Demokrata: A H1N1 pandémia hazugság volt

 

2010. augusztusában jelent meg Hernádi Zsuzsa tollából egy írás a Demokrata c. hetilapban. Az írást az alábbiakban változtatás nélkül közreadjuk.
Mindezt azért, hogy feltegyük  a kérdést. Ha 2010-ben lehetséges volt a semmiből egy járványhisztériát életre kelteni, akkor van-e esély arra, hogy 10 évvel később ugyanez megismétlődhetett?
A cikk röviden utal arra: Már a 2005-ös H5N1 madárinfluenza pandémia is egy médiahisztéria volt. Az írásnak több aktuális üzenete van ma 2021-ben. Pl:
“Egy évvel a történtek után kiderült, hogy ez a nap nem egy világméretű járvány, hanem egy világméretű összeesküvés kiindulópontja volt.”
“Bebizonyosodott, hogy a hisztériakeltést világméretű gazdasági összefonódás és az óriási profit motiválta: az Egészségügyi Világszervezet szakértői közül jó néhányan bizonyítottan az oltóanyaggyártóknak dolgoztak.”

“A média a sertésinfluenzából – ismételjük meg: minden alap nélkül – valóságos tömeghisztériát robbantott ki.”
A médiában álszent vita kerekedett az oltóanyag körül: beolthatók-e a terhes nők és a kisgyermekek? Hány hónapos kortól adható az oltás? – ez volt a legfőbb kérdés. És bár az Infektológiai Szakmai Kollégium kijelentette, hogy a védőoltás nem alkalmas a kisgyermekek és a terhes nők oltására, Székely Tamás egészségügyi miniszter oltáskampányba kezdett, Szalka András infektológus főorvos pedig kijelentette, a terheseket és a kisgyermekeket igenis be lehet oltani.– Az oltóanyag teljesen veszélytelen, a terhes nőket és a magzatot alapvetően a láztól kell védeni – tódította Falus Ferenc országos tiszti főorvos, hozzátéve, hogy ha járvány tör ki, azzal kell számolni, hogy a lakosság egyharmada megbetegszik. – Ha nincs védekezés, a terheseknek körülbelül a fele biztosan néhány napig influenzás fertőzésben fog szenvedni, és 4-5 napos láz veszélyezteti. A lázas állapot megelőzésének egyetlen hatékony módszere a védőoltás – jelentette ki Falus Ferenc. – Jogi felelősség terheli azokat, akik lebeszélik az érintetteket az oltásról és súlyos szövődmények veszélyeinek teszik ki őket – szögezte le fenyegetően.

Kísérteties a hasonlóság a mai helyzettel. A megmondóemberek változtak, a gépezet olajozottabban működik, a következmények veszélyesebbek.
A laptól engedélyt kértünk az írás közzétételére. A Demokrata nem emelt kifogást ellene.

H1N1: A JÁRVÁNY HAZUGSÁG VOLT

Alattomosan lopakodott be életünkbe a félelem, ahogy megjelent a világjárvány réme.

„Újabb halálos áldozata van az újinfluenzának… Négy újabb magyart betegített meg az újinfluenza… Egész Görögországot beoltják az újinfluenza ellen… Katarban meghalt az új vírus első áldozata… Újabb európai országokban ölt az újinfluenza… Újabb öt magyar betegedett meg az influenzavírustól…” – terjesztette a rémhírt az egész magyar média. Ezek a szalagcímek tavaly nyáron láttak napvilágot, azt követően, hogy az Egészségügyi Világszervezet, a WHO 2009. június 11-én világjárvánnyá nyilvánította a sertésinfluenzát. A WHO a járványt a hatodik, legmagasabb riasztási fokozatba sorolta.

– A H1N1 betegség elérte azt a szintet, amitől már világjárványnak nevezhető – tette közzé ezen a napon Margaret Chan, a WHO főigazgatója.

Egy évvel a történtek után kiderült, hogy ez a nap nem egy világméretű járvány, hanem egy világméretű összeesküvés kiindulópontja volt. A külföldről érkező hírek Magyarországra is átterjedtek, és megjelentek az első pánikkeltő tudósítások. Nem sokkal később az Index.hu arról számolt be, hogy már 86 újinfluenzás esetet regisztráltak Magyarországon, amelyből egy halállal végződött. Így kezdődött az a történet, amelyről mára bebizonyosodott, hogy a hisztériakeltést világméretű gazdasági összefonódás és az óriási profit motiválta: az Egészségügyi Világszervezet szakértői közül jó néhányan bizonyítottan az oltóanyaggyártóknak dolgoztak. Ezt az Európa Tanács vizsgálata derítette ki idén januárban indított vizsgálata során: állítását konkrét nevekkel, illetve a gyártók fizetési listáival támasztotta alá, amelyen a szakértők neve szerepelt.

A British Medical Journal szerint ráadásul a Roche és a GlaxoSmithKline nemcsak a WHO-nál képviselte hatékonyan az érdekeit, hanem az influenza elleni gyógyszereik, például a Tamiflu engedélyezése során is. A Tamifluval szemben az amerikai szakhatóságnak, az FDA-nak rengeteg kifogása volt, mivel a gyógyszer az engedélyezési vizsgálatokban alig bizonyult hatékonyabbnak a placebóknál. De fordult a kocka: az FDA és az Európai Gyógyszerügynökség is megváltoztatta eredeti álláspontját. Ebben a döntésben is szerepük volt olyan szakértőknek, akikről utóbb kiderült, hogy nevük szerepel az említett gyógyszergyárak fizetési listáján…

Az utóbbi napokban szinte minden napi- és hetilap és több internetes hírportál is beszámolt arról, hogy világszinten dollár-, illetve eurómilliárdokba kerülhet csak a megmaradt vakcina megsemmisítése, amivel kénytelen-kelletlen azt is beismerik, a világméretű járvány bizony elmaradt. Az egész világon ugyanis összesen 18 337-en haltak meg az utóbb újinfluenzának nevezett sertésinfluenzában a WHO adatai alapján.

Mondhatja bárki, ezt tavaly nyáron még nem tudhatta senki. Hogy jobb felkészülni egy esetleges járványra, mint tétlenül várni, hogy kitör és milliók életét követeli. Hogy jobb félni, mint megijedni. Mert mi lett volna, ha… Csakhogy ez az érvelés téves következtetéseken alapul. Ugyanis nem általában a járványok esetleges bekövetkezésének valószínűségével és a felkészülés fontosságával, hanem egy nagyon is konkrét, néven nevezett kórokozó, egy konkrét járvány konkrét kitörésével riogatták az emberiséget úgy, hogy közben már kész is van ellene a csodaszer, amit az oltóanyaggyártók nagy tételben már gyártottak is, a kormányok pedig – nem bízva semmit a véletlenre – milliárdos állami megrendeléseket adtak nekik.

Ez az egész világméretű szélhámosság persze nem tavaly kezdődött. Egyes lapértesülések szerint a WHO tíz évig készült a nagy influenza-pandémiára, amelynek főpróbája a legendás madárinfluenza-cirkusz lehetett. Tavaly tavasszal azután gyorsan és precízen indult be a gépezet, a világmédia hathatós támogatásával. Nem sikertelenül. Megállapíthatjuk, hogy kellő médiatámogatással az emberek akár a vakbelüket is tömegesen kivetetnék, függetlenül attól, hogy szükség van-e erre, vagy sem. A média a sertésinfluenzából – ismételjük meg: minden alap nélkül – valóságos tömeghisztériát robbantott ki.

Pár példa emlékeztetőül:

„Bántalmazták és leköpték, mert köhögött a buszon. Belemarkoltak a hajába, a fejét a kapaszkodóba verték, és leköpték azt a lányt, aki köhögni merészelt egy buszjáraton” – adta hírül az Index-Bulvár 2009. szeptember 22-én, amikor már az újinfluenza hisztériája sokakat megfertőzött.

Tavaly szeptember végén összeült a főváros védelmi bizottsága. A velejéig ártatlan Demszky Gábor azért hívta össze a polgári védelem, a tűzoltóság, a rendőrség, a mentőszolgálat, az ÁNTSZ és a fővárosi közüzemi társaságok, a vízművek, a BKV, a közterület-felügyelet és a polgárőri szervezetek vezetőit, hogy a tömeges megbetegedések megelőzéséről tanácskozzanak.

A médiában álszent vita kerekedett az oltóanyag körül: beolthatók-e a terhes nők és a kisgyermekek? Hány hónapos kortól adható az oltás? – ez volt a legfőbb kérdés. És bár az Infektológiai Szakmai Kollégium kijelentette, hogy a védőoltás nem alkalmas a kisgyermekek és a terhes nők oltására, Székely Tamás egészségügyi miniszter oltáskampányba kezdett, Szalka András infektológus főorvos pedig kijelentette, a terheseket és a kisgyermekeket igenis be lehet oltani.

– Az oltóanyag teljesen veszélytelen, a terhes nőket és a magzatot alapvetően a láztól kell védeni – tódította Falus Ferenc országos tiszti főorvos, hozzátéve, hogy ha járvány tör ki, azzal kell számolni, hogy a lakosság egyharmada megbetegszik. – Ha nincs védekezés, a terheseknek körülbelül a fele biztosan néhány napig influenzás fertőzésben fog szenvedni, és 4-5 napos láz veszélyezteti. A lázas állapot megelőzésének egyetlen hatékony módszere a védőoltás – jelentette ki Falus Ferenc.

– Jogi felelősség terheli azokat, akik lebeszélik az érintetteket az oltásról és súlyos szövődmények veszélyeinek teszik ki őket – szögezte le fenyegetően. Ma már tudjuk, alaptalanul fenyegetőzött.

Ebben az óriási félelem- és oltáskampányban kevesen tudtak objektívek maradni. Megosztottá vált az orvosszakma, és ahogy teltek-múltak a hetek, egyre halkabbá váltak azok a szakmai vélemények, amelyek úgy ítélték meg, hogy a nem kellően tesztelt, terheseken például ki sem próbált oltóanyag szervezetbe juttatása kifejezetten ellenjavallt, mert több kockázatot hordoz, mint amennyi előnnyel bír.

Tudunk olyan esetről is, amikor egy háziorvos a védőoltás beadását követő neurológiai szövődményeket akarta bejelenteni, ám az ÁNTSZ képviselője olyan nyomást gyakorolt rá, hogy az orvos letett eredeti szándékáról.

A média pedig rázendített: hírt adott a sertésinfluenzától megbetegedő pulykákról csakúgy, mint Bajnai Gordonról, aki kiállt a kamerák elé és beoltatta magát. Hétről hétre, napról napra, óráról órára újabb kampányelem került elő. A média rendíthetetlenül terjesztette a rémhírt: „A fiatalokat fertőzi meg leginkább a H1N1” – tudósított az Index.hu, mexikói járványtani kutatók adataira támaszkodva. „Nincs vesztegetni való idő, egy hónap múlva tetőzik a járvány” – tudatta az Inforádió november 14-én, majd hasonló tartalommal a Hírszerző november 16-án, amikor már a szezonális influenzavírus is megjelent.

7826 áldozatról számolt be a Népszabadság Online 2009. november 27-én. „Véletlen vetélések?” – tette föl a példátlanul aljas kérdést december 2-án, majd ugyanezen a napon „Súlyos veszélyben a kismamák” címmel is cikket közölt. 2010. január 26-án pedig megírta, „Elhunyt a H1N1-gyel fertőzött kismama”. A Népszava Online sem maradt el a többi hírportáltól. Még a karácsonyi ünnepek alatt is ontotta a híreket. „Januárban megérkezik a járvány második hulláma” – jósolta december 23-án. „Egy hét alatt 91 áldozat” – tudatta a szenteste napján. „Tizenegyen szorultak gépi lélegeztetésre” – írta december 27-én.

– Elérte a járványküszöböt az újinfluenza-gyanús megbetegedések száma, ezzel országos járvány van – jelentette be Falus Ferenc a 46. héten. Ekkorra 22 ezer ember betegedett meg valamilyen influenza(szerű) megbetegedésben. Azt is ideszámították, aki csak köhögött. Napról napra újabb áldozatokról számoltak be a lapok. „Hatvanan vannak intenzív osztályon” – harsogta a közrádió december 3-án, esténként pedig mindenki követhette az m1, a TV2, az RTL Klub, vagy a HírTv esti híradójában, hogy mikor melyik kórházban rendeltek el látogatási tilalmat. „Ismét ölt a H1N1: 50 éves nő az újabb áldozat Székesfehérváron” – tudatta a Magyar Nemzet Online 2009. december 21-én. „Újabb H1N1-halál – az elhunyt megkapta az oltást” – vette át a Délmagyar hírportál értesülését a hvg.hu ugyanezen a napon.

„Beoltották, de nem volt védett” – derült ki a weborvos cikkéből arról a 29 éves fiatalemberről, aki intenzív osztályra került az oltás ellenére. A férfi ugyan hamar jobban lett, de a média már messze járt: „egy kisfiú agyát is megtámadta a H1N1” – számolt be a rémületes hírről az Index.hu december 6-án.

Hamarosan az is kiderült, nem jár táppénz az ápolónak, ha nem oltatja be magát… Továbbá: „Lélegeztetőgépre került egy 16 éves kismama” – tudta meg az origo.hu december 17-én. „Álmában halt meg a háromhetes csecsemő, vérzéses tüdőgyulladása volt” – közölte az RTL Klub, december 17-én. „Belehalt a H1N1 szövődményeibe a Markusovszky Kórház egyik dolgozója” – adta hírül a 168 Óra Online december 29-én. „Elhunyt egy koraszülött Szegeden” – tudatta a DunaTV december 30-án. „Pápán is meghalt egy H1N1-es beteg” – harsogták az egymástól átvett hírt az internetes hírportálok.

Dőltek a rémhírek. Minden egyes esetről külön-külön, naponta többször is beszámoltak a médiumok. És senki nem gondolkodott el azon, hogy a korábbi években, amikor Magyarországon még nem hallottak madár- és sertésinfluenzáról, a most ismertté vált 134 haláleset többszörösét követelte a minden évben jelentkező szezonális influenza. Volt-e annak idején hírértéke, ha például egy vidéki kórházban meghalt egy influenzás szövődményekkel ápolt beteg? Nem volt. Olyannyira nem, hogy a szezonális influenza halálos áldozatainak számát nem is tartották nyilván, csak a KSH becsült adatai állnak rendelkezésre.

A félelemkeltés technikája rendkívül primitív és mégis döbbenetesen hatásos volt: a média egyenként és részletesen, felnagyítva tárgyalt minden esetet, drámának állított be minden egyszerű megbetegedést, feltételezéseket tényként adott elő, nap mint nap testközelbe hozta a félelmet, a halált.

„A végzet a küszöbön áll. Semmit sem tehetsz ellene. Védtelen vagy: elkapod, megbetegszel, és lehet, hogy meghalsz… Egyetlen kiút van ebből a szörnyű helyzetből: ha beoltatod magad. De ne félj, kormányod gondoskodik rólad, látod, meg is rendelt hatmillió adag vakcinát…”

Sajnos azt kell mondanunk, Magyarországon egy kivételével minden médium részt vett a hisztériakampányban. Egyedül a Demokrata hívta fel a figyelmet már a kezdet kezdetén arra, hogy lehetőség szerint mindenki mérlegelje az esetleges kockázatokat, mielőtt oltóanyagot juttat a szervezetébe. Ugyanis ami fölösleges, az káros. Kezdettől fogva aránytalannak és eltúlzottnak ítéltük a kampányt. Ami fölkeltette a gyanúnkat. Ez egyébként megosztotta a szerkesztőséget is, de a lap ellenállt a kísértésnek.

Miközben a magyar média nemcsak behódolt a WHO-tól kiinduló oltáskampánynak, hanem tovább gerjesztette a félelmet, a Demokrata a józan ész útját választotta és szembeszállt a hisztériával. „Szép új világ-járvány” című cikkünkben, 2009. szeptember 23-án a 22. oldalon felhívtuk a figyelmet arra, hogy amíg a H1N1-vírusról szóló híradások a halálesetekre fókuszálnak, addig ezrek épülnek fel a betegségből, egy-két nap alatt…
2009. november 25-i számunkban a 21. oldalon kommentár nélkül közöltük Ewa Kopacznak, Lengyelország egészségügyi miniszterének a beszédét, amely 2009. november 5-én hangzott el a lengyel parlamentben:

„– Azok, akik győzködnek engem, hogy vegyek vakcinát, miért nem kiabáltak tavaly, vagy akár 2003-ban, amikor 1,2 millió lengyel volt influenzás?” – tette fel a kérdést a lengyel egészségügyi miniszter, hozzátéve, hogy egymilliárd ember betegszik meg a szezonális influenzában évről évre, egymillió ember meghal a szezonális influenzában világszerte, évről évre. „Volt valaki, aki világjárványt jelentett volna be a szezonális influenza miatt?” – sorolta aggályait a miniszter.

Álljon itt újra a WHO adata: egy év alatt az egész világon H1N1-ben csupán 18 337-en haltak meg, ami a szokásos egymilliós szezonális influenzaáldozatnak nem éri el a két ezrelékét sem!

„Hadgyakorlat folyik, amelyben az egy-két nap alatt nyomtalanul lezajló tökéletesen ártalmatlan influenzával modellezik a pandémiás veszélyt” – próbálta értelmezni a kialakult helyzetet a Demokrata már a tavaly október 14-i számában a 19. oldalon, amikor a végleges számoknak még senki nem lehetett a birtokában, így mi sem tudhattuk, csak sejtettük, hogy az úgynevezett újinfluenza a szokásos influenzától messze elmarad… Ekkor még a tiszti főorvos egy tavaszi még nagyobb járványhullámmal riogatott. Ami persze elmaradt.

Az első komoly visszaigazolást januárban kaptuk, amikor az Európa Tanács Egészségügyi Bizottsága vizsgálatot indított a H1N1 kapcsán és úgy döntött, átvilágítja a gyógyszergyártó cégek, a kutatók és a WHO összefonódását. Dr. Wolfgang Wodarggal, a bizottság elnökével is csak mi közöltünk interjút 2010. január 13-án, a 20. oldalon. Azóta a vizsgálat lezárult, az eredmény magáért beszél. A WHO azonban hallgat, illetve semmitmondó nyilatkozatokat ad ki a járvány lecsengéséről.

Hallgatnak az oltóanyaggyártók, de nem tétlenkednek: az Omninvest például azon fáradozik, hogy meghosszabbíttassa a tökéletesen fölösleges vakcina lejárati idejét. Az őszi szezonális oltóanyag, ígérik, tartalmazni fogja a H1N1 elleni szérumot is. De minek, kinek?

Lehetséges, hogy a WHO készül az újabb kampányra? Elvégre az államilag finanszírozott vakcinagyártás gigantikus üzlet. Az idén majd kitör a pókinfluenza, vagy a hernyóinfluenza, vagy az egérinfluenza, vagy valami más… A médiumok elkezdenek majd megint rémisztgetni. Jó részletesen beszámolnak minden esetről. Mintha mi sem történt volna. Emberek százmillióit teszik ki a pszichikai terror nyomásának, és emberek százmilliói ismét elkezdenek rettegni – és sorba állnak az oltásért.

A Magyar Demokratát a médiadömpinghez képest nagyon kevesen olvassák. És könnyen lehet, hogy olvasóink egy része sem mert hinni nekünk. Pedig igazat mondtunk. Mi mondtunk igazat. Egyedül. Az igazság ugyanis nem mennyiség, hanem minőség kérdése.

Hernádi Zsuzsa


Kísért a múlt

A vakcinagyártó Omninvest Kft. 2010. július 29-én közleményben tudatta az Omninvest Kft. tulajdonosi szerkezetének megváltozását és nyilvánosságra hozta az új cég tulajdonosainak nevét. A Fluart néven megalakult nagyváradi bejegyzésű vállalkozás megvásárolta a ciprusi Sumpter Ltd. Omninvestben birtokolt teljes üzletrészét, s ezzel magánszemélyek tulajdonába került az Omninvest százszázalékos üzletrésze. Az újdonsült tulajdonosok között megtaláljuk Klenyánszki Erikát, aki az Első Magyar Olajtároló (EMO) Rt. igazgatósági tagja volt. Ez a cég egyike volt a korábban a szovjet Déli Hadseregcsoport tulajdonát képező, az itt hagyott olajtárolókra sikeresen pályázó, azt fillérekért megszerző vállalkozásoknak. Klenyánszki Erika együtt igazgatta a céget azzal a Kaizinger Zoltánnal, aki a III/III./2.A osztályán, vagyis a belső elhárítás területén tevékenykedett. Ugyancsak az új tulajdonosok közt szerepel a jelenlegi ügyvezető, Zimonyi Ferenc, aki annak idején a már elhunyt III/III-mas pártállami titkosszolgálati hadnaggyal, Kaizinger Zoltánnal, és a Draskovics-iskolatárs Vajó Péterrel közös céget alapított.

(Forrás: Magyar Hírlap)

MAGYARORSZÁG / 2010.08.04.

A Demokrata eredeti írása itt érhető el.
Nota bene:
A Vírusinfók szerkesztőjének tollából 2006-ban (15 év, még kimondani is sok!) megjelent egy tudósítás a Demokratában az alábbi címen:
Képzelt járvány
A H5N1 nem válaszol – az eltűnt vírus nyomában
Thomas A. Hein és Michael Leitner dokumentumfilmje, “A H5N1 nem válaszol – a gyilkos vírus nyomában” — arra keresi a választ, hogy csakugyan olyan veszélyes-e a madárinfluenza, mint ahogy azt a politika, a média és a tudomány el akarja velünk hitetni. És azt is, hogy valójában ki profitál a hisztériából.
Az írás még ma is elérhető a Demokrata honlapján, de nem önálló cikként. 
Az eredeti film itt tekinthető meg:

A német nyelvű ismertető a filmről itt érhető el.

2021. június
Király József

Print Friendly, PDF & Email

5 hozzászólás

Add a Comment
  1. 1/
    Az iskolában a gyerekeknek nem kell szájkosarat viselni. Kivétel: folyosó és vécé.
    2/
    A könyvtárba (és egyéb kultúrális intézménybe, könyvesboltba például – utóbbiba viszont mindenki bemehet szájkosárral, tehát fertőzhet) a kiskorúak csak beoltott felnőttel mehetnek be.

    Egy kesernyés humor: megértem, néha én is felveszem otthon a szájkosarat a vécén…
    Azonban itt nincs helye humornak.

    A Konteo elmélet szerinti rendeletek, intézkedések ezek:
    Az 1/ és 2/ pont közt látható az ellentmondás, az ellentmondás feloldása, hogy a felnőttek oltassák be magukat.

  2. Rémhírterjesztést folytat a médiumk egy része, egyes influenszerek, hogy aki nem oltatta be magát, az őszi negyedik hullájuk a nem beoltottakat támadja meg és halnak meg azok közül sokan.
    A Konteo elmélet szerint a nem beoltottak fognak meghalni
    Azt hiszem, hogy – mivel nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót, minimális videót nézek meg az interneten, sohasem oltatom be magam, bármilyen szankciókat vet ki a kormány – ezentúl még kevesebb információval foglalkozom, mivel nem utazgatok, nem járok már olyan helyekre ahol kell oltási igazolvány, és majd ha mindenhol kell, akkor is megoldom hogy minden rendben legyen. És tökéletes nyugalommal élek, a félelem és szorongás legkisebb megjelenése nélkül.

  3. Azokhoz szólok, akik még értik mi történik. Minek a része az oltási diktatúra.
    A kezdetek.
    Mi, ki az ember?
    1/
    Aki materialista, azt mondja véletlenszerűségekből hosszú idő után evolúció révén jött létre az ember.
    2/
    Aki nem materialista, abban hisz hogy valamilyen tudat létrehozta az embert, mint minden mást.
    Ezekkel mi a probléma a mára értelmezve?
    1/
    Aki materialista, a természetes kiválasztódás híve, tehát az evolúció az erősebbet hagyja életben, a materialisták ezért – és a tudósok mind materializmust képviselnek még ha vallásosak is – mivel a tudományok empirizmusra épülnek, ok-okságra, tehát anyagi elvűek -, ők a civilizáció fejlődésére hivatkoznak a népszaporulattal kapcsolatosan, fejlődött a tudomány, több ember marad életben. A megoldás a materialisták számára a népességszabályozás. Abortusszal vagy népirtással. Utóbbi a kulcsszó. A későbbiekben visszatérek rá.
    2/
    Aki nem materialista, azt vallja, hogy szülessen meg a megfogant gyermek, bármi áron. Mert az általa teremtőnek hitt kolóniaisten ezt parancsolta. A legtöbb istenhit ellenzi az abortuszt, keleti, nyugati egyaránt. Tehát ha van két elmebeteg skizofrén ember – mint ahogyan Magyarországon ismerek ilyen házaspárt -, azoknak lehet gyereke, mint ahogyan van is, a nagyszülők nevelik, annak ellenére, hogy a tudomány tudja, hogy örökletes betegség a skizofrénia. Elmebeteg szülőknek elmebeteg gyermeke, ha mégsem az, lényegében árva gyermek. A hit ereje. És ugyanez Down-kór esetén, satöbbi, megtartják a gyermeket és rámegy a család, vagy a férfi otthagyja a családot, az anya örök rabságban hal meg, ilyet is ismerek. És miért felelőtlenség az ilyen? Az anya meghalt, a gyereke ötven körüli és bekerült intézetbe. Ugyanoda, amitől meg akarta menteni az anyja. Hogy volt ötven évig otthona? Igen, volt, és milyen áron? Szétment a család. Álságos szeretet ez.
    Mi ezekből az egyik konklúzió?
    Durván fogalmazva, a DNS minősége az emberiséget egészében tekintve silányul, mint ahogyan a férfiak spermájának minősége is, nő a meddőség. Ezek okai részben a silányulás, részben a háttérhatalom tudatos népirtásában rejlik. Az örökletes betegségek révén, a valljuk be többségében szellemileg alacsony szinten álló emberiség buta egyedei szaporodnak jobban, nyílik az olló, egyre több a silány, buta ember.
    Mi ebből a másik konklúzió?
    Aki nem materialista, annak is tudomásul kell venni a DNS-t. DNS alapú az ember. A DNS program. Különböző megtestesülési, működőképes szerveződések hozhatók vele létre, nem véletlen hogy álságosan tiltva van a klónozás, a DNS beavatkozású ember-állat, és emberformáló kísérletek, hiszen bármi létrehozható a DNS program alapján, amit mi élőnek nevezünk. A hasadó anyagok közelében tartózkodó kismamák szülnek kétfejű gyereket, stb., ezt mesterséges beavatkozással, korai génsebészeti úton meg lehet oldani. A hadseregek már régóta használják a DNS módosítást. Aki nem materialista és hisz a lélekben – mint kizárólag bennük én is -, mellette hisz egy kolóniaistenben is, a lélek mellett be kell látnia hogy létezik egy előre megtervezett és ráadásul nagyon sérülékenyre lebutított DNS program, amiben a lélek lakozik, raboskodik, mindegy hogyan hisszük. A hitünktől függetlenül vannak elemiszabályai a DNS testünknek. Erős hittel – bármi is legyen a hit személye, tárgya, isten, gyógyszer, orvos, stb. – meg lehet gyógyulni, csodának tűnő dolgokat el lehet érni. Rendben. De vannak szabályok a DNS-nél amit semmilyen hittel nem lehet megváltoztatni. Ha valakinek az agyából el kell távolítani műtéti úton egy jelentős részt, az a jelenlegi tudási szintünkön nem pótolható, akármilyen hite van valakinek. Látszólag magam ellen is beszélek, holott csak arra hívom fel a figyelmet, hogy van a lélek, vannak az istenek, meg van a DNS programú test, akár evolúció által jött volna létre, akár egy tudat által lett létrehozva. Az 1962. évi fiziológiai Lóbél-díjas James Dewey Watson aki 1953-ban két munkatársával közösen meghatározta a DNS kettős spirál-szerkezetét, azért esett ki az Illuminati kegyeiből, mert azt merte állítani kutatásai eredményeként, hogy a fehér faj tagjai génjeik miatt intelligensebbek mint a többi faj. Pedig ez visszaigazolható, azzal is hogy a fehér faj kiirtása folyik. Tehát a másik konklúzió, akár van lélek, akár nincs, a DNS program törvényszerűségei megkerülhetetlenek, lehet hittel, hullámgenetikával, orvoslással, bármivel gyógyítani, módosítani a DNS genomot, de alapvetően a genom halálát nem lehet megakadályozni, egy emberi genom sorstörténetét nem lehet befolyásolni, a genetikáját módosítani lehet, de azzal csak a halál gyorsítható fel. Az Illuminati tagjai sem élnek örökké, mivel az agyat nem tudják átültetni egy másik, fiatalabb saját klón testükbe. Vagy nem tudunk róla.
    Hogyan épül fel a földi emberi társadalom?
    1/
    Amit tanítanak:
    Van vallási és van világi uralom. Van hol a kettő egyesítve van, vagy egymás mellé rendelve. A vallási vezetők nem választások útján kerülnek hatalomra, a világiak a legtöbb helyen igen, vagy születési úton. A vallási vezetők kétséget sem hagynak abban, hogy nincs beleszólása az embereknek a döntéseikbe, mivel egy vagy több kolóniaistenre hivatkoznak döntéseik alátámasztására. A világi vezetők részben kolóniaistenekre hivatkoznak, de főként a törvényekre hivatkoznak döntéseik alátámasztására. Kik hozzák a törvényeket? A háttérhatalom köntösében ők. Tehát mire hivatkoznak? Az általuk kényük-kedvük szerint hozott törvényekkel szentesítik a döntéseiket. Tökéletes önkényuralom, csak a világi vezetők még el is hitetik az emberekkel, hogy ők választották meg őket, ezáltal az emberek többségi akarata jelenik meg döntéseikben, holott távolról sem igaz. Eleve a politikus jelölteket nem az emberek jelölik, hanem a hatalom által ki vannak jelölve, csak őket lehet megválasztani. A választásokat ha a háttérhatalomnak úgy áll érdekében elcsalják, tehát ab ovo nincs értelme, de ha lenne is, egy napig van az emberek akarata hatalmon, utána a győztes politikusok úgyis azt csinálják, amit a deep state diktál. Aki materialista gondolkodású – még akkor is ha hívőnek vallja magát -, az egyszer élünk elv szerint él, mint az oszmán pasák, akik nem öröklődő cím birtokosai voltak, ezért igyekeztek minél nagyobb vagyont összerabolni címviselésük alatt, nos az emberi élet sem örökölhető, ezért a materialista szemléletű nem vallásos, vallásos emberek szintén az anyagi örömök, javak halmozásával élik ki ösztöneiket, ami nem ösztön valójában, hanem a lelkük típusától függő viselkedés.
    2/
    Amit nem tanítanak:
    Az emberiség történelmében mindig volt egy háttérhatalom, globális, félig globális, de volt. Az ő döntéseik voltak a történelemformáló döntések hosszú távon. Náluk volt a háborúkhoz szükséges három legfontosabb dolog: a pénz, a gabonaraktárak (tehát élelmezés), az emberi tudatok irányítása (a mai médiát helyettesítő mindenkori papság által). Gondolkodjon el mindenki, hogy államformák, hatalmi struktúrák változtak az évszázadok, évezredek során, de a háttérhatalom maradt. A vallás maradt.
    Konklúziók:
    Lényegtelen a történelem, mivel egy előre legyártott folyamatról van szó, a mindenkori háttérhatalom akarata szerinti történelemről. Nézzük csak. Addig, amíg az uralkodók az ókorban a papságnak megadták anyagiakban a hatalom gyakorlásához szükséges tartozásaikat, addig maradt az uralkodó vezette államforma. Mivel ez az emberiség korai időszaka, a népesség is csekély, ezért a helyi vezetőket, törzsi vezetőket részesítette előnyben a háttérból irányító korabeli Illuminati. A nagy birodalmak nem álltak az Illuminati érdekében akkor, amikor azok vezetői próbálták átvenni a valódi irányítást az emberek fölött, tehát világi és egyházi uralkodók lettek. Ezt a vallási háttérhatalom mindig felbomlasztotta belülről, vagy lázadásokkal, vagy felkelésekkel, vagy később forradalmakkal. Az Illuminati mindig vallási alapon gyakorolta a háttérhatalmat. Mivel az emberi tudatok irányítása a vallásokon keresztül érvényesült. Régen és ma is, ha valamelyik vallás hithű gyakorlója, nem lehet rávenni bizonyos dolgokra, hindut a tehén evésre, zsidót, arabot a disznóevésre, és inkább éhenhal, minthogy vétsen a kolóniaistenének parancsa ellen, tehát a létfenntartási ösztönt, a halálfélelmet is legyőzi, csak ne kelljen félnie a kolóniaistenétől. A vallások a halálfélelemre építették fel a háttérhatalmat, azonban sajnos zseniálisan a testi halálfélelmet felhasználták arra, hogy lelki félelmet érezzenek az emberek a kolóniaistenüktől. A lélek félelemben tartása a mindenkori Illuminati tökéletes uralmi eszköze a kolóniaisten hívők fölött. Akik nem hívők, azok fölött a DNS tudat és test halálfélelmének az irányítása az Illuminati tökéletes uralmi eszköze.
    A vágyak a halálfélelemből fakadnak. A véges életű ember vágyakozik oyan dolgokra, amiket még halála előtt szeretne megélni, magáévá tenni. Ez bármire vonatkozhat. A halálfélelem és a vágyak a legerősebb függőségek. Ha fullad valaki, a legerősebb függőség az életvágy után. Lásd Covid vírus, fulladásos halál. A szabadság iránti vágy, a vágyak eléréséhez adott lehetőség, a szabadság, mint alapfeltétel iránti vágyakozás. A vírus alatt a szabadságot vették el és veszik el az emberektől.
    Véges élet – halálfélelem – vágyak a végesség miatt – szabadságvágy a vágyak kielégítésének előfeltételeként. Ez egy logikai sor. Leírható algoritmusként. Ha kijárási tilalmat rendelek el, ha maszkviselést rendelek el, ha oltás felvételéhez kötöm a szabadságot, akkor irányítom az embereket vallási hovatartozástól függetlenül, mert a vágykielégítési vágyukat akadályozom. És az emberek – már bocsánat mindenkitől -, mint a hülyegyerekek, kell cukor hülyegyerek módjára kell cukort választanak, csak hogy vágykielégítésüket visszaállíthassák.
    És akik olyan értelmesnek és okosnak tartják az emberiséget vagy önmagukat, belegondolhatnak, hogy milyen egyszerűenn irányíthatóak. Szinte minden ember. Az egyik a halálfélelem, hogy megfulladhat ha nem oltatja be magát. A másik a halálfélelemből fakadó félelmek, hogy nem élhet vágykielégítő módon, akkor meg mit ér az élet. Igaz? Az emberek a vágyaik kielégítését mondják életnek. Legyen gyerekem, legyen házam, legyen jó állásom, el tudjak utazni a Niagarához, satöbbi, satöbbi, satöbbi. Nem ilyen vágyak lebegnek az emberek előtt? Vagy régen, és ma, akik szegények, hogy legalább ehessen libasültet, mint József Attila vágykielégítő álmaiban szerepelt “De szeretnék gazdag lenni, Egyszer libasültet enni, Jó ruhába járni kelni, S öt forintér kuglert venni…”, neki nem a Niagara vízesés volt a vágykelégítés csúcsa, hanem a létminimum, de az is vágy.
    Tartsd az embereket alacsony vágyszinten, és kis dolgokért is tudnak örülni. Időnként legyen panem et circenes és irányítani tudod őket.
    Tartsd az embereket magas vágyszinten, adj a kezükbe sok játékot – mert a DNS tudat gyermeki szinten működik, el tudod vonni a figyelmét a fontos dolgokról a játékokkal -, adj a kezébe internetet, tévé távirányítót, mobiltelefont, tegyél rá kényelmi játékokat – mert a DNS tudat primitív, mindig a kisebb ellenállás felé halad ha döntést kell hoznia, nem gondolkodik előre, ezért mindig a könnyebb utat választja -, például rendelhessen pizzát a mobilján, és hajtani fog, mindent megtasz, hogy legyen tévéje, internete, okostelefonja, autója, és egyéb vágyai, amelyekért az életét fogja adni, adj neki hozzá reklámot, mint régen a templomokban ahogyan a prédikációkkal irányítottad a tudatukat, most ezt tedd a tévével, a mobillal, az internettel, és félni fognak ha ezt szankcionálod. Ha ezt a sok játékot korlátozod, például megszünteted az analg tévé sugárzást, vágya lesz digitális tévére, ha megszünteted a papírpénzt, kényszer-vágya lesz a digitális pénzre. Nem akar bankba rakni pénzt? A fizetését csak bankon keresztül kaphassa meg.
    HOL VAN ITT SZABAD AKARAT? Az Illuminatinak sincs, nem hogy az egyes embereknek. Determinált minden, és mégsem materializmusról van szó. Egy megoldás van: szimulációban élünk. A szimuláción belül minden determinált. A lélek nem az. De itt szinte, szinte képtelen bármit tenni. Szinte.
    És Magyarország?
    Az én meglátásom az, hogy már nem csak a mi hazánkról van szó, világméretű a világhatalom nemzeteket felszámoló politikája. Nem hiszem hogy már sok ideje lesz az emberiségnek, és ezt nem vallási szempontból mondom. Nyugat-Európában és a soha nemzetté nem váló észak-amerikai kontinens nemzeteknek hitt tagjai is letérdelnek a szó valós és átvitt értelmében is.
    Milyen szabad ország az, ahol a hadsereg katonái test előtt, készenléti állapotban tartott betárazott gépkarabéllyal biztosítják a rendőri intézkedéseket? Egy ország hadseregének saját országhatáron belül intézkedési jogköre nincs, csak ha ellenséges haderő hatol be az ország területére, ellenük, mint az ország védelmére felesküdött haderőnek van intézkedési jogköre háború esetén. Avagy az állam működésére veszélyt jelentő bármilyen fegyveres hatalomátvétel kísérlet esetén. Kijárási tilalom katonai diktatúrákban begyakorolt intézkedés. És némán tűrik az emberek, a pártok, stb. minszeket? Igen. Szomorúan nevetséges. Minden országban, ahol azt mondják hogy demokrácia van, ott valójában parlamentáris diktatúra létezik.
    A parlamentáris diktatúrában a törvényhozó hatalom a név szerint alig ismert háttérhatalom, az általuk hozott törvényeket szavaztatják meg a parlamentben, a végrehajtó hatalmat pedig a háttérhatalom láncos kutyája, a kormány gyakorolja. A hadsereg valódi irányítója a háttérhatalom, a látszólagos irányítója a láncos kutya köztársasági elnök. Az egészségügyet, az igazságügyet, az oktatást stb. a háttérhatalom irányítja, ezért van világméretű vírus hisztéria, ezért korrupt a magyarországi bírók, ügyészek és ügyvédek mindegyike, ha akarják ha nem, ezért korrupt a rendőrség, sőt a hadsereg vezetése is, ezért korrupt az oktatásügy és nemzetiségi politika.
    A háttérhatalom átvette az egyes nemzetek kultúráit is, az anyanemzetek tagjait az oktatás és a média kézbentartásával parazita védővé nevelték, tudatkimosással magyart a magyar farkasává tették. Sokszor tapasztaltam hogy magyarok védik a parazitákat. Láncos kutyák lettek.
    A mesterséges intelligencia fejlesztése, az interfészek majdani beültetése minden emberbe, vonalkódok tetoválása (ezeket már Kínában működtetik), felfegyverzett drónok általi karhatalom gyakorlása és sorolhatnám hogy mi lesz a közeljövő valósága. Az internetre is legyintettek az emberek akkoriban, hogy úgyse terjed el, és most az irányít mindent. A mobiltelefonnal mindent lehet tudni minden emberről, meg lehet nézni Barabási Albert László hálózatelméleti munkáját ennek alátámasztásaként (van frisebb link, de ez magáért beszél: https://computerworld.hu/tech/8222kutatasaink-celja-hogy-megismerjuk-a-komplex-rendszerek-mukodeset8221-105216.html).
    Ha valaha a kezembe kerülne a hatalom Magyarországon, azt hiszem egy napon belül rámrobbantanának egy épületet, mivel én becsülettel kiállnék a még maradék nemzetünk elé, és az emberiség még elérhető médiájában mindenki felé a Földön, és elmondanám hogy mi a valóság. És lelőnének. De legalább elmondanám. Soha egyetlen politikus sem fogja ezt megtenni. Soha. Trump beszélt a deep state-ről. Többen kérdezték tőlem hogy miért nem nevezi meg kik azok. Mondtam, hogy akkor halna meg, azon a napon, vagy egy hónapon belül. És akkor visszajutunk megmaradt, szétdarabolt Magyarhonhoz, milyen demokratikus vagy bármilyen intézmény biztosítaná az emberi méltóságot, a nem parazita emberek élethez való jogát, lakhatáshoz való jogát és egyéb alapvető emberi jogokat? Ami sohasem valósult meg az általunk ismert történelem során? Ha valaki komolyan gondolta hogy az életét adja azért hogy mindez megvalósuljon, akkor fiatalon, egy rópke idülten naiv pillanatomban, naívan, nos, az én voltam. Ma már csak egy megoldást látok, ami előbb-utóbb be is következik. Még én is meg fogom élni.
    És akkor hogyan látom én? Mert eddig arról írtam, a materialisták és a vallásos emberek hogyan érzékelik ami volt és van, hogyan lehet őket irányítani. És van megoldásuk ellene?
    Nincs. Valódi nincs, csak a behódolás, kényszerrel vagy anélkül.
    Miért engedték be az emberek a migránsokat Európába, amikor tudván tudták hogy ennyi menekültet nem bír el Európa?
    Miért nem lehet a nemzetiségi kérdéseket megoldani világszerte?
    Miért lehet megtenni az emberekkel hogy pandémiát hazudnak a világ kormányai és ezt a legtöbben elhiszik?
    Miért nem mondja el egyetlen patkány politikus sem hogy mi a valóság?
    A válaszokat meg tudom adni én.
    Miért nézték el az emberek a migrációt? Nyugaton az emberek elkényelmesedtek. Franciaországban, Angliában, Németországban büdös volt az alja munka a franciának, angolnak, németnek, ezért dolgoztak náluk vendégmunkások. Büdös volt a munka. Ezekkel össze lehet foglalni a nyugati demográciák, népkegyelmek félkegyelműségét. És veszélyérzet semmi. Jöjjenek csak a migránsok, leromboljuk a templomainkat és mecseteket emelünk nekik, segélyeket adunk nekik. És térdepeljünk előttük, mert pár száz évvel ezelőtt rabszolgát csináltak belőlük. Kik?
    Miért nem lehet a nemzeiségi kérdéseket megoldani világszerte?
    Miért hiszik el nagyon sokan a pandémiát? Megszokták hogy az az igaz, amit a hatalom mond. És a félelemben tartásnak megjön az eredménye, mert sokan elbizonytalanodnak, akik esetleg nem hitték el, azok is. Emberi butaság, az Illuminati által diktált megfélemlítés, kilátástalanság keltése, a halálfélelem keltése a legfőbb okok.
    Miért nem mondják el a politikusok az igazságot? Ha elmondanák, eltennék őket láb alól. Különben is részigazságokat tudnak általában. Mondok egy példát. Durva vázlat lesz. Az emberiség történelme folyamán, a legrégebbi időkben voltak akik dolgoztak. Hát ugye belőlük nem lett Illuminati. Furcsa módon. Aztán voltak akik nem dolgoztak. Na ez már érdekesebb, habár kevesebben voltak jóval, de azért sajnos elegen. A katonák nem dolgoztak, de harcoltak, meghaltak, nem lett belőlük Illuminati. Furcsa módon. Aztán voltak akik uralkodtak, vezették a törzseket, államokat, főként világi vezetőként, hiszen eredetileg katonai rátermettség alapján kezdődött el a dinasztiák kialakulása. Nos, ők, amikor már dinasztiák lettek, létrehoztak törvényeket maguk javára, e mindig vigyázva, hogy az esedékes vallás jogait és rá való hivatkozásukat megőrizzék. Miért is? Mert az emberek a halálfélelmüket a vallások révén oldották fel. Nagyobb úr volt a halálfélelem, mint az uralkodótól való félelem. A lélek félelme nagyobb volt. És eljutottunk majdnem a végső válaszokig. Remélem tanulságos volt amit írtam, és segít a valósághoz közelebb kerülni mindenkinek.

  4. Előző levelemből önhibámon kívül kimaradtak bizonyos fontos részek, ami miatt az írásom éle, értelmezhetősége megváltozott, nem tartalmazza a valóság, a valódi felelősök származását, valamint azt sem, hogy ez mióta tart, mennyivel károsították meg például a magyar államot – pedig ez Borvendég Zsuzsanna könyvéből, videójából nyilvános -, valamint hogy a háttérhatalom származásának megnevezése nélkül, annak kihúzásával gyermekdeddé vált az írásom, ami a felelősökre vonatkozik, arra értem. Az is kihúzatott az írásomból, hogy nem öncélú a felelősök származásának megnevezése. Ezt az oldalt azért szerettem meg, mert kulturált, sokrétűen, alátámasztóan tájékoztató a jelenlegi világhelyzettel kapcsolatban. Azonban tudjuk, hogy kik tartják kezükben a globális hatalmat a világon, így a médiában is, és hogy bármely nép tagját leírhatom, kritizálhatom, nem kerül cenzúra alá, csak ha azon egyetlen közel-keleti népet leírom, az igen. Ennek az abszurditását sohasem fogom elfogadni, ennek az embertelen mivoltát, hogy a sajtószabadságot, a szólásszabadságot egy nyúlfarknyi nép szabályozza az egész világon.
    Most írtam egy kemény levelet Donald B. Moss-nak, aki a fehér embert parazitának írja. Az ő írása nem lett cenzúrázva, az enyém igen. Pedig ez a Moss köel-keleti származású és homoszexuális. Megírtam neki levélben, hogy ahonnan ő származik, azok az emberek feketék voltak, csak az évezredek alatt házasságok révén kifehéredtek, és hogy nemzetének népbetegségében szenved.
    Sohasem fogom elfogadni a cenzúrát, ezt akarom tudatni mindenkivel. Én nem az az ember vagyok, sohasem voltam és leszek az, akit megtörhetnek, aki fölé nőhet bármilyen önjelölt messianisztikus gondolkodású nép. Ha elmaradnak e honlapon az írásaim, ezért maradnak el.
    Előző levelemet úgy olvassák, hogy lényegi elemek ki lettek belőle húzva, így más értelmet nyert némiképpen.
    Ha nem írnék ide – ami nagyon valószínű, mert ahol cenzúra van, én oda nem írok semmit -, akkor Mindenkinek jó egészséget és félelem nélküli életet kívánok.
    Szabó

  5. Tisztelt Szabó úr!
    Meglepődve találkoztam az írásaival ezen a lapon.
    Még azt sem tudnám megmondani hogyan keveredtem ide.
    A PI oldalán olvasott gondolatai igencsak megmozgatták az én gondolataimat is,nem csoda hát,ha itt olvasva igen csak felkaptam a fejem,hogy nincsenek véletlenek.
    Kérem,ha olvassa-e sorokat, és bár látom,hogy nem ír ide már semmit,és ebbéli tartózkodását megértve,kérném,hogy ,ha van rá módja,adjon,vagy írjon az elérhetőségemre.
    tigabe@freemail.hu.

Hozzászólás a(z) Szabó bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük