Covid-oltások és sport (frissítve)

Egyre szaporodnak a hírek a sportolók körében bekövetkezett hirtelen, váratlan, megmagyarázhatatlan elhalálozásokról.

“VILÁGSZERTE MEGUGROTT A VÁRATLAN EGÉSZSÉGÜGYI PROBLÉMÁKKAL KÜZDŐ ÉS HIRTELEN ELHUNYT SPORTOLÓK SZÁMA.” – írja a notonthebeeb honlap.

“AZ ELMÚLT NÉGY HÓNAPBAN ANNYI HALÁLESET VAGY SÚLYOS, HIRTELEN NEMKIVÁNATOS ESEMÉNY TÖRTÉNT, MINT AZ ELMÚLT 20 ÉVBEN.”  – írja Steve Kirsch hírlevele november 13-án. Korábban is történtek ilyen események között, de nem ilyen arányban. Az elmúlt négy hónap az események hatvanszor nagyobb arányát jelenti.

Írásunk száraz szűkszavú felsorolást tartalmaz, a részletek általában ott vannak a linkeken elérhető honlapokon. Azonban minden egyes esett mögött tragédiák vagy majdnem tragédiák állnak.

Amelyik hírhez nem fűzünk külön linket, az a cikk végén lévő linkek egyikén található meg.

A triumvirátus – politika, egészségügy, média – pedig hallgat. Mert abban a pillanatban, ha csak néhány szóval is tájékoztatást adna, összeomlana az oltás-erőltetés. Mert ami árthat a sportolónak, az árthat a közembernek is, még ha csak 20 percet mozog is naponta. De hát nem újdonság a hallgatás. Akik vásárra viszik jövőnk zálogát, a gyerekeket, azoktól a társadalom többi része felé sem várunk el gondoskodást. Mindezt a szent profit érdekében, esetleg zsarolás hatására. Csak remélni tudjuk: A sokkoló hírek előbb-utóbb eljutnak mindenkihez, és ha nem is jószántából, de a közvélemény nyomására a politika is fog valamit lépni az oltások erőltetése ellen.

Mivel a hírzárlat (még ma is) jól működik a volt szocialista országokban, illetve Vörös Kínában, a hírek elsősorban azokból az országokból jönnek, ahol még vannak némi hagyományai a szabad tájékoztatásnak. Ezekben az országokban azonban gyakorlatilag csak mRNS oltóanyagokkal oltanak. Nincs tehát információnk a Sinopharm vakcina esetleges veszélyességéről sportolók számára. A dátumok kivétel nélkül jelen (2021-es) évünkre vonatkoznak.

Kyle Warner, egy 29 éves profi mountain bike versenyzőnél, szívburok-gyulladás, POTS (poszt-tachykardia-szindróma) és reaktív ízületi gyulladás alakult ki a második Pfizer oltás után.
Körülbelül két héttel az oltás után Warner rendkívül magas pulzusszámokat észlelt. Egy sürgősségi orvos nem volt hajlandó elhinni, hogy ez az oltás mellékhatása, ehelyett pszichés tényezőket gyanított.
Warnernél egy kardiológus szívburok-gyulladást diagnosztizált.

Luther Singh, a dán FC Kobenhavn dél-afrikai labdarúgója kórházba került. Sem a kórház, sem a klub, sem a hírügynökségek nem tartották fontosnak közölni a betegséget vagy tüneteket, illetve, hogy ezek kapcsolatba lehettek-e oltásával.

USA – október 30.
New York állam hivatalosan vizsgálja az egyetemista sportolók körében fellépett hirtelen szívműködés leállásokat.

Nyugat-India – július
Két női krikett-játékos hirtelen összeesik a pályán játék közben. Chinelle Henry und Batswoman Chedean Nation 

USA – október 21
14 éves labdarúgó lány szívinfarktust kap edzés közben – Magához tért a kómából, de még sokáig tart lábadozása.

USA – július 26.
Joshua Ivory,15 éves labdarúgó, edzés közben szívinfarktust kap. Nem sikerül újraéleszteni. A kórház az esetet először hőgutának próbálta beállítani, boncolás bizonyította be a szívproblémát.

Nagy-Britannia – Július 21.

Dembele (29), az Atletico Madrid támadója összeesett az edzésen, orvosi ellátást igényel

Spanyolország, március 1.
Nelson Solano (21) labdarúgó váratlanul meghal.

India – október 16.
Saurashtra Batter Avi Barot (29) krikettjátékos szívroham következtében meghal.

 

USA – október 18. Lexi Riggles senior kosárlabdázó (29) váratlanul meghal.

 

Pozsony –  Boris Sádecký profi jégkorongozónak játék közben megáll a szíve – nem sikerül újraéleszteni.

Argentína – október 31. Ronald Biglione (32) labdarúgó a második oltás után trombózist kap és meghal.

Nagy-Britannia – november 8.  Tom Greenway (38), lovaglás, meghal.

Nagy-Britannia – november 3. Jordan Tucker (29) labdarúgás, meghal

 Alex Apolinario (24) brazil futballista meghalt, miután meccs közben összeesett a pályán.

A 19 éves brit Jack Draper összeesett a Miami Openen.

https://www.youtube.com/watch?v=VDuOP0V1nUw%C2%A0)

A 36 éves Mirko Kido, az olimpiai aranyérmes játék közben szívrohamban halt meg.

A ghánai játékvezető összeesett az AFCON meccsen.
illetve https://www.youtube.com/watch?v=cvPQO44NzN4%C2%A0

Bert Smith játékvezető összeesett a pályán vérrög miatt a Gonzaga-USC férfi Elite Eight meccsen.

Josh Downie (24) szívroham után meghalt az edzésen:

Giuseppe Perrino (29) az ex-Parma labdarúgója egy emlékmérkőzésen halt meg, miután összeesett.

Raymond van Barneveld összeesik és mentős ellátást kap a PDC bajnokság alatt.

Devaraj Anchan (33) meccs közben összeesett és meghalt a röplabda játékos.

A 20 éves Garissone Innocent eszméletlen állapotban esett el a szívében a játék közben fellépő rendellenes elektromos impulzus miatt.

Ethan Jovani Trejo 16 éves labdarúgó edzés közben esett össze a pályán:

Samuel Kalu, 24 éves, bordeaux-i sztár percek alatt összeesett a futballmeccsen. 

A 23 éves Roy Butler, a Watford FC ír labdarúgója Jansen után meghalt.

Dylan Rich, 19, FA Youth Cup – a játékos hirtelen szívleállást szenvedett a pályán, elhunyt.

Vinny Curry (33) vérrögök miatt kiesett a szezonból:

A 29 éves Cameron Dale, a rekorder ausztrál sportvitorlás katasztrofális agyvérzésben meghalt.

Ausztrália – szeptember 1

IDÉZET: “..Az ausztrál Cameron Dale, aki a legfiatalabb egyéni vitorlázó lett, aki megkerülte a Földet – a kórházban halt meg, hetekkel azután, hogy „katasztrofális” agyvérzést kapott.

A 29 éves sportoló hétfőn halt meg a Gold Coast Egyetemi Kórházban – erősítette meg Watson az Instagramon.

„2021. augusztus 30-án, hétfőn elveszítettük Cam-ünket – hosszú távú partneremet az élet minden területén és a tervezett jövőt illetően” – írta.

Bővebben itt…

https://7news.com.au/sport/sailing/australian-sailor-jessica-watson-reveals-sudden-death-of-partner-cameron-dale-c-3845979

Meghalt két fiatal Columbia High School labdarúgó.

A Bollywood 40 éves sztárja szívroham következtében meghalt.

Tom Felton (34) összeesett golfjáték közben.

Francis Perron, 25, az ottawai labdarúgó a meccs után meghalt. 

Meghalt Parys Haralson (37), a Saints egykori hátvédje. 

Jimmy Hayes (31), a Bruins korábbi játékosa váratlanul meghalt. 

2021 júniusában elhunyt Sage Canaday maratoni futó, 35 évesen

<Sage Canaday, egy szuper futó, több éve követem őt. „Egészséges” életmódot folytat, szinte vegán, csaknem vegetáriánusként nevelkedett. A problémája a múlt hónapban kezdődött, amikor repülővel tért vissza egy repülőútról. Megcsinálta a Pfizer emlékeztetőt, ami után nehezen lélegzett. Egy hónapig azt hitte, tüdőgyulladása van, és megpróbált így futni, könnyű futással, szponzorainak szükségük volt a Strava futó posztjaira. Végül a diagnózissal érkezett a kórházba: kétoldalú tüdőembólia és vérrögök.

A szegény ember még csak nem is veszi figyelembe annak lehetőségét, hogy ez a vakcina miatt van. Azt mondja, hogy bízik a tudományban, és ezek csak spekulációk.

“Ez egy rejtély, ami a vérrögöket okozta…”. Csakugyan?>
https://www.youtube.com/watch?v=DFlwPofQeA0

https://www.youtube.com/watch?v=XwuSSHEX3-Y

FORRÁS: https://raypeatforum.com/community/threads/sage-canaday-runner-pulmonary-embolism-after-pfizer-booster.40792/#post-650985

Nuis, 31, holland profi korcsolyázót szívinfarktussal szállítottak kórházba oltás után.
https://www.rtlboulevard.nl/entertainment/news/artikel/5243606/kjeld-nuis-vaccinatie-ziek-update

John Stokes, 21 éves, a Tennessee Uni sportolója szívgyulladással került kórházba.
https://www.yahoo.com/lifestyle/student-athlete-john-stokes-myocarditis-covid-vaccine-002451374.html?guccounter=1

Jake Ehlinger, 20 éves, holtan találták – a halál oka ismeretlen.
https://usdaynews.com/celebrities/celebrity-death/sam-ehlinger-brother-death-cause/

Jeremy Chardy, 34 éves, tenisz profi nem tud edzeni vagy játszani a vakcina után.
https://www.tennisworldusa.org/tennis/news/Tennis_Interviews/102836/jeremy-chardy-i-regret-getting-vaccinated-i-have-series-of-problems-now/

Francesca Marcon, 38, röplabda profi nem tud játszani, oltás után perikarditisz.
https://www.lapressa.it/notiziario/sport/la-campionessa-di-volley-ho-una-pericardite-post-vaccino

Yusuke Kinoshita, 27 éves, baseball profi meghal 7 héttel a vakcina után.
https://thecovidworld.com/yusuke-kinoshita-27-year-old-japanese-professional-baseball-player-dies-7-weeks-after-covid-19-vaccine/

Alex Stalock, 34, NHL Oilers kapusa szívbetegség miatt a szezonban már nem játszik.
https://ca.sports.yahoo.com/news/nhl-oilers-goalie-alex-stalock-miss-entire-season-with-heart-condition-covid-19-related-191817673.html

Ceylin Alvarado, 23, holland Európa-bajnok profi kerékpáros, a szezonban már nem tud edzeni problémás vérkép miatt.
https://www.nu.nl/sport-overig/6160296/veldrijdster-alvarado-voorlopig-niet-in-actie-door-verstoord-bloedbeeld.html

Greg van Aevermat, 36 éves, profi kerékpáros, a vakcina óta elvesztette a formáját.
https://www.indeleiderstrui.nl/wielrennen/van-avermaet-wijst-naar-vaccin-als-oorzaak-vormdip-op-deze-manier-heeft-wk-geen-zin/amp?__twitter_impression=true

Három fiatal belga kerékpáros szívproblémákkal küzd a verseny után.
https://rtv.be/artikels/jonge-kempense-wielrenners-krijgen-hartklachten-na-vaccinatie-a102612

Kamila Label-Farrel, (19), egyetemi kosárlabda csillag váratlanul meghalt.
https://www.baytoday.ca/obituaries/lebel-farrell-kamila-3884874

Jacob Downey, (19), Queens Uni jéghoki játékos sürgősségi orvosi beavatkozás után elhunyt.
https://www.kawartha411.ca/2021/10/01/local-teen-queens-university-student-passed-away-suddenly-after-medical-emergency/

Frissítés 2021.11.22-én:
Beillesztjük Steve Kirsch hírlevelének felsorolását. A listát Steve Kirsch a https://gab.com/AmericanAFMindy/posts/107250907842769120 honlapról vette át.

  • Santo Giuliano 33 éves profi táncos, oltás után szívrohamot kapott
  • Jalen Leavey 19 éves labdarúgó, meghalt
  • Tirrell Williams 19 éves labdarúgó, meghalt
  • Okafor Kelechi a 21 éves labdarúgó, meghalt
  • Lee Moses 29 éves labdarúgó, meghalt
  • Stephen Sylvester 15 éves labdarúgó, meghalt
  • Emmanual Antwi, 18 éves futballista, meghalt
  • Cajetan Chinoyelum Nsofor 13 éves labdarúgó, meghalt
  • Moira Claire Arney 15 éves futballista, meghalt
  • Andrew Roseman középiskolai baseballdobó meghalt
  • Nickolas Lawrinas a 17 éves labdarúgó, meghalt
  • Miquel Lugo 17 éves labdarúgó, meghalt
  • Devon DuHart 16 éves labdarúgó, meghalt
  • Ivan Hicks 16 éves labdarúgó, meghalt
  • Joe Bradshaw 19 éves labdarúgó, meghalt
  • Drake Geiger 16 éves labdarúgó, meghalt
  • Joshua Ivory 15 éves labdarúgó, meghalt
  • Quandarius Wilburn 19 éves labdarúgó, meghalt
  • Dimitri McKee a 17 éves labdarúgó, meghalt
  • Dave Hyde A 29 éves rögbijátékos, meghalt
  • Yusuke Kinoshita 27 éves baseball játékos, meghalt
  • A héten meghalt Olivia Podmore, Cameron Burell ,a 24 éves olimpiai kerékpáros, sportoló is.
  • Gilbert Kwemoi 23 éves kínai olimpia bajnok, meghalt
  • Franck Berrier 37 éves volt francia profi labdarúgó, meghalt
  • A 25 éves belga futballista, Jente Van Genechten szívmegállást szenved
  • Alexaida Guedez 30 éves venezuelai maratoni nemzeti bajnok, meghalt
  • A 29 éves José dos Reis összeesett a pályán, újra kell éleszteni
  • A 16 éves Diego Ferchaud szívleállást szenved
  • Az ASV Baden osztrák játékosa összeesik a pályán, és újra kell éleszteni
  • Szívmegállást szenvedett egy 16 éves bergamói futballista
  • Jens De Smet a 27 éves belga amatőr futballista, meghalt
  • Dylan Rich 17 éves futballista, meghalt
  • Birati, a Club Münster játékosa szívmegállást szenved
  • Abou Ali, 22 éves, szívleállással összeesett
  • Sebastiaan Bos 19 éves jégkorongozó, meghalt
  • 37 éves, az NFL ex-profi Parys Haralson meghalt
  • Francis Perron 25 éves kanadai egyetemi labdarúgó, meghalt
  • Az FC Nantes 19 éves futballistája szívmegállást szenved
  • Traktor Divitz német röplabdaedző meghalt
  • Ryan Bowman, a Shrewsbury 29 éves támadóját defibrillátorral kezelték játék közben
  • Lukas Bommer  25 éves kapus, meghalt
  • Fellipe de Jesus Moreira 18 éves profi labdarúgó, kettős szívrohamot kapott
  • Gianni 27 éves kerékpáros bajnok Olaszországban meghalt
  • Helen Byrne angol partjelző, a világbajnokságon szívproblémákkal kórházba kell vinni
  • A JSG High Hagen 17 éves futballistája meghalt
  • Dietmar Gladow csapatkapitány Németország, meghalt
  • Bruno Stein Németország, 15 éves kapus, meghalt
  • Ava Azzopardi 14 éves labdarúgó az Egyesült Államokban kómában esik össze
  • Jayson Kidd, USA 12 éves, kosárlabdaedzés közben összeesett és meghalt.

Nem értünk a jelentések végére, de nem folytatjuk.

Ennyi is elég, hogy az illetékesek AZONNAL felhagyjanak a génmódosító oltások beadásával, reklámozásával, erőltetésével, kötelező tételével úgy a sportolók, mint a gyerekek, mint a hétköznapi emberek számára. Aki pedig ragaszkodik saját mérgezéséhez mRNS oltoanyagokkal, azt részletes, valós tájékoztatásba kell részesíteni a kockázatokról.
A sportoló halálával foglalkozó fontosabb honlapok:

Anyone See A Pattern With Vaxxed Athletes Suffering Heart Attacks Yet? – gloria.tv

Mel Sabek a Twitteren: “Are Vaccined Athletes Suffering Heart Attacks? November 4, 2021 pattern.jpgYoung athletes collapsing in 2021 with heart issues. If this is happening to this many well known people, imagine how many are actually out there! Source: https://t.co/NVNzkrWxdQ” / Twitter

Cyclocross-Fahrer Alvarado wegen “gestörten Blutbildes” vorerst nicht im Einsatz | JETZT – Die neuesten Nachrichten zuerst auf NU.nl

WELTWEITER ANSTIEG VON SPORTLERN, DIE UNTER PLÖTZLICHEN GESUNDHEITSPROBLEMEN UND TOD LEIDEN (notonthebeeb.co.uk)

Professioneller Mountainbike-Rennfahrer beschreibt lebensverändernde Impfverletzungen nach zweitem Pfizer COVID-Schuss • Kindergesundheitsschutz (childrenshealthdefense.org)

Búcsúzóul: ez év október 15-ig 17.128 halálesetet jelentettek az USA VAERS rendszerében, a nemkívánatos mellékhatások száma 818.044. Mivel itt egy önkéntes bejelentésről van szó, feltehető, hogy a mellékhatások száma a több milliós nagyságrendben van.

2021. november
Összeállította:
Király József

 

 

Print Friendly, PDF & Email

4 hozzászólás

Add a Comment
  1. Jó tanács a Korona vírussal kapcsolatban!!!

    Forrás:
    https://youtu.be/PqoK3ea7neM

    Megnéztem a magyarországi Astra Cseneka üzletkötöjének, Gordon Zsolt-nak a videóját.

    Az ez ember ebben a videóbak két hülyeséget tárgyal ki.

    1) A fidesz kormány legyen fasiszta és az összes antioltási véleményeket önkényes alapon
    cenzúrázza, nyomja el.

    Mi ez ???? Hogy van ennek az Astra Cseneka embernek ehhez joga. De ehhez még a magyar
    kormánynak sincs joga !!!

    2) Ez az ember arról regél, hogy állandóan oltani kell, hogy a testben az antitest magas
    szinten legyen.

    Miért ?

    Mert ha nem oltatod magad, akkor nincs a testedben antitest.
    És ez nagyon rossz, mert amig a T-sejtek és az emlékeztető sejtek észreveszik a virust,
    addig nagyon sok idő kell a szervezetnek.

    És a bolond gondolkodású Gordon Zsolt szerint a szervezet egyedüli reakciója az, hogy
    a virusok ellen antitesteket termel, hogy győzedelmeskedjen a virusok ellen.

    Na, már egy rosszerkölcsü üzletkötő ezt már csak tudja ?

    Ami szerintem egy aljas hazugság, mert az én testen nem a Gordon Zsolt élmélet szerint
    müködik.

    Ez az elmélet kifejezetten az oltóanyag cégek aljas érdekét képviseli.

    Ezen elmélet szerint, minden 6 hónapban új oltás, mert csak igy éljük túl ezt a gonosz
    járványt.

    Az igazságom azzal bizonyítom, hogy én nem oltattam magam és már átestem a covid-19
    betegségen. Engen egyátalán nem érdelek az antitest és a hülye Gordon Zsolt nem is
    szakember elmélete. Hanem bizom abban, hogy a szervezetem az újabb covid-19-es
    variánsoktól is megvéd.

  2. Bálint József

    Arat a halál a sportolók között, továbbra is.
    https://freewestmedia.com/2021/11/26/at-least-69-athletes-collapse-in-one-month-many-dead/
    Ami azt jelenti számomra, a nemsportolók számára ugyanolyan veszélyesek az mRNS oltások, de
    egyrészt úgy tűnik, a testmozgás megszokszorozza a vérrögképződés veszélyét,
    másrészt a nemsportolók kevésbé állnak rivaldafényben, így esetükben könnyebb a halált a Covid rovására írni.

    1. Walaszek Zsuzsanna

      Higgyél amit akarsz@…az igazság,akkor is az marad!

      1. Kifejtenéd ezt? Mi az igazság?

Hozzászólás a(z) Walaszek Zsuzsanna bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük