Az eltűnt vírus nyomában

Figyelem!

Olvasónk hívta fel a figyelmet a mai napon (2021.09.17.) arra, hogy vannak kérdőjelek Derek Knauss személye körül, ami megkérdőjelezi a tőle származó információk hitelességét, nevezetesen, hogy vettek 1500 (előzőleg PCR-teszttel pozitívnak mért személytől) mintát, amelyből csak A és B vírusokat tudtak kimutatni, nem pedig SARS-COV-2 vírust. Ebből kifolyólag kérdőjelessé vált az állítás is, hogy mindezt egyéb laboratóriumok is megerősítették. Amint részletesebb adatokkal rendelkezünk, frissítjük a bejegyzést. (Közzétevő)

Klaus-Peter Krause írása először saját honlapján, majd az Eigentümlich frei honlapon jelent meg, ahonnan a Journalistenwatch átvette. A szerző rövid méltatását itt találjuk meg.

Dr. Derek Knauss amerikai laboratóriumi orvos és kollégái figyelmeztetnek:

  • Nincs bizonyíték. 1500 pozitívnak tesztelt személytől vett mintában nem találtak Covid-19 vírust, csak A és B influenzavírusokat.
  • Más laborok ugyanerre az eredményre jutottak. Influenza van, amit csak elneveztek Covidnak.
  • Covid-19 nem létezik, csak egy további influenza-törzsről van szó. Honlapunkon már ez év februárjában közzétettük: A SARS-COV-2 vírus létezésére nincs bizonyíték.
    Validálatlan teszttel próbálkozni, hogy igazoljuk valaminek a létét, amit más módon még nem igazoltak: sarlatánság, nem tudomány.
  • Ilyenkor mi van?

Már korábban írtam erről: ez a Covid-19 járvány azért rendkívül veszélyes, mert a világ legtöbb országában áldozatául esetek a politikusok. A járvány veszélyes a szabadságra. Az alapjogokba és az emberi szabadságba történő beavatkozások jelentik a valódi szélsőséget.

Kezdettől fogva nem egészségügyi kihívásról volt szó, hanem a politikai hatalommal történő visszaélésről. Orvosi intézkedések, a lakosságért történő aggódás és igyekezet örve alatt diktatúrát vezettek be.

És ez nem csak Németországban van így, hanem a világ legtöbb államában. Hogy a vírusos megbetegedéseket pandémiának minősítették, vegytiszta politikai döntések következményei. Politikai járvánnyal állunk szemben.
Mindezt megerősíti egy beszámoló, amelyre más hívta föl figyelmemet. Túl széles az információfolyam az interneten, hogy minden releváns hírre rábukkanjunk. A beszámoló címe: Covid-19 vírus nem létezik, csupáncsak fikció, mert eddig nem sikerült létezését bebizonyítani.

1500 pozitívnak tesztelt személytől vett mintában nem találtak Covid-19 vírust
A beszámolót Dr. Derek Knauss, dél-kaliforniai labor-orvos, immunológus és virológus készítette és hozta nyilvánosságra. Xander Nieuwsnak 2021. áprilisában készített  beszámolóját erről a Centre for Research on Globalisation honlapon érhetjük el.

Eszerint Knauss és munkatársai a pozitívnak tesztelt személyekből vett minták egyikében sem találtak Covid-19 vírust. Mindegyiknél főként A, kisebb mértékben B influenzavírust tudtak kimutatni. Mindez összhangban van más tudósok hasonló tapasztalataival.

Az 1500 mintában többnyire A influenzavírust, néhány esetben B influenzavírust tudtak kimutatni.

Knauss szó szerint: „Amikor laborcsapatom és én ellenőriztük az 1500 mintát a Koch-féle posztulátumok szerint, valamint REM (elektronmikroszkópos) eljárással, azt állapítottuk meg, hogy az 1500 minta egyikében sincs Covid. Megállapítottuk, hogy a minták legtöbbjében A vírus, néhányukban B vírus volt, de Covid egyikben sem. A Bulls*** (lósz***) -PCR-tesztet nem alkalmaztuk.

Más laboratóriumok ugyanerre az eredményre jutottak

Knauss így folytatja: „Amikor a minták egy részét Stanfordba, Cornellbe és a University of California néhány egyéb laboratóriumába küldtük, ugyanerre az eredményre jutottak: Semmi Covid, az A és B influenzavírusok kimutathatók.

Ezután életképes Covid-mintákat kértünk a CDC-től [Centers for Disease Control and Prevention]. A CDC azt válaszolta, nem tudnak adni, ők sem rendelkeznek vele.“

Influenza, csak átnevezték Covidnak

„Így kutatásaink és laboratóriumi vizsgálataink alapján arra a megállapításra jutottunk, hogy a Covid-19 egy fiktív, elképzelt vírus. Az influenzát nevezték ‚Covid‘-nak, és a 225.000 haláleset legtöbbjét az egyéb alapbetegségek okozták, úgy mint szívbetegség, rák, cukorbetegség, tüdőemfizémia, és egyéb betegségek. Influenzásak lettek, ami tovább gyöngítette immunrendszerüket, és meghaltak.“

Covid-19 nem létezik, csak egy további influenzatörzsről van szó

Knauss tájékoztatása szerint a Covid-19 vírus genom kivonatait leíró négy tanulmány készítői nem voltak képesek a mintát izolálni és tisztítani: „Mind a négy tanulmány csupán rövid, 37-40 bázispárból álló RNS-részeket ír le. Ez nem vírus. Egy vírusgenom normális esetben 30-40 ezer bázispárból áll.“ Knauss fölteszi a költői kérdést: „Ha a Covid-19 csakugyan mindenütt olyan borzasztó, akkor hogy lehet az, hogy sehol a világon egy labor sem izolálta és tisztította teljesen? ennek oka, hogy soha nem találták meg a vírust. Amit találtak, azok rövid RNS-töredékek voltak, melyeket nem lehetett vírusként azonosítani. Tehát az eddig ismert vírusoknak egy újabb törzsével van dolgunk, csakúgy, mint a korábbi években.“ Knauss megismétli: „A Covid-19 nem létezik, csak egy fikció. Szándékukban áll munkatársaival a CDC-t beperelni.

A Rubikon már 2021 februárjában írta, csak fantomvírusról van szó

És annak nyomán mi, a Vírusinfók is tájékoztattunk erről. A „Rubikon“ internetes magazin már 2021. február 21-én fölhívta ugyanerre a figyelmet “A fantomvírus” c. írásában. Eszerint a kanadai Christine Massey, valamint Michael Speth újzélandi kollégája, továbbá jó néhány, az anonimitást választó magánszemély hihetetlen fölfedezésekre bukkantak.

A „Freedom of Information Act“ (az információk szabad hozzáférhetőségét biztosató törvény) alapján kérték az egészségügyi hatóságokat, illetve tudományos intézményeket, politikai döntéshozókat az egész világról, bocsássanak részükre a dokumentumokat, amelyekben le van írva a SARS-CoV-2-vírus izolálása egy betegtől vett hamisítatlan mintából. Összesen 46 reagálás érkezett megkeresésükre, — de senki nem tudott egy adatcsoportot rendelkezésükre bocsátani vagy ilyet idézni. A Német Egészségügyi Minisztérium még csak nem is válaszolt megkeresésükre.

Még a díjkiírás hatására sem sikerült a tudományos bizonyítékot prezentálni

Ugyancsak a Rubikon-cikkben olvashatjuk, hogy Samuel Eckert német vállalkozó különböző német, ill. svájci városok – többek között München, Düsseldorf és Zürich – egészségügyi hatóságaitól kért tanulmányokat, melyekben le van írva az úgynevezett SARS-CoV-2 teljes izolálása és tisztítása. De ő sem kapott ilyen tanulmányokat. Pedig Eckert 230.000 euró kifizetését helyezte kilátásba Christian Drosten felé, ha ő tud publikációkból részleteket prezentálni, melyek tudományosan bizonyítják a SARS-CoV-2 izolálását és génállományát. De a kitűzött 2020. december 31-i határidő elmúlt, anélkül, hogy Drosten jelentkezett volna Eckertnél. (Közzétveő: a díjat időközben 1,5 millió euróra emelték, így sem kell senkinek.)

Ilyenkor mi van?

Ezek után a koronavírus témát le lehetne zárni. Lehetne, de mégsem fogják. Mert a főáramú médiák éppúgy nem fognak ezekről az ismeretekről tájékoztatni, ahogy eddig sem tájékoztattak a koronavírus-jelenség súlyos ellentmondásairól, a neves tudósok kritikáiról a diktatórikus intézkedéseket illetően. A politikai gépezet pedig a bábokat háttérből mozgató erőkkel egyetemben még kevésbé fogja engedni, hogy kiüssék kezéből a koronavírust, mint a totális ellenőrzés és az emberi szabadság megvonásának eszközét.

Talán az segítene, ha az utca embere nyomást gyakorolna tüntetésekkel, növkevő létszámmal. De az átlagember jelenleg nem akar vagy nem tud tájékozódni a főáramú médián kívül.

2021. szeptember
Klaus-Peter Krause írását fordítja és ismerteti

Király József

Print Friendly, PDF & Email

17 hozzászólás

Add a Comment
  1. “1500 pozitívnak tesztelt személytől vett mintában nem találtak Covid-19 vírust”
    Vajon miért nem publikálta?
    Kutatólaborban dolgozok, és mi baráti körben csináltunk koronavírus diagnosztikát. Minden anyagot külön-külön megvettünk, vagy meglevő enzimeket használtunk. Sokáig semmiféle pozitiv eredmény nem volt, de végül pár tényleg beteg ismerőstől jövő minta pozitív lett, mi a legszigorúbb követelményeket alkalmaztunk. Majd ezt 1 héttel később hivatalos labor is megerősítette.
    Dr. “Derek Knauss” mit kóklerkedett fogalmam sincs.
    Aki azt írja hogy: “Covid-19 vírus nem létezik, csupáncsak fikció, mert eddig nem sikerült létezését bebizonyítani.” Az kókler vagy hazudik.

    Dr Derek Knauss is problémás, semmiféle publikációja nincs. Nyomoztam utána, lehet maga a személy is fikció! Publikáció sehova sincs feltöltve!!! Millió hely van ahova mehetne és biztonságban lenne.

    “Pedig Eckert 230.000 euró kifizetését helyezte kilátásba Christian Drosten felé, ha ő tud publikációkból részleteket prezentálni, melyek tudományosan bizonyítják a SARS-CoV-2 izolálását és génállományát.”

    Eckert nem hülye, olyan protokollt adott meg, ami önmagában megsemmisíti az RNS vírusokat és csak fehérjeburkos vírusoknál alkalmazható. Kb követelmények évtizedekig teljesíthetetlenek. Ez szándékos. Kb emberek 99,9% úgyse érti meg miért hülyeség.

    1. Tisztelt fairi,
      nem tudom, mennyire van Ön tűzközelben. Már ami a diagnosztikát illeti. Nagyon örülnék bármiféle beszámolónak, még akkor is, ha ez nem feltétlenül erősíti meg álláspontomat. Nem az a célom, hogy mindenképp bebizonyítsam igazamat, prekoncepciómat, hanem, hogy tisztán lássak. És úgy gondolom, a nagyközönségnek is ez lenne a hasznos. Sajnos van néhány biológus ismerősöm, akik dolgoznak PCR-rel, és amikor szembesítettem őket az ellentmondásokkal, leblokkoltak. Azóta is várok válaszukra. Ezért örülnék az Ön publikálható véleményének.

    2. Tisztelt fairi,
      úgy tűnik, evvel a Derek Knauss-szal tényleg nem stimmel valami. Ha ez az egész kamunak bizonyul, akkor törlöm a bejegyzést.
      Egyelőre azon dolgozok, hogy igaz-e, amit ír ez a valaki, hogy a CDC beismeri, hogy nincs SARS-COV-2 mintája,
      https://www.fda.gov/media/134922/download
      illetve a Derek Knauss személyétől függetlenül igazak-e a cikkben leírt állítások.

      1. Úgy tűnik, hogy eben a CDC dokumentumban nincs ilyen, hogy beismerik, hogy nincs SARS-COV-2 mintájuk. Viszont ennek a(z aktualizált verziónak a) dátuma 2021.07.21, tehát későbbi, mint amikor hivatkoztak rá. Próbálok még tovább tájékozódni.

        1. Tisztelt admin, úgy tűnik, nekem mindig külön kérni kell, hogy megjelenjék az írásom. A jelenlegi szomorú helyzet indokolta, hogy kivételt téve még írjak egy fontos levelet.
          Ekkor írtam az Ön honlapja szerint:
          szeptember 17, 2021 at 7:25 du.Your comment is awaiting moderation.
          Azóta is moderálódik… Lassan 3 és fél órája…
          Tegye ki legyen szíves, még az érintett fairi-t sem fogja érinteni az írásom, mert direkt kihagytam a háttérhatalom származását, úgyis mindenki tudja.

          1. Tisztelt Szabó,
            ha jön a komment és én éppen a gépnél vagyok, természetesen azonnal jóváhagyom. De egyszemélyes üzem lévén ennek eléggé kicsi az esélye. Vannak különféle kötelezettségeim, néha el is kell utaznom. Magamnak célul tűztem ki, hgoy naponta egyszer moderáljak, sajnos ezt sem bírom mindig tartani.

          2. Tisztelt admin, értem, köszönöm a válaszát és a kitételt.
            Akkor ha mégis lesz még halaszthatatlannak vélt gondolatom, akkor egy nap átfutással számítanom kell ezek szerint…

  2. Kulik Imréné

    Nagyon tanulságos ez a leírás az áll Covidról meg is osztom több felé és jó lenne,ha mindenki jól érzelmezné és megértené nincs mitől félni.Legalább tudom ,hogy továbbra sem kell beadatnomezt az úgynevezett vakcinát.Nagyon köszönöm a tudósoknak,hogy meg merték ezt osztani velünk az egyszerű emberekkel!

  3. Remélem jól van mindenki. Senki se oltassa be magát a co(he)nvid vírussal kapcsolatosan. A félelem leküzdéséhez még egy segítséget szeretnék adni, ezért szegtem meg azt, hogy olyan helyre nem írok, ahol cenzúra van, ez a segítség többet ér ennél a fogadalmamnál.
    Korábban írtam, hogy magunkra kell támaszkodni, hinni kell magunkban. Amikor születünk magányosan születünk, amikor elalszunk magányosan alszunk el (akkor is ha szeretetben élünk és ott vannak mellettünk, körülöttünk szeretteink), amikor meghalunk, magányosan halunk meg, hiába vannak körülöttünk a szeretteink, mindenkinek a magányos harca a halál. Bármikor meghalhatunk, nagyon törékeny az élet, habár nehezen halunk meg, nagyon nehezen, még a hirtelen halál is belül sokáig tart. Aki volt klinikai halál állapotában, tudja. Mindezt tudnunk kell ahhoz hogy ne féljünk a haláltól. Szembe kell néznünk a valósággal, szembe kell tudni nézni önmagunkkal, azzal hogy a legnehezebb helyzetekben magunkra maradunk. És ha ez világossá válik, akkor eldönthetjük, hogy egy rettegés lesz az életünk, ezt választjuk-e, mert ha a félelmet választjuk, akkor a rettegést választjuk amíg élünk. Különböztessük meg a nem félést a vakmerőségtől. Veszély mindig van, az egész életünk veszélyekről szól. A veszélyek keresése, a felesleges veszélyekkel szembenézés vakmerőség, eszetlenség, a halál kockázatát jelentősen megnöveli. A bátorság kockázatvállalás – természetesen ez is növeli a halál kockázatát -, de csak akkor tegyük, ha szeretteinket mentjük meg esetleges halálunk által. Ez nem vakmerőség. A vakmerőség bizonyítási vágy miatt jelentkezik, az teszi, akinek kisebbrendűségi érzése van és így akarja bizonyítani hogy nincs.
    Minden tettünk a halálfélelem és az abból eredő egyre kisebb félelmek elkerüléséről szól, olyan félelmekről is, amit már nem nevezünk annak, mert már a félelem piramis egyre alacsonyabb, de egyre szövevényesebb útvesztőjében már nem is érzékeljük hogy félelemből cselekszünk amit teszünk. Egyébként ezek fel nem ismerése, meg nem nevezése és a velük való szembenézés hiánya a szorongás, ami a félelem állandósulása az imént említett számunkra ilyen esetben ismeretlen okok miatt. Hogy érthető legyen, mondok egy példát. Szinte nem is félelem: megkötjük a cipőfűzőnket ami eloldódott, hogy rá ne lépjünk a másik lábunkkal, kis félelem: ha rálépünk a másik lábunkkal, eleshetünk esetleg, nagyobb félelem: ha elesünk, megsérülhetünk, nagy félelem, ha megsérülünk, létfontosságú sérülést szenvedhetünk, legnagyobb félelem, ha elesünk, olyan sérülést szerezhetünk, amibe belehalhatunk, például koponyaalapi törés. Amkikor megkötjük a cipőgűzőnket, nem jut legtöbbünk eszébe, hogy belehalhatunk ha nem kötjük meg. – Ugyan már, ne essünk túlzásokba! – mondjuk erre. Pedig a tudatalattiban a halálfélelem irányít, az eredője egy cipőfűző megkötésének is ez. Mint szinte minden tettünknek.
    És mégis, hogyan lehet felülírni a DNS-tudatunk őrző-védő védelmi rendszerét úgy, hogy megvédjük magunkat, de a félelem nem visszanyomásával, nem az elfedésével, hanem a feloldásával?
    Megmondom.
    A félelem nem valóság. A veszély valóság, de a félelem nem az. Gondoljunk bele, van egy veszélyhelyzet. Van egy vírus, amit az emberiség többségének a kiirtására kísérleteztek ki (habár nem csak ez a feladata, az emberek irányíthatósága inkább, a kiirtás majd a polgárháborúk kirobbantásával fog bekövetkezni, amiben a vírus is fontos szerepet játszik). Tehát a veszély a vírus. És még mi a veszély? A nagyobb veszély az ellene reklámozott és emberekre erőszakolt oltásfélék. És mi vezeti az emberek többségét? A halálfélelem két altípusa. A vírustól való félelem és az oltástól való félelem.
    Mit tegyünk, hogy ne oltassuk be magunkat, de az ne félelemből legyen?
    A válasz: a félelem egy nem valós, elképzelt, be nem következett jövő következményként való elképzelése. Például hogy elképzeljük hogy meghalunk a vírustól vagy elképzeljük hogy meghalunk az oltástól és ezen valóságot nélkülöző jövőbe vetítés miatt félünk, a félelem miatt pedig előbb-utóbb rettegünk, amit a háttérhatalom láncoskutyái, a politikusok és az egészségügyi láncoskutyák csak tovább fokoznak bennünk, sőt rákényszerítenek bennünket félelemkeltéssel, pánikkeltéssel, szankciókkal hogy beoltassuk magunkat.
    Hogy megelőzzük a félelmeket, amik megbénítanak bennünket, a félelmeket, amik irányíthatóvá tesznek és engedelmessé bennünket, ahhoz tudatosítani kell magunkban hogy a félelem egy be nem következett jövőtől való halálfélelem. A be nem következett jövő halálfélelme CSAK EGY választás a több választás közül. A félelem nélküliség gondolkodni enged bennünket, hogy a jövő nem csak a halálfélelem lehet, nem EGYETLEN jövő van, hogy meghalunk a vírus miatt vagy az oltás miatt.
    A félelem nélküliség utat nyit az ésszerű gondolkodásra. És ez mit jelent a cohenvid vírussal kapcsolatosan? Végiggondoljuk félelem nélkül, hogy miért erőszakolják az egész világon egy nem létező pandémia, de létező vírus ellen az oltóanyag beoltatását? Miért erőszakolják, amikor nem futott át egy oltás sem a szokásos tíz év kísérleteken, és 2023 előtt nincs a mellékhatásairól hivatalos eredmény, hogy az oltások mellékhatásaiért sem a gyártók, sem a forgalmazók, sem az államhatalmak, sem az egészségügy nem vállalja a felelősséget, hogy olyan intézkedéseket hoznak az államhatalom részéről, hogy elvileg nem kötelező az oltások beadatása, de lehetetlenné teszik azokat akik ezt nem teszik? És még sok-sok kérdés, ami az emberiség kiirtására, 95 százalékának kiirtására, a meghagyottak teljes rabszolgaságba süllyesztésére irányul. Gondolkodjunk és ne féljünk. A félelem nem enged megoldásokat találni, ami nekünk jó és nem azoknak, akik végezni akarnak velünk. A veszély adott: a háttérhatalom ki akar végezni 500 millió emberen kívül és önmagán kívül minden embert. Ettől nem félni kell. Tudni kell ezt a tényt. Nem azért kell az oltások beadatását lehetetlenné tenni minden áron mert félünk az oltástól, hanem azért, hogy akik a halálunkat akarják, ne érjék el a céljukat, és NE ADJUK INGYEN A BŐRÜNKET, HA MINDENKÉPPEN MEG KELL HALNUNK, VIGYÜK MAGUNKKAL ŐKET IS, AKIK A HALÁLUNKAT AKARJÁK!!!!! A FÉLELMET MEG LEHET FORDÍTANI MINT FEGYVERT!!!! AKIK A HALÁLUNKAT AKARJÁK, ŐK FÉLJENEK TŐLÜNK!!!! (Vigyünk magunkkal még egy embert! – mondta egy-egy politikus, Marosán 1957-ben, majd őt plagizálva Orbán, hát vigyünk magunkkal egyet a halálunkat akarók közül. Legalább egyet.)
    A félelem és a veszély megszüntetése csak így oldható meg.
    Mindenkinek jó egészséget, félelem nélküliséget, bátorságot és igaz helytállást kívánok!
    Remélem kedves Király Gábor, ezt a közérdekű fontos és egyben a cenzúrázás miatt tényleg utolsónak szánt levelemet nem kell megkérdezzem, hogy miért nem jeleníti meg az oldalon!!!

    1. Tisztelt Szabó úr!
      Meglepődve találkoztam az írásaival ezen a lapon.
      Még azt sem tudnám megmondani hogyan keveredtem ide.
      A PI oldalán olvasott gondolatai igencsak megmozgatták az én gondolataimat is,nem csoda hát,ha itt olvasva igen csak felkaptam a fejem,hogy nincsenek véletlenek.
      Kérem,ha olvassa-e sorokat, és bár látom,hogy nem ír ide már semmit,és ebbéli tartózkodását megértve,kérném,hogy ,ha van rá módja,gondolja meg magát és ossza meg gondolatai itt továbbra is.Miért tegye? Mert nem csak engem foglalkoztatnak olyan gondolatok,miket Ön az írásaiban lefestett.De,ha mégsem,kérem adjon,vagy írjon az elérhetőségemre.
      tigabe@freemail.hu.

  4. Én most már nem a kamu virustől félek, hanem a nagyon veszélyes oltásoktól. De ha a virus
    eltűnt, vagyis nem izolálható, akkor most már csak a kínai oltóanyagot, ami állítólag egy
    legyengített virust tartalmaz, lehetne vizsgálni. És innen lehet izolálni a virust.

    Nem ?

    Nekem csak az a kis költői kérdésem van, hogy miért nem lépnek a mi tudósaink ebben az
    írányban ?

    A másik kérdésem úgy hangzik, hogy honnan származik az a virus, amit a sinopharm vakcina tartalmaz ?

    Hogyan készül a sinopharm vakcina ?

    Honnan van a covid-19-nál a PCR-tesztekhez használt goldstandard ?

    Miért van az, hogy olyan hírek látnak napvilágot, ami szerint a kínaiak is átakarnak térni
    a nyugati mRNA, vagy az adenovirus vakcinákra ?

    A covid-19 fertőzés tünetei nagyon egy közönséges náthára hasonlítanak. A spanyolnátha is
    szépen eltünt, vagyis megszelídült. De a betegséget okozó virust is csak sokkal később, az
    Alaszkában kiásott Lucy hullájából, csak több nekifutás tudták izolálni. A spanyolnátha
    esetén is, meg kell állapítani, hogy nem maga a virus volt a veszélyes, hanem annak a
    szövödményei. Amik már a legtöbb esetben bakteriális feztőzések voltak.

    És ma már a covid-19 esetén mindenki tüskefehérjéről beszél, ami nagyon toxikus az emberi
    szervezet számára. Amit már az covid-oltások hatására egy rossz célra eltéritett emberi
    szerevzet, mint ördögi biogyár állít elő. De állítólag a nem létező virus ist ebben a
    spike-fehérjében rejtegeti el magát. Amit kifejezetten a modern és jó Isten szerepében
    tetszelgő oltóanyag tudósok szabadítottak rá az emberíségre. De a legveszélyesebb az ezen
    embertelen tudósokat támogató karvalytőke, amely az emberíségre hatalmas veszélyt jelent.

  5. Ez a hiteles tudos ember elmondja, hogy honnan származik a covid-19 virus.

    Forrás: Herr Drosten, woher kam dieses Virus?

    https://www.republik.ch/2021/06/05/herr-drosten-woher-kam-dieses-virus?utm_source=pocket-newtab-global-de-DE

    Hát a Kínában a barlangokból a denevérek nagyon aktivan szaporodnak.
    De a barlang mennyezetéről a kis bébidenevérek gyakran leesnek a földre.

    Ezt nagyon jól ismerik a ragadozók és ezért ezek bejárnak a barlangba, a megterített ünnepi asztalhoz a lakomára.

    De a ragadozóknak nagyon értékes szörméje van. Amit a szörme ipar, a szücsök, a vargák
    stb. dolgoznak fel. Az eladott szörme termékeket az egész világon szívesen használják.

    Ha fenti folyamat sokáig müködésbe van, akkor az állati virus könnyen átváltozik emberről,
    emberre virussá. Mert az európai úridámák is szivesen hordanak szörméből készült termékeket,
    ez a veszély az idők folyamán valós lesz.

    Ezen kivül ez az értelmes észlény még sok más mesével is szolgál ebben a cikkben.
    De én nem akarok minden poént lelőni tőle. De bátoritom az érdeklődőt a cikk elolvasására.

    És ez a tudós ember szól arról is, hogy amikor a WHO káderei elmentek Kínába a virust eredetét kutatni, akkor neki sajnos nem adtak meghívót. Mint tudjuk, a világ számára olyan
    fontos kádereket Kína a megérkezésük után egy 14-napos hatósági házikaranténba dugta.
    De Kina a kényszer fogság alatt is ellátta ezeket a tudosokat tanulmányokkal.

    De Drosten úr is szívesen elment volna ezen tudosokkal erre ez érdekes tanulmány útra.

  6. OK álcovid de a valódinak mondottat se konkretizálták csak a szennyvizben keresik meg a jólfeltunkolt orrokban pedig ráköpni is elég lenne .
    Akkor most mi ellen oltanak?
    Mi van az oltásban?
    Tudom grafén mire való egy influnál a grafén?
    Aki nem beteg azt miért zaklatják?
    Mégis a Georgiai tornyok alapján népesség eutanizálása van csak hazudozva?

  7. Kedves Szabó Úr ! A legnagyobb tiszteletem Önnek. És én nagyon megértem Önt. Mert a halál
    közelségét én is többször megtapasztaltam. Amikor a rákos kezelésenben, például agyvízet
    vettek, vagy amikor az őssejtet belém nyomták, amit 15 perc alatt kell lefolytatni. Mert az
    őssejt külömben sérül. Én azt tapasztaltam, hogy a fejemben az agyam pánikba került.
    És ez egy nagyon félelmetes állapot. De ami viszonylag elviselhetővé teszi ezt, hogy ez
    nem tart nagyon soká.

    Sajnos a családban 2020. januárjában ment el a jó sportos testalkattal rendelkező fiam,
    akit a jó Isten kiváló testi egésszéggel és nagyon jó inteligenciával áldott meg.
    A fiú a legjobb egyetemre járt. De egy burn out, amit a kegyetelen társadalom és
    az egészségügy kényszerít ez emberíségre elvitte a halálba. Én nagyon megtapasztaltam
    azt is, hogy az államügyészség mennyire korrupt és nem engem véd meg. És én is beláttam
    azt, hogy ebben a rendszerben a törvény elé menni nem jó. Mert itt nincs igazság.

    Kérem ne tessék felróni a kedves admin-nak, Király József úrnak a hozzászólási késedelmet.
    Nekem is volt ilyen problémán. Én meg vagyok gyöződve arról, hogy ez valami technikai
    próbléma okozza a bajt. Talán a hozzászólás túl nagy terjedelmet foglal el.
    Meg nálam olyan is volt, hogy a letiltás után már a kisebb terjedelem sem ment át.
    A próbléma talán a sorok töredezése, a carrige-return miatt lépe fel.

  8. Tisztelt B.Gy.!

    Kedves fia elhunyta miatti fájdalmát átérzem, és sok erőt kívánok Önnek.
    Akkor Ön is ismeri a klinikai halált avagy annak közelségét. Persze ez nem kiváltság, de a halál nyugalmát átéli aki ezt átélte, és többé nem fél tőle, legfeljebb a haldoklás rövid szakaszától. Relative rövid.
    Igen, sehol, semmilyen történelmi korban, sohasem volt értéke az emberi életnek. Ha belegondol, mindig mindenki annyira hitte az életét fontosnak, ahányan elhitették vele. Egy közismert vagy gazdag ember azt hitte fontosabb az élete mint egy alig ismertnek vagy szegénynek. Nem. A pénz persze sokat számított mindig, jobb ellátást biztosított, netán kapukat nyitott. De semmikor sem lehetett megbízni semmilyen intézményben sem. Az emberek többségében sem.
    Király Úrra nem neheztelek kedves B.Gy., csak fairi – aki úgy látom érintett is – figyelmeztette pár hónapja Király Urat hogy (fairi korábban leszemetezte az írásomat a háttérhatalom származásának általam való gyakori megnevezése miatt, és eléggé gerinctelen módon nem reagált az általam írt levélre, ami ellentétben fairi engem “kritizáló” írásával, nem személyeskedésről hanem érvekről szólt) le fogja tiltani a weboldalt a TEV (ez egy világ-kisebbségi spicli szervezet, szépen fogalmazva), ha áthajlik az oldal fairi szerint konteo és kurucos árnyalatba. Nem vagyok semmilyen párt és mozgalom híve, sohasem voltam, így kurucos sem. Erre fairi azt mondaná hogy akkor magamtól vagyok ilyen hülye. Nos, a családomat az a kisebbség tette tönkre több generáción keresztül, akik most a világ bankjait tulajdonolják és irányítják hogy mi történjen a Földön. A konteóról annyit, hogy a vírus helyzet sem konspirációs teória, hanem valóság. Egy generált valóság. És akik generálják, azok nem konteo részei, hanem a valóság részei. Sokkal igazabb ezt Ko(h)nteo-nak nevezni, így már helyes, mert a vírusőrületet a Kohn-te-háttérhatalom generálja. Nem kívántam Király Úr korrekt vírussal foglalkozó oldalát egy háttérhatalom elleni platformmá módosítani az írásaimmal, DE A VALÓSÁGOT ÍROM LE, és ha az emberiség kiirtásáról a saját népüket sem kímélő világ-kisebbség tehet, akkor sem fairi, sem a TEV, sem más spicli szervezetek kedvéért sem fogom elhallgatni a valóságot. Az életem árán sem. Egyébként már akkora a hatalmuk, hogy megengedhetik maguknak hogy akár én is írjak róluk (mert önmagukat büntetlenül szokták szidni, provokálva a nem belterjesen születetteket, hogy szidjuk mi is őket), mert az emberek többsége egymást hibáztatja és a politikai vezetőket a bajokért – részben persze ez is igaz – és nem a valódi gyilkosokat, a háttérhatalmat.
    Sajnos összefonódik a vírushelyzet is a háttérhatalommal. A háttérhatalom több évezredes múltra tekint vissza, nem mindig a mostani kisebbség volt a háttérhatalom, de 2,5 ezer éve ők azok. A tudatirányítással kézben tartották az emberiség történelmét, mint most a vírussal, ahogyan félelmet keltenek, ami beszűkült tudatot eredményez és nem gondolkodást, az amúgy sem magas intelligenciájú DNS-tudatú emberiségnek. Félelemkeltés -> félelem -> tudati beszűkülés -> inaktív gondolkodás és legyengülő immunrendszer -> az emberi tudatok egymást felerősítik ebben és kolóniaként működnek és kitaszítják azt, aki még tud gondolkodni és nem fél. Egyébként elég fantáziátlan a háttérhatalom, mert néhány módszert ismételgetnek évezredek óta, a kor technikai színvonalától függően.
    Örülök hogy erős kedves B.Gy. ennyi szenvedés után is.
    Nem, már értem hogy Király Úr miért késik néha, habár legutóbb három levelet írtam neki egy nap eltelte alatt és utána tette ki az írásomat. Azt hittem befolyásolta fairi – mivel Király Úr fairi TEV-es levele után cenzúrázta az írásomat, részben kihagyva szövegrészeket, részben ki x-elve szavakat. Én emiatt hagytam abba a rendszeres levélírást. Megértettem Király Urat, a TEV és annak társszörny szervezetei miatt. Nem neheztelve Király Úrra, megértve őt, de mégsem kívánkozok olyan helyre írni, ahol nem írhatom le a valóságot.
    Tudja, tisztelt B.Gy. a privát életben is félnek az emberek még hallgatni is ha erről és a háttérhatalom származásáról beszélek. Ma már elérték azt hogy ember embernek a farkasa lett és ők kényelmesen nézik távolból hogy mi öljük egymást, mert sokan közülünk Stockholm szindrómásként – vagy a szegényebbjei közülük beleszületettként – védik a háttérhatalom gén-képviselőit. Én nem félek tőlük. Nem félek a haláltól, akkor hogyan félnék az élőktől??? Csak mindenki félti valakijét és ezért nem mer fellépni a valódi szenvedtetők ellen. Nem féltem senkimet sem, felkészítettem őket, hogy szörnyű világ jön és ha meg kell halni, hát meg kell, de tudjuk hogy mit kell tennünk. A háttérhatalom csak a félelemmel talál fogást rajtunk. Rajtam nincs fogásuk.
    Van megoldás, csak az nagyon nem jónak tűnne senkinek sem. Pedig ha az emberek ismernék a valóságot, akkor bármennyire is hirtelen megváltozna sok minden, a következmények is szörnyűek lennének, de legalább megszűnne mindenkiben a félelem. Gondoljon bele, a gyerek azért fél a sötétben, mert nem tudja mi vár rá. Az emberek azért félnek most is, mert egy bizonytalanságot, egy sötétséget gyártott eléjük a háttérhatalom. Mondván, megdöglesz ha nem oltatod be magad. De közben meghagyták a kaput nyitva, hogy gyártott a vírus, hogy az oltás mit sem ér, ha igen, akkor irányítást szolgál, tehát ellentétes propagandát ENGEDÉLYEZETT a HÁTTÉRHATALOM, hogy direkt legyen káosz, hogy mindenki bizonytalanodjon el, aki nem úgy gondolkodik ahogyan ők akarják. Aljas eszközök. És a fairi-félék az ilyeneket védik. És az emberek össze vannak zavarodva. Nem tudják kiben higgyenek. Ez volt a cél. A bizalmatlanság, a bizonytalanság keltés, ami félelmet hoz létre, szorongást. Ezért írtam az előbbi levelemet. És én akkor is ingyen – ellentétben a háttérhatalommal, akik mindenért megfizettetnek bennünket, még a levegővételért is – segítek még azoknak is ezáltal, akik nem érdemlik meg, mert a szenvedtető háttérhatalom oldalán vannak vagy annak láncoskutyái. De segítek, hogy az a néhány jó lélek, aki itt szenved ebben a földi pokolban, hogy megtanulja hogyan nem kell félni, hogy eljusson hozzájuk. Leírtam hogyan kell, egy korábbi levélben és a legutóbbiban is. A legjobb gyógymód, ha valaki nem fél. Akkor tudja mit kell tenni. Tiszta fejjel, félelem nélkül tudjuk mit kell tennünk. Mindig tudni fogjuk. És ha meg kell halnunk, akkor is tudni fogjuk hogy mit kell tennünk. Azért írtam le, mert mindenki mellé nem tudok odaállni, amikor szükség lenne az erőre, a lelkierőre, a higgadt tisztánlátásra, félelem nélkül. Nem tudok millió felé osztódni, mint ahogyan az a sajnos nagyon kevés ember sem, aki szintén nem fél és szintén tudja a valóságot, a valódi ellenséget. És legyen mindenki, aki jó lélek erős, és félelem nélküli. Ezért írtam kivételt téve önmagam fogadalma ellen, hogy nem írok oda, ahol cenzúra van. Sajnos szinte mindenütt az van. És mindig is az volt. Nyugaton is. Régen sem lehetett megemlíteni Nyugaton a háttérhatalom származását. Éltem kint, ismerem. Még Görögországban sem, pedig a görögök úgy tartják, hogy a kétkezi munkájuk gyümölcsével kereskednek, a háttérhatalom nem ismeri a kétkezi munkát csak a viszonteladást. És ott is csak suttogva lehetett szidni a háttérhatalmat. Cenzúra volt mindenütt, és mindenkoron. A valódi hatalom sohasem tűrte el, ha valaki csak a szájára vette őket. Ahogyan az istenük sem.
    Kedves B.Gy. és Király Úr, jó egészséget, félelem nélküliséget kívánok Önöknek és annak a földi 5 százalék léleknek, aki még kevésbé érdemli meg a földi pokol szenvedéseit!
    Jó egészséget mindenkinek, és tisztelt B.Gy. sok erőt kívánok Önnek!

    Szabó

  9. A Sars-Cov-2-nak a denevértől való származását találták most meg ?

    A Sars-Cov-2 legközelebbi rokonát Laoszban találták meg.

    Forrás:
    https://www.spiegel.de/wissenschaft/natur/ursprung-des-coronavirus-naechster-sars-cov-2-verwandter-in-laos-entdeckt-a-c65083a1-9cdb-4bc4-b5b9-3057da41e217?utm_source=pocket-newtab-global-de-DE

    Németül:
    Die Studie wurde vorab auf der Plattform »Research Square«
    veröffentlicht und soll in einem »Nature«-Fachjournal erscheinen,
    eine Prüfung unabhängiger Fachleute fehlt aber noch.

    Tehát független szakemberek véleménye még hiányzik.

    És ugyanez ez a cikk a Furin-hasadási hely alapján a Sars-CoV-2 virusnak a laboratóriumi
    eredetére gyanakszik. És a New Yorker-i NGO EcoHealth Alliance (EHA)-nek arról van
    fülese, hogy a DARPA-át ilyen Furin-hasadási projektek érdekelték. De azt végül is elutasították.

  10. Értekezzünk egy kicsit jobban erről a virusról ! Hogy többen is hozzátudjanak férni a dolgok
    mélyére. Most a Német Primatcentrum ( DPZ ) bőven kitárgyalja a témát. És a képies
    megjelenítés sokat segít a megértésben.

    Forrás:

    https://www.dpz.eu/de/infothek/wissen/coronaviren.html

    De még ezek után sem tudjuk, hogy a covid-19, állítólagos virus hogy jött létre.

    Furcsa ?

    Mert a drasztikus poltikai gazdasági lezárások és az oltások diktatórikus erőltetése
    számomra valami nagyon hibás döntéseket kényszerített az emberiségre. Itt a legelemibb
    emberi jogokkal való visszaélések elszenvedői vagyunk. Az embernek az érzése az, hogy itt
    már a virus veszélyére való hivatkozás valami más titkos célok megvalósítását szolgálja.

Hozzászólás a(z) Kulik Imréné bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük