kizárható súlyos mellékhatások az oltás után

  • Transverse Myelitis (gerincvelő gyulladás) – ez a mellékhatás az Astra / Zeneca által kifejlesztett oltóanyagnál lépett fel. Következménye tartós gerincbénulás (harántbénulás) lett (13).
  • arc bénulása (az oltott személyek 0,1 %-ánál) (10)
  • súlyos agyvelőgyulladásás (27)

További mellékhatások

ADE = Antibody dependent Enhancement = a betegség antitestek által okozott súlyosbodása

Más vírusok elleni oltóanyagok kifejlesztése során és más koronavírusokkal folytatott kísérleteknél a következő jelenséget figyelték meg:
A semlegesítő antitestek képződése mellett – amelyek segítettek a betegség leküzdésében – nem semlegesítő antitestek is képződtek az oltás után. A tényleges vírusfertőzések fellépésénél az oltott személyek és kísérleti állatok jóval súlyosabban betegedtek meg, mint a nem oltottak, sokan meghaltak közülük. A szóban forgó oltóanyagnál nem zárható biztonsággal az ADE-reakció (17).

Terméketlenség szülőképes korban lévő nőknél

Nem lehet biztonsággal kizárni, hogy az oltóanyag következtében a Syncytin protein ellen antitest képződik. A Syncytin funkciója a terhesség első időszakában a megtermékenyített petesejt megtapadásának elősegítése a méhnyálkahártyán (17).

Genetikai módosulások a test sejtjeiben és az ivarsejtekben

Normális esetben az RNS nem lesz visszaírva DNS-sé. Ez csak a retrovírusoknál fordul elő, amelyek ehhez hoznak egy enzimet (pl. a HI-vírus). Ritka esetben megfigyelték, hogy a visszaírás enzim nélkül is végbemegy. Hogy az így visszaírt DNS negatív hatással van-e a sejtre, jelenleg nem ismert (19, 20).

De az RNS más módon is képes hatni a DNS-re. A DNS a szakaszoktól függően különböző számú metilcsoportot tartalmaz, amelyek epigenetikai tényezőkként módosulnak a környezeti tényezők hatására és így a DNS egyes szakaszainak aktiválását vagy deaktiválását okozzák. Ezek az epigenetikai tényezők átörökíthetők a következő generációkba, ha elérik az ivarsejteket. Az RNS befolyásolhatja a DNS metilálását, ennek következménye lehet a fokozottabb érzékenység az ionizáló sugárzással vagy rákkeltő vegyi anyagokkal szemben (16, 19, 21, 22, 23, 24).

Oltott személy halála

Brazíliában elhunyt egy addig egészséges személy (28 éves orvos, férfi) a tesztelés során az oltás után (14, 15).
A tényleges oltások beindulása után jelentettek haláleseteket Svájcból (29), Portugáliából (28). Jöttek jelentések az USA-ból is [ápolónő elájult a kamera előtt beadott oltás után néhány perccel, újraélesztették, majd 10 órával később elhunyt], itt azonban vannak pro és kontra állítások,úgyhogy ezt nem linkeljük.

Megfigyelt mellékhatások az eddig beoltott személyeknél:

Fájdalom az oltás helyén (>80%)

Fáradtság (>60%)

Fejfájás (>50%)

izomfájdalom (>30%)

hidegrázás (>30%)

ízületi fájdalom  (>20%)

38,5°C fölötti láz (>10%)

A láz kezelésére paracetamol-t ajánlanak (1, 5, 8).

Az USA-ban eddig beoltott kb. 100.000 személynél az esetek 3 %-ában volt az oltás következménye egyhetes munkaképtelenség és magas láz, orvosi kezelés szükségessége mellett. Hat esetben erősen allergiás reakció lépett föl közvetlenül az oltás után — ami az immunrendszer azonnali reagálására utal a szívverés felgyorsulásával és a vérnyomás leesésével. Ez a reakció azonnali orvosi beavatkozást igényel, adott esetben újraélesztést is. Ezért szükséges az oltás után a pácienseket 15 perces megfigyelésre ott tartani (4).

Ellenjavallatok

Tilos az oltás akut lázas megbetegedéseknél, vagy véralvadásgátló kezelés alatt álló személyeknél, olyanoknál, akiknél az izomba történő oltás ellenjavallt (hacsak a potenciális haszna nem nagyobb, mint a kezelés kockázata). Oltóanyagra, gyógyszerre, élelmiszerre allergiás személyek számára szintén nem javasolt a BNT162b2 COVID-19-mRNS – oltóanyag.

Ellenjavallt továbbá az oltás az alábbi hatóanyagok vagy segédanyagokkal szemben fennálló túlzott érzékenység esetén:

ALC-0315 = (4 Hydroxybutil) azandiil) bisz (hexán 6,1 diyl) bisz (2 hexyldecanoát)

ALC-0159 = 2-[(Polyethylenglykol)-2000]-N,N Ditetradecilacetamid

1,2 Distearoyl-sn-glycero-3-phosphocholin

Koleszterol

Káliumklorid

Káliumdihydrogénfoszfát

Nátriumklorid

Dinátriumhidrogenfoszfát-dihidrát

répacukor (6, 8)

A fentiek közül legalább egy anyaggal szemben fennálló allergia esetében mérlegelni kell az oltás várható hasznát. Ugyanez érvényes a súlyos általános megbetegedések, illetve betegségek vagy kezelés következtében fellépő immunszupresszió esetében.

Terhesség

A BNT162b2 COVID-19-mRNS – oltóanyaggal összefüggésben alig állnak rendelkezésre adatok. A reprodukciós toxicitásra vonatkozó állatkísérletek még nem zárultak le. Ezért terhesség alatt nem ajánlott az oltás alkalmazása. Szülőképes nők esetében kizártnak kell lennie a terhesség lehetőségének oltás előtt. Javasolt továbbá, hogy a szülőképes korban lévő nők legalább két hónapig kerüljék el a teherbe esést a második dózis után (8).

Szoptatás

Nem ismert, hogy a BNT162b2 COVID-19-mRNS – oltóanyag átmegy-e az anyatejbe. Mivel nem zárható ki kockázat az újszülöttek/csecsemők részére, nem ajánlott az oltás a szoptatás ideje alatt (8).

Kölcsönhatás egyéb gyógyszerekkel és oltóanyagokkal

A kölcsönhatásokról nem készültek tanulmányok. A BNT162b2 COVID-19-mRNS – oltóanyag alkalmazását más oltóanyagokkal párhuzamosan nem vizsgálták (8).

Engedélyezés és hosszú távú hatások

Az alkalmazást egy sürgősségi engedélyezés teszi lehetővé. A normális jóváhagyáshoz szükséges klinikai tanulmányok és éveken át tartó hosszú távú megfigyelések nincsenek meg. Hasonló oltóanyagok vonatkozásában ugyancsak nem születtek tanulmányok, lévén, hogy ez egy új oltási elv (5).

Az oltás kivitelezése

Az oltóanyagot az önkéntes jelentkezőknek ingyen kellene rendelkezése bocsátani. Várhatóan több gyártó meg fogja kapni a sürgősségi jóváhagyást.

Az oltandó személy nem követelheti egy bizonyos gyártó oltóanyagát. De mivel a 2. oltásnak 2 héttel az első után kell megtörténnie, ügyelni kell arra, hogy a második dózis ugyanattól a gyártótól jöjjön, mint az első.

Előfordulhat, hogy a második dózis beadásánál az oltási reakció hevesebb, lesz, mint az elsőnél (8).

Egyetértési nyilatkozat

“A fenti magyarázatokat és információkat megértettem, az esetleges nem világos részletek az orvossal folytatott beszélgetés során tisztázásra kerültek.
Szeretném magamat a SARS-CoV-2 elleni védőoltással beoltatni.

Dátum                          Név                            Aláírás”

A Peds Ansichten honlap utószava

Köszönet a szerzőnek (Steffen Duck) az összeállításért. A szöveg egyes megfogalmazásaival nem értünk egyet, illetve bizonyos részletek nem világosak számunkra. (a1, a2) Evvel együtt ez egy fontos dokumentum azok számára, akik be kívánják magukat oltatni. Ugyancsak fontos információkat tartalmaz az orvosok számára.

Utolsó frissítés dátuma: 2021. január 3.

(a1) A peds-ansichten.de honlap tulajdonosának nézete szerint nem bizonyított a SARS-CoV-2 létezése, ehelyett bizonyos génszekvenciákat mutatnak ki, melyeket hozzárendelnek a vírushoz. De még ezen génszekvenciák kimutatási módja is problémás (PCR-tesztek). Ezeket az ellentmondásokat egy jelenleg készülő tanulmányban fogjuk tárgyalni.

(a2) Nem világos azonnal számunkra, hogyan mutatták ki a fertőzéseket a vizsgált személyeknél. (PCR, antigén, antitest, T-sejtek, stb.) Ugyancsak nem állnak rendelkezésünkre arról információk, hogy a “fertőzés” egy pozitív teszteredményt jelent, vagy a vizsgált személynek tényleges, látható és tapasztalható beteg állapotát. Voltak nekik tüneteik? Enyhék? Súlyosak? Mert óriási a különbség, hogy az oltás ténylegesen megbetegedéseket akadályoz-e meg, vagy csak pozitív teszteredményeket, melyeknek nincsenek különösebben veszélyes tünetei. Fontos volna ezért a tesztpozitív és ténylegesen megbetegedett között éles különbséget tenni.

Források

(1) https://www.rki.de/DE/Content/Infekt/Impfen/Materialien/Downloads-COVID-19/Aufklaerungsbogen-de.pdf;jsessionid=2032D4EA5BAA99C36E043B2B9041AB71.internet051?__blob=publicationFile

(2) https://www.afa.zone/wp-content/uploads/2020/12/Musterschreiben-Pfeleheim.pdf

(3) https://www.cdc.gov/vaccines/acip/meetings/downloads/slides-2020-12/slides-12-19/02-COVID-Miller.pdf

(4) https://www.cdc.gov/coronavirus/2019-ncov/vaccines/safety/allergic-reaction.html

(5) https://www.fda.gov/media/144617/download#:~:text=Der%20Pfizer-BioNTech%20COVID-19-Impfstoff%20enthält%20die%20folgenden

(6) https://www.sciencemag.org/news/2020/12/suspicions-grow-nanoparticles-pfizer-s-covid-19-vaccine-trigger-rare-allergic-reactions

(7) https://www.youtube.com/watch?v=vWg-K-54Pfc&feature=youtu.be

(8) https://www.gelbe-liste.de/nachrichten/zulassung-corona-impfstoff-bnt162b2-deutschland

(9) https://www.gelbe-liste.de/nachrichten/corona-impfstoff-biontech-pfizer-bnt162b2

(10) https://www.ema.europa.eu/en/documents/overview/comiRNSty-epar-medicine-overview_en.pdf

(11) https://www.sec.gov/Archives/edgar/data/1776985/000156459020053062/bntx-ex991_6.htm

(12) https://www.gesundheitsinformation.de/relatives-Risiko.2040.de.html?char=r&term=900

(13) https://deutsch.medscape.com/artikelansicht/4909261

(14) https://www.faz.net/aktuell/gesellschaft/gesundheit/coronavirus/toter-bei-corona-impfstoff-studie-von-astrazeneca-in-brasilien-17013889.html

(15) https://www.aljazeera.com/news/2020/10/21/brazilian-volunteer-in-astrazeneca-covid-19-vaccine-trial-dies

(16) https://www.wodarg.com/impfen/

(17) https://www.youtube.com/watch?v=iiTrttV7Q8A

(18) https://www.lecturio.de/magazin/dns-transkription-translation/

(19) https://www.zeit.de/news/2020-12/19/coronavirus-gelangen-erbgut-reste-in-menschliches-erbgut?utm_referrer=https%3A%2F%2Fwww.google.com%2F

(20) https://de.wikipedia.org/wiki/MicroRNS

(21) https://www.lindau-nobel.org/de/die-epigenetik-wie-die-umwelt-unsere-gene-beeinflusst/

(22) https://www.umweltbundesamt.de/sites/default/files/medien/pdfs/epigenetik.pdf

(23) http://www.ngfn.de/index.php/genregulation.html

(24) https://www.trillium.de/zeitschriften/trillium-immunologie/archiv/ausgaben-2019/heft-42019/immunologie-leicht-gemacht/wenn-gene-ein-gedaechtnis-haben.html

(25) https://scilogs.spektrum.de/fischblog/covid-impfstoffe-iga-schleimhaut/

(26) „Genbasierte Impfstoffe – Hoffnungsträger auch zum Schutz vor SARS- CoV- 2“ Deutsches Ärzteblatt Jg. 117, Heft 21, 22.5.2020

(27) https://www.oe24.at/coronavirus/aerztin-in-mexiko-nach-corona-impfung-in-klinik-eingewiesen/459684434

Bei den weiteren Quellen handelt es sich um Protokolle von Biontech / Pfizer und der FDA der USA, ich hielt es für zweckmäßig, diese auch noch dem Quellenverzeichnis anzufügen, ohne dass im Text unbedingt noch die Nummern zu den jeweiligen Aussagen angefügt werden müssten:

() https://www.nejm.org/doi/suppl/10.1056/NEJMoa2034577/suppl_file/nejmoa2034577_protocol.pdf

() https://www.nejm.org/doi/suppl/10.1056/NEJMoa2034577/suppl_file/nejmoa2034577_appendix.pdf

() https://www.fda.gov/media/144245/download

(p1) 27.12.2020; ARD-Tagesschau; Jens Czerwinka; Ein “Hoffnungsschimmer” in der Pandemie; https://www.tagesschau.de/inland/coronavirus-impfstart-bautzen-101.html

(28) https://www.bitcoinbazis.hu/meghalt-egy-portugal-egeszsegugyi-dolgozo-a-covid-oltas-beadasa-utan/?fbclid=IwAR1d06QLC3jp4cej0p0kvucgSBr1OBTp58clipLVuPDdpVX9u9h-OadbTeQ

(29) https://telex.hu/koronavirus/2020/12/30/meghalt-egy-svajci-allampolgar-miutan-megkapta-a-pfizer-vakcinat-de-egyelore-nem-tudni-hogy-van-e-osszefugges

Az eredeti írás itt jelent meg.

2021 január
Fordította: Király József

Print Friendly, PDF & Email

3 hozzászólás

Add a Comment
  1. Rendkívül informatív anyag.
    Egyetlen hiba van a fordításban:
    Gehirnentzündug- agyvelőgyulladást jelent és nem agyrázkódást.
    Köszönettel

    1. Köszönöm, javítom.

  2. Dr. Pappné Moraret Andrea

    Nekem sajnos az életem tette tönkre 40 évesen ez az új technológia, minden szervrendszerem károsult. 20 hónapja nem szűnnek a fájdalmas nyirokcsomóim, az ereim fájnak, megvastagodtak és áteresztenek, a méhem eltorzult, a petefészkeimben és körülötte még a kontrasztos MR számára sem beazonosítható anyag halmozódott fel. A menstruációm mára már állandósult. Minden orvos csodálkozik ezeken az abnormális eddig az orvostudomány számára ismeretlen kórképeken. Szívritmuszavarom és gyors pulzusom is alakult, állandó izomfájdalmak (főként vádli), oltás helyének maradandó fájdalma, hidegrázás, krónikus fáradtság szindróma és a látásom is egyre rosszabb. Az immunrendszerem közel immunhiányossá vált (CD4-CD8). A többi hirtelen kialakult rejtélyes kórképet már nem is említem. Már hivatalosan is oltáskárosulttá nyilvánítottak, de ettől még senki nem tud megoldást és mindenki mossa kezeit, pedig egészségügyi dolgozóként rámkötelezték a vakcinákat. Az anyagiakról nem is beszélek, már kisebb vagyont költöttem orvosokra és kezelésekre, de egyelőre megoldást egyik sem hozott.
    Üdv., Andrea

Hozzászólás a(z) Kovacs_Bela bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük