Kategória: Általános

WHO-diktatúra: Nincs már sok időnk

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) eltökélt szándéka, hogy az új, diktatórikus pandémiaszerződését és a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat (IHR) módosítását minden eszközzel keresztülvigye. Ha most nem állítjuk meg a folyamatot, önként mondtunk le szuverenitásunkról.
Írásunkban linkeljük a Citizengo felhívását petíció aláírására a pandémiaszerződés elutasítására.

A Robert Koch Intézet 2020-as jegyzőkönyveinek további tanulságai

A mai alkalommal előző bejegyzésünk folytatásaként további részleteket idézünk a német Robert Koch Intézet nyilvánosságra hozott jegyzőkönyveiből.
Mindez megerősíti: A politika – számos szakmai állásfoglalás ellenére – minden eszközzel keresztülvitte akaratát a mesterséges pandémiahelyzet kikiáltására, az emberek hiszterizálására, melynek végső célja az oltások elfogadtatása volt.
Természetesen nem volt ez másképp hazánkban sem. Németországgal ellentétben kevés esélyt látjuk a 2020-21-es operatív törzs jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalára. A gépezet zavartalanul hazudhat tovább. Sem politikai erő (néhány marginális csoporttól eltekintve), sem médiaszereplő nincs a láthatáron, amely ezt tematizálná.

Hihetetlen botrány a Robert Koch Intézetnél: Nem volt alapja a 2020-as pandémiahisztériának

2020 márciusában a német Robert Koch Intézet nem látott okot a járványügyi helyzet mérsékeltről magasra történő átsorolására. Miután azonban leszóltak a minisztériumból, minden tudományos alap nélkül módosította a besorolást, evvel utat engedve a pánikmonstum társadalomra zúdításának. A német Multipolar magazinnak sikerült peres úton 1000 oldalnyi jegyzőkönyvhöz hozzájutnia.

Stratégiák az mRNS-gyógyszerek és vakcinák toxicitási kockázatának csökkentésére

A Nature-ben, a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában jelent meg egy cikk az mRNS vakcinák toxicitásának csökkentési stratégiáiról. Hírverése nincs a tanulmánynak, inkább agyonhallgatják.
Tessék mondani, nem kellett volna ezt alkalmazás előtt lovakon vagy tengerimalacokon kipróbálni?
“Az áttekintés egyszerűen megerősíti azt, amire a szerző és néhány más tudós 2020 óta figyelmeztet. Az úgynevezett COVID-19 vakcinák nem tesztelt technológián alapulnak, amely arra készteti a sejteket, hogy idegen fehérjéket termeljenek, amelyek megzavarják a sejtek működését.”