Nyilvánosságra került titkos szerződések – Az ügyfelek ki vannak szolgáltatva a Pfizer önkényének

A Pfizer/Biontech Comirnaty (koronavírus) oltóanyag üzlete még a gyógyszeripari mértékekhez viszonyítva is dübörög. Az elemzők ebből erre az évre 50 milliárd dollár árbevétellel számolnak. A szállítási szerződések tartalma viszont a legjobban őrzött titkok közé tartozott.
Egy Ehden Biber nevű felhasználó a #PfizerLeak címszó alatt közzétette a szerződések részleteit a twitteren.
Biber állítólag két ország – Albánia és Brazília szerződéseinek másolatát kapta meg konspiratív úton. A két szerződés csak apró részletekben tér el egymástól. Mivel a szerződések kidolgozása sokba kerül, és sok időt vesz igénybe, a Pfizer egy standard mintát alkalmaz, amit csak részletekben igazítanak hozzá az egyes országokhoz. A szerződésekben a Pfizer 10 éves titoktartási időt köt ki. Izrael esetében ez állítólag 30 év. A szerződések tartalma sejteti, mi az oka a hosszú titoktartásnak. A szállító csaknem korlátlan jogokkal élhet, a vevő ki van szolgáltatva a szállító önkényének, és egyedüli viseli az összes kockázatot. Így a szállítónak tilos a kutatás korai szakaszában szerződést bontania, ha egy másik vakcina hamarabb készülne el, vagy kapna jóváhagyást.A szerződés igen sok mindent megenged a Pfizernek a szállításnál. Csaknem minden keretfeltételt maga szabhat meg. A Pfizer nem felelős a szállítási határidők be nem tartásáért. A be nem tartott határidők nem jogosítják fel a vásárlót a megrendelés sztornírozására.“Pfizer hoz döntést a szerződésbe megállapított dózisok számának szükséges kiigazításáról és a szállítás ütemezéséről a Pfizer által megállapított irányelvek alapján. (…) A felek abból indulnak ki, hogy a vevő minden változtatással egyetért.A vásárló lemond minden jogáról és jogi eszközeiről melyekre jogosult volna a törvények, a szokásjog vagy egyéb körülmények alapján; és amelyek a Pfizer késedelmes szállításából adódhatnak.

továbbá

A brazil szerződésnek – az albántól eltérően – van egy további furcsa záradéka, amely a vásárlónak megtiltja a dózisok tesztelését és beazonosítását.

Ha az oltottak egy hibás tétel (sarzs) következtében megbetegednének, a vásárló nem jogosult a dózis követésére és esetleg a többi, azonos tételbe tartozó dózisok forgalomból történő kivonására.

“A hosszú távú hatások ismeretlenek”

Egy másik szakasz felmenti a Pfizert és Biontech-et bármiféle jogi vagy pénzügyi követeléstől. A felelősséget egyedül a vásárló, azaz a kormány viseli, mert:

“A vásárló tudatában van annak, hogy az oltóanyag hatékonysága és hosszú távú hatásai jelenleg ismeretlenek, és hogy az oltóanyagnak – jelenleg nem ismert – nemkívánatos mellékhatásai lehetnek.”

“A vásárló ezúton nyilatkozik, hogy nem perli a Pfizert, Biontech-et, és a kapcsolt vállalkozásokat, nem jelent be ellenük semmiféle igényt, követelést veszteségek, károkozások, bírságok, költségtérítések, egyéb kiadások tekintetében, ilyenek miatt nem indít akciókat, gondoskodik arról, hogy az eladót veszteség ne érje.

A szerződés ugyancsak tartalmazza: “[…]A felek tudomással bírnak arról, hogy a termék nem feltétlenül sikeres a műszaki és klinikai követelmények vagy hibák alapján a Pfizer fejlesztési és előállítási fáradozásai ellenére.

A Twitter reakciója a közzétételre az volt, hogy korlátozta Biber kontóját, és a legtöbb bejegyzést eltávolította.  Biber továbbra is elérhető telegram-csatonáján. https://t.me/eh_den

A témáról az alternatív honlapok közül többen beszámoltak, mi az uncut.news és az rt.de tájékoztatását emeljük ki.
Az uncut news július 27-én számolt be róla.

Az rt.de honlapot a “TV-Novosti”, egy moszkvai székhelyű független(?) alapítvány tartja fenn.
A cikk augusztus 4-én jelent meg, a mai napig (augusztus 12.) csaknem 800-an kommentálták.

Az uncut.news fölteszi a kérdést: Valódiak-e a dokumentumok, melyeket egy albán oknyomozó honlap (gogo.al) publikált először 2021 januárjában? A honlap ugyanis nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a gyógyszergyárak röppentenek föl néha hajmeresztő ostobaságokat, az alternatív hírforrások lejáratására.

Az eredetiség mellett szól, hogy az izraeli Egészségügyi Minisztérium honlapjáról le lehet tölteni egy dokumentumot, melynek címe

REAL-WORLD EPIDEMIOLOGICAL EVIDENCE COLLABORATION AGREEMENT

és amely a Pfizerrel kötött megállapodást tartalmazza. A dokumentum erősen hasonlít az itt ismertetett dokumentumokhoz.

A végső bizonyítékot természetesen a jövő hozza meg. Lesz-e bátorsága a Pfizerrel szerződést kötött államok bármelyikének kártérítést követelnie a nem megfelelő hatásfok és a súlyos mellékhatások miatt, beleértve a haláleseteket. Ha nem, akkor ez a dokumentumok valódisága mellett szól. Mint rámutattunk, izraeli adatok alapján a vakcina hatásfoka nulla.

A főáramú média és a politika természetesen hallgat. De hát már megszoktuk ezt.

A magunk részéről csak egyetlen passzusra szeretnénk a figyelmet ráirányítani.

A brazil szerződésnek – az albántól eltérően – van egy további furcsa záradéka, amely a vásárlónak megtiltja a dózisok tesztelését és beazonosítását.

Ahogy ezt olvastam, kivert a víz. Mi???? A vásárlónak nincs joga tesztelni, mit vásárolt? Rá kell tukmálnia állampolgáraira azt a valamit, ami az ampullában van? Akármi is legyen az, méreg vagy gyógyszer? Honlapunkon már megemlítettük annak a veszélyét, hogy az oltáshisztéria alkalmat adhat bizonyos korosztályok vagy akár teljes nemzetek kiirtására, a nemző- és szülőképesség drasztikus csökkentésére, ha az oltóanyagok beszerzésénél nem a saját magyar, hanem idegen és így ellenőrizhetetlen vakcinákra támaszkodunk. Gyógyszerek beszerzésénél egyébként pont ennek az ellenkezője volna a logikus. A vásárló szúrópróbaszerűen mintát vesz az összes beérkező sarzsból. A Pfizer pedig pont ezt tiltja meg.

Ki garantálja nekünk,
hogy ugyanazon összetételű vakcinát fogunk kapni a harmadik, negyedik, sokadik frissítő oltáskor;
hogy esetleg itt is lesznek VIP-vakcinák? Netán VIP-országok?

Miért fáj a Pfizernek, ha ellenőrizzük tőlük megvásárolt, tehát saját tulajdonunkat képező termékünket?

A múlt század hatvanas éveiben népszerű James Bond filmek kedvenc témája volt, hogy egy őrült zseni el akarja pusztítani a világot. Bond természetesen mindig közbelépett 7 másodperccel a végzetes esemény bekövetkezése előtt. De sajnos itt és most az életben vagyunk, nem a filmben.

Mindezek után természetesen nagyon kiváncsiak lettünk.
Mi áll az adekvát Moderna, AstraZeneca, Johnson, Szputnyik és Sinopharm szerződésekben? Ha azok tartalma hasonló, akkor ez megerősíti feltételezésünket:
Az USA gyógyszeripar megegyezett Kínával, Oroszországgal a vírushisztéria kirobbantásáról. A cél a milliárdos árbevételek, illetve a Great Reset.

2021. augusztus
Király József

Print Friendly, PDF & Email
Updated: 2021.10.11. — 05:00

8 hozzászólás

Add a Comment
  1. Kemenesi Gábor

    Kemenesi Gábor szerint a legnagyobb mozgásteret az adja a vírusnak, ha sokszor tudja önmagát másolni, ez pedig akkor lehetséges, ha minél több embert meg tud fertőzni. Hozzátette, hogy a megoldás a kezünkben van, nálunk van elég vakcina, a cél, minél előbb felvenni az oltást.

    1. Horváth Bertalan

      Mennyit fizetnek egy ilyen kommentért?

    2. Bakker. Te nagyon eltévedtél prüntyőke.

      1. Én részemről örülök, ha olyanok is olvassák honlapt, akinek teljesen más az alapállásuk, és hozzá is szólnak. Csak így tud tudományos vita kialakulni. Anélkül pedig esélye sincs egy konszezusnak. Hogyan is mondták a régi görögök? Tézis, antitézis, szintézis. És ez – a tézis és az antitézis, tehát az érvek ütköztetése – az, ami nagyon hiányzik társadalmunkból. Mindamellett próbáljunk tiszteletteljes stílusban kommunikálni. Kemenesi Gábornak volt egy hozzászólása, amit lehet vitani. De senkit nem nevezett prüntyőkének.

        1. Horváth Bertalan

          Azzal nincs baj,ha valaki a saját véleményét írja le, de kevés rá az esély,hogy az említett vélemény a sajátja lenne.

  2. Egy érdekes videó Elisabeth Linder-rel, aki 28 éven kersztül a Pharma-ban dolgozott, mint
    Pharmarefeferáns ( ami kb. termékek eladója lenne ) észrevette, hogy a Pharma érdeke nem az
    emberek gyógyítása, hanem az örült és értelmetlem oltások terjesztése áll ez előtérben és
    persze a profit.

    Forrás: https://www.kla.tv/2021-08-13/19551&autoplay=true

    Linder asszony a sok más oltások közül a méhnyakrák oltáson akadt ki a legjobban.
    Mivel ezt értelmetlenül már a tinik oltására is ráerőltették. És ezen oltásoknak nagyon
    erős mellékhatása is volt, amit a mai covid-oltáshoz hasonlóan akkor is a szönyeg alá
    söpörtek.

    Miért vállalta Linder asszony ezt a munkát, amit meggyöződése ellenére tett ?

    Linder asszony a gyerekét egyedül nevelte. A bére 4500 Euró volt, de ehhez jött egy
    szolgálati autó, amit privátban is használhatott. Tehát rá volt szorulva a pénzre.

    De amint egyere több információhoz jutott, a lelkiismerete, a belső hang egyre inkább
    ezen áldatlan tevékenység ellen szólalt fel benne. Úgy hogy az utolsó 5 évet csak a jó
    Isten segítségével tudta kibírni.

  3. Hosszú feltáró riport dr. Robert Malone-nal, aki nem az mRNS feltalálója, de sokat tett érte.
    https://www.youtube.com/watch?v=nYkUePQMfkE&t=77s (angolul)

  4. Tisztelt Szabó úr!
    Meglepődve találkoztam az írásaival ezen a lapon.
    Még azt sem tudnám megmondani hogyan keveredtem ide.
    A PI oldalán olvasott gondolatai igencsak megmozgatták az én gondolataimat is,nem csoda hát,ha itt olvasva igen csak felkaptam a fejem,hogy nincsenek véletlenek.
    Kérem,ha olvassa-e sorokat, és bár látom,hogy nem ír ide már semmit,és ebbéli tartózkodását megértve,kérném,hogy ,ha van rá módja,adjon,vagy írjon az elérhetőségemre.
    tigabe@freemail.hu.

Hozzászólás a(z) admin bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük