A fantomvírus

Szerzők:Konstantin Demeter, Torsten Engelbrecht, Stefano Scoglio

Létezik az, hogy zörög a haraszt, és mégsem fúj a szél? Igen, de csak akkor, ha közelebbről megnézzük, és kiderül, hogy nem szél, hanem ventillátorok milliárdjai fújják. Mindenesetre úgy tűnik, sem a Robert Koch Intézet, sem egyéb országok egészségügyi hatóságai nem tudják prezentálni a végső bizonyítékot, hogy a SARS-CoV-2 nevű új vírus csakugyan itt grasszál közöttünk, az ismert módokon fertőz, és az ugyancsak ismert tesztmódszerekkel kimutatható. Ez önmagában megmutatja, milyen felelőtlen hisztériakeltés ennek a vírusnak a mutációiról beszélni, és milyen értéktelenek az úgynevezett vírustesztek.

A SARS-COV-2 vírus izolálására és teljes tisztítására vonatkozó kérdésünkre a Robert Koch Intézet részéről Michael Laue így válaszol: „Nem ismert számomra olyan tanulmány, amely az izolált és megtisztított SARS-CoV-2 vírust írja le[1]. Több mint figyelemreméltó állásfoglalás, főleg, hogy Laue hozzáfűzi: “Biztos abban, hogy a sejtkultúrában szaporított vírust bizonyos tesztek számára teljesen megtisztítják.” Kijelentésével ugyanis megerősíti, milyen fontos a teljes részecsketisztítás a vírus detektálásához. De egy ilyen tisztítást még senki soha nem végzett el.

Az RKI ‘Speciális Fény- és Elektronmikroszkópia Osztályát’ vezető Laue beismerése[2] egybevág azokkal a nyilatkozatokkal, amelyeket
„COVID-19 PCR-Tests Are Scientifically Meaningless” [A COVID-19 PCR-tesztek tudományosan értéktelenek][3] c. írásunkban tettünk közzé az OffGuardian 2020 június 27-i számában, és amely németül a Rubikon-nál 2020. július 4-én jelent meg.[4] Ebben világviszonylatban először mutattuk be, miért értéktelenek a PCR-tesztek a SARS-CoV-2 kimutatására.

Elemzésünk egyik lényeges pontja az volt, hogy a tanulmányok szerzői, akik azt állították, hogy bebizonyították, hogy a SARS-CoV-2 egy új és potenciálisan halálos vírus, alaptalanul állították, hogy izolálták a vírust. A tanulmányok nem írják le a vírus izolálását és komplett tisztítását.

Ezt támasztották alá a válaszok, amelyeket a szóban forgó tanulmányok szerzőitől kaptunk, és amelyeket táblázatos formában közzétettünk. Ott szerepel a kínai Na Zhu és csoportjának tanulmánya, amely a legjelentősebbnek mondható a vírus állítólagos létezésével összefüggésben, és amely az egyik legfontosabb szaklapban, a New England Journal of Medicine-ben jelent meg 2020. február 5-én.[5] Időközben egy másik — ausztráliai — kutatócsoport is beismerte, hogy a részecskéket nem vetették alá „purification”-nek (tisztításnak).[6] [7]

SARS-CoV-2-vírus: Keressük, de nem találjuk

Ráadásul hihetetlen dolgokat derített ki Christine Massey, korábban a rákkutatás területén dolgozó kanadai biostatisztikus, valamint új-zélandi kollégája Michael Speth, továbbá több egyéb személy, akik részben inkognitóban szeretnének maradni: A Freedom of Information Act-re hivatkozva (FOIA, az információk szabad áramlását biztosító törvény) számos egészségügyi hatósághoz, tudományos intézményhez, valamint politikai szervhez fordultak világszerte, és a SARS-CoV-2-vírusnak betegből történt izolálására vonatkozó dokumentumokat kértek ki.

Összesen 46 visszajelzést kaptak, de senki nem tudott a „SARS-CoV-2” izolálására vonatkozó adatokat bemutatni, vagy ilyen adatokra hivatkozni. A Német Egészségügyi Minisztérium nemes egyszerűséggel nem is reagált a FOIA megkeresésre.[8]

Samuel Eckert német vállalkozó különböző német városok egészségügyi hatóságaihoz (München, Düsseldorf, Zürich) fordulva kért olyan tanulmányt, amelyben dokumentálva van az úgynevezett SARS-CoV-2 teljes izolálása és tisztítása. A mai napig ő sem kapott ilyen tanulmányt.[9]

Nagy összegű díjkiírás az izoláció és kauzalitás bizonyításáért

Túl ezen, Samuel Eckert felajánlott Christian Drostennek egy több mint 230.000,- euró értékű díjat, ha prezentálni tud szövegrészleteket publikációkból, amelyek a SARS-CoV-2 izolációjának menetét és génállományát leírják. Drostennek ezt 2020. december 31-ig kellett volna bemutatnia, de a határidő elmúlt, anélkül, hogy jelentkezett volna Eckertnél.[10]

A 2020. december 31-es dátumhoz egy másik díjkiírás is kötődött. Hans Tolzin német újságíró 100.000 eurós jutalmat ígért annak, aki be tud mutatni egy részletes tudományos publikációt egy sikeres SARS-CoV-2 fertőzésről, amely légúti megbetegedést okozott.[11]

A részecskenagyság variálása hiteltelenné teszi a vírus-hipotézist

A lakosságot, amely kezdett már eltompulni a Covid-fenyegetéstől, mostanság a mutációkkal stresszelik. De ez a horrortörténet is ingatag lábakon áll. Először is, nem lehet olyan vírusnak az új variánsát megállapítani, amelyet még nem izoláltak. Másodszor, az ortodox vírusprotagonisták már több tízezer új mutánsról beszélnek.

És csakugyan, az ún. GISAID vírus-adatbank már több mint 450.000 különböző génszekvencia adatait, tartalmazza, amelyek állítólag a SARS-CoV-2-nak egy mutánsára utalnak.[12][13][14]
Hirtelen most előtérbe helyezni egy új mutánst – még az ortodox víruskutatás szemszögéből nézve is marhaság. Hiszen szerintük a vírusok állandóan mutálódnak, semmi értelme most egyet kiszúrni a 450 ezerből. Hacsak nem a permanens pánikkeltés az ok.

Még abszurdabb a pánikkeltés, ha egy pillantást vetünk a vonatkozó tanulmányok elektronmikroszkópos felvételeire.

Amelyek állítólag a SARS-CoV-2 részecskéket ábrázolják. Ami biztos, az az, hogy eltérő nagyságú részecskéket látunk. Zhu és munkatársainak említett tanulmánya szerint a vírusok mérete 60-140 nm (nanométer).[15] De egy ilyen széles tartományban változó méretű vírus tulajdonképpen nem létezhet.

Talán elfogadható volna, ha azt állítanák, a vírusok mérete 60 és 140 nm között van. Például az emberre azt lehet mondani, hogy magassága 1,50 és 2,20 m között változik. De egy speciális vírusról ilyen széles tartományt megállapítani egyszerűen irracionális.

Ellenvethetné valaki, hogy a vírusoknál elfogadható egy ilyen széles mérettartomány. De a hivatalos víruskutatás szerint a vírusok mérete állandó. Pl. a HIV-re kerek120 nm átmérőt adnak meg.[16] Ez is rámutat, itt még önkényesebben mennek a dolgok, mint általában a virológia területén.

Korunk mércéje, a Wikipédia néhány hónappal ezelőtt még 125 nm-t adott meg a SARS-CoV-2 átmérőjére, aztán egyszer csak 50-200 nm-re változott.

Hogy az állítólagos SARS-CoV-2-ként eladott valamik nem vírusok, hanem különféle részecskék, mutatják egyébként a közölt elektronmikroszkópos felvételek. Itt van két felvétel Zhu és munkatársainak említett munkájából:

Ha figyelembe vesszük a megadott skálát, a baloldali képen 100 nm a SARS-CoV-2 vírus mérete, a jobboldalin pedig 1.000 nm.

A jobboldali képen a fekete nyilak állítólag vezikulákra mutatnak, amelyekben a vírusok vannak, a színes nyilak pedig a vírusokra. De ha utánaszámolunk, rájövünk, hogy a központi vezikulában a legnagyobb “vírus” mérete sem haladja meg az 52 nm-t. Az alsó vezikulában lévő “vírus” a 73,7 nm átmérővel megfelel a tanulmány méretközlésének, viszont a bal alsó vezikula legnagyobb részecskéje 155,6 nm, azaz kívül esik a Zhu és munkatársai által megállapított tartományon.

Jelenleg több minden szól amellett, hogy a SARS-CoV-2-nek tekintett részecskék a valóságban ártalmatlan vagy akár hasznos részecskék, amelyeket extracelluláris vezikuláknak (EV) neveznek. Ezek méretei 20 és 1000 nm között variálódnak, a legtöbbjük a 20-200 nm tartományban található. Ezeknek egy alcsoportját képezik az exoszómák. Ezeket a sejtek képezik, nukleinsavakat, lipideket és proteineket tartalmaznak, és részt vesznek a szervezet számára hasznos folyamatokban, többek között az immunmolekulák és őssejtek szállításában, a sejtmaradványok eltávolításában.

Az EV-k legnagyobb részét talán az exoszómák teszik ki. Bár csak keveset hallunk róluk, legalább 50 éve kutatják őket. A tudományos irodalomban gyakran találkozunk velük. Ha valaki a PubMed felületen az „Exosom” fogalmat keresi, több mint 14 ezer találatot fog kapni.

Ezen a helyen nem tudunk részletesen foglalkozni velük, de fontos tudatosítanunk: alig különböztethetők meg attól, amit vírusnak neveznek. És vannak tudósok, akik fölállítják a hipotézist: Az, amit veszélyes SARS-CoV-2 vírusnak tekintenek, valójában egy hasznos exoszóma. Erre utalnak az elektronmikroszkópos felvételek is.[17]

Ahogy az alábbi felvételen látható, a legnagyobb exoszóma (baloldali kép) ugyanakkora, és ugyanolyan felépítésű, mint az állítólagos SARS-CoV-2 (jobboldali kép). Így logikusan feltételezhető, hogy a részecskék, amelyeket a COVID-19-betegből vett mintában találtak, pontosabban a bronchoalveoláris folyadék felső szintjében (supernatant), és amelyről azt állítják, hogy SARS-CoV-2, valójában exoszómák.

Exoszómák (baloldalon) állítólagos SARS-CoV-2 (jobboldalon)

Miért lehetetlen a vírus kimutatása komplett részecsketisztítás (purification) nélkül?

Egy számos hasonló részecskéket tartalmazó sejtkultúrában az első lépésnek a részecsketisztításnak kell lennie, hogy joggal állíthassuk, hogy csakugyan vírusokkal van dolgunk. A részecsketisztítás után kell következnie az egyértelmű bizonyításnak, hogy a részecskék reális körülmények között, nem csak a laboratóriumban, bizonyos betegségeket okoznak. De egy ilyen tisztítást „purification”-t sehol sem végeztek. Hogyan vonjuk le akkor a következtetést, hogy a talált DNS csakugyan virális DNS? És hogyan lehet a talált DNS-t egy új vírusfertőzés okozójának kinevezni, még ha azt ki is mutatjuk akár a PCR, akár bármilyen egyéb módszerrel?

Ezt a két kérdést föltettük a hivatalos koronavírus-narratíva számos képviselőjének az egész világon. Senki nem tudott rájuk választ adni.

Az állítás tehát, hogy az in-vitro kísérletekben, laboratóriumi körülmények között, preparált szövetmintából nyert DNS génszekvenciák egy új, patogén, SARS-CoV-2 névvel illetett vírushoz tartoznak, és amely szekvenciákhoz hozzáhitelesítették az RT-PCR-teszteket, – még egyszer hangsúlyozzuk – nem tényeken, hanem feltételezéseken, végső soron hiten alapul.

Talán nem árt, ha tudatosítjuk, mit csináltak ezek a tudósok a korrekt részecsketisztítás helyett és mi az, amit ők izolálásnak neveznek, ami végső soron a csúnya vírus felfedezéséhez vezetett:

A tudósok mintát vettek a páciensek garatjából vagy tüdejéből, azt ultracentrifugálták, hogy a könnyebb molekulákat elválasszák a nehezebbektől, majd levették a fölső, tehát könnyebb réteget. És ezt nevezik ők izolátumnak, amire aztán beállítják a PCR-tesztet. [Közzétevő: A helyes megnevezés szeparátum lenne.] De ez a felső fázis sok mindent tartalmaz, mikro- és nanorészecskéket, köztük a már említett EV-ket és exoszómákat, amelyeket a szervezet produkál, és sokszor nem lehet őket a vírusoktól megkülönböztetni.

„Lehetetlen küldetés manapság, az EV-ket és vírusokat a klasszikus vezikulum és vírus szeparálási módszerekkel, mint a differenciális ultracentrifugálás, egymástól elválasztani, mert hasonló dimenzióik miatt gyakran együtt válnak ki.” – olvashatjuk a „The Role of Extracellular Vesicles as Allies of HIV, HCV and SARS Viruses” c. tanulmányban, amely 2020 májusában jelent meg a Viruses c. folyóiratban.[18]

A tudósok egyszerűen a PCR-módszer segítségével “alkotják meg” a vírust. Ehhez igénybe veszik a “primereket”, a génbankokban már rendelkezésre álló génszekvenciákat. Ezután különböző feltételezések alapján modifikálják ezeket, hozzáadják a szeparátumhoz (supernatant), addig, amíg a primer hozzá nem kötődik a szeparátumban lévő valamelyik RNS-hez. Utána ezt az RNS-t a Reverse transzkriptáz enzim segítségével átírják komplementer (kiegészítő) DNS-sé (cDNA), és kezdődhet a sokszorosítás a PCR ciklusokban.

A DNS mennyisége minden ciklusban megduplázódik, és minél több ciklus szükséges, hogy összegyűljön a kimutatáshoz szükséges DNS mennyiség, annál megbízhatatlanabb a PCR-módszer. Azaz, annál kevésbé vagyunk abban a helyzetben, hogy valami értelmeset hozzunk ki a szeparátumból. Végső soron ki lehet jelenteni, hogy az eredmény tendenciózusan jelentéktelen lesz, ha több mint 25 ciklus szükséges a kimutatás előtt. Nos, a legtöbb, ha nem az összes teszt jóval több ciklust ír elő, 35 fölött, akár 45-ig, amit már előző írásunkban részletesen körbejártunk.

Súlyosbító körülménynek számít, hogy a primerek 18-24 bázis (nukleotid) hosszúságúak, a SARS-CoV-2 vírus pedig állítólag 30 ezer bázisból áll. Így a primer a vírusgenomnak 0,1 %-át képviseli. Ez még inkább lehetetlenné teszi a hasonló részecskék milliárdjai között a keresett vírus megtalálását. És ez tovább csökkenti annak esélyét, hogy a primerrel kihalászott génszekvencia pontosan specifikus az állítólagos vírusra.

Ráadásul a vírus, amit a kutatók keresnek, állítólag új. Ezért nem létezik kész genetikai primer, amely pontosan illik az állítólagos új vírushoz. Ezért a kutatók kiválasztanak egy primert, amelyről feltételezik, hogy többé kevésbé illik a feltételezett új vírus struktúrájához. De ez definitív egy feltételezés. És ha a primereket a szeparátumba “merítik”, ezek hozzákötődhetnek az ott lévő molekulák milliárdjaihoz.

Így a tudósok nem tudhatják, hogy az, amit így kreáltak, a keresett vírushoz tartozik-e. Azaz, amit a kutatók alkottak, az az ő saját kreálásuk, amit ők egyszerűen SARS-CoV-2-nek neveznek.[19]

Az állítólagos vírusgenom csak egy számítógépes puzzle

A SARS-CoV-2-t végső soron egy számítógépes program segítségével alkották meg. A szakértők, mint például Thomas Cowan kaliforniai orvos, ezt tudományos csalásnak nevezik. Cowan így ír 2020. október 25-én: „Sally Fallon Morell, velem jó viszonyban lévő munkatársam fölhívta a figyelmemet a CDC-nek egy jelentős írására, amely 2020. júniusában került publikálásra[20]. A cikk célja az volt, hogy egy 20 virológusból álló csoport megvitassa az új SARS-CoV-2 vírus izolálásának, tisztításának és biológiai tulajdonságainak legfrissebb eredményeit, illetve, hogy ezeket egymással megosszák. A tanulmány alapos átolvasása sokkoló eredményekre világított rá.

Így például a „Whole Genome Sequencing“ szakaszból kiderül, hogy a CDC nem a vírust izolálja, és genomjának szekvenciáit elejétől végéig rögzíti, hanem a genomot hozta létre a koronavírus referenciaszekvenciája alapján. (Génbank hivatkozási szám NC045512). „A genomnak számítógépen történő megalkotása számomra egy tudományos csalást jelent.“ – mondja Cowan.

„Képzeljük el, hogy a kutatók egy talált pata-darab, egy farokszőr és egy szarv-töredék alapján azt állítanák, hogy fölfedeztek egy egyszarvút. Majd a rendelkezésre álló információkat beadnák egy számítógépes programba, amelyet arra programoztak, hogy kreáljon egy egyszarvút a rendelkezésre álló adatok alapján. Majd a program alapján alkotott képet nevezik a valós egyszarvúnak. Természetesen a kutatók még sohasem láttak egyszarvút, ezért semmiféle lehetőségük nem volt annak genetikai tulajdonságait megvizsgálni és a szőrszál, a pata és a szarvtöredék mintákkal összehasonlítani.“

A kutatók tehát nem az állítólagos vírus teljes genomját analizálták, hanem csak néhány szekvenciát, amelyekről minden bizonyíték nélkül állítják, hogy azok egy új, specifikus vírus részei, amely szekvenciákból a számítógépen egy puzzle-hez hasonlóan egy komplett genomot hoztak létre, és immár azt állítják róla, hogy ez az új vírus genomja. „Lényegében arra használják a computermodellezést, hogy egyszerűen egy új genomot alkossanak “, mondja Andrew Kaufman molekuláris biológus.[21] [22]

Ezek után azon sem csodálkozunk, hogy a Pasteur Intézet által kifejlesztett PCR-tesztek egyik primerje pontosan megegyezik az emberi genom 8. kromoszómájának egyik szekvenciájával.[23] [24]

Nincs bizonyíték a levegőben történő terjedésre

A politikai döntéshozók mindezt figyelmen kívül hagyják. [Közzétevő: Tisztában vannak vele egyáltalán?] Hogy az állítólagos új vírus terjedését kordában tartsák, a lakosságot a távolságtartás különféle formáira, maszkviselésre kényszerítik. Emögött az az elképzelés áll, hogy a vírusok, különösen a SARS-CoV-2 a levegőben terjednek, és köhögéskor, tüsszentéskor, vagy ha csak akár beszélünk, az egyik személyről a másikra jutnak a mikrocseppekkel.“ Az igazság azonban az, hogy az ilyen módon történő terjedés feltételezése csak teória, amit még soha be nem bizonyítottak.

Ahogyan a Nature, a világ egyik legrangosabb szakfolyóirata 2020 áprilisában írta, az evvel foglalkozó kutatók sem tudták határozottan állítani, hogy a SARS-CoV-2 a levegőn keresztül terjed. Sőt, még a WHO számára sem elegendőek a vonatkozó bizonyítékok.[25]

A vonatkozó – koronavírus (nem SARS-CoV-2) terjedését vizsgáló – tanulmányok kivétel nélkül kórházi és idősápoló otthoni vizsgálatokon alapulnak, tehát az adatok olyan helyekről származnak, ahol a körülmények kedvezőek a különféle fertőzések számára.[26] De soha semmilyen tanulmány nem bizonyította be a vírusok terjedését szabadban vagy zárt, de jól szellőző helyiségekben. És még ha abból is indulunk ki, hogy valós az átvitel a levegőben, a tanulmányok szerint a személyeknek, akik között létrejön a fertőzés, legalább 45 percig kell szoros kapcsolatban lenniük.[27]

Már önmagában ez bizonyítja, nincsenek tudományos alapjai a korlátozó intézkedéseknek.

Még a BMJ is beismeri: „A tömeges tesztelések a költséges káoszon kívül semmit nem hoznak“

Mivel a részecsketisztítás elengedhetetlen föltétele a további lépéseknek, úgy mint a kauzalitás bizonyítása, a tesztek kalibrálása, egy értéktelen teszttel van dolgunk. Ezért Tedros Adhanom Ghebreyesus WHO főtitkárnak előző írásunkban idézett mantrája “tesztelni, tesztelni, tesztelni”, tudománytalan és félrevezető. Ez különösen érvényes a tünetmentes emberek vonatkozásában.

Figyelemre méltó evvel összefüggésben egy Vuhanból származó kínai tanulmány, amelyet a Nature tett közzé 2020. november 20-án. A tanulmány leírja, hogy csaknem 10 millió személy vizsgálata során elszigetelték a tünetmentes tesztpozitív személyeket és hozzátartozóikat legalább két hétre. addig, amíg nem lettek tesztnegatívok. Eredmény: a tünetmentes tesztpozitívok hozzátartozói negatívnak bizonyultak a tesztek során, ami arra utal, hogy a tünetmentes tesztpozitívok valószínűleg nem voltak se fertőzöttek, se fertőzők.[28]

Még a The BMJ ortodox szakfolyóirat is fundamentális kritikát gyakorolt a PCR-teszteléssel szemben. 2020 karácsonya előtt azt írta COVID-19 c. írásában: “Mass testing is inaccurate and gives false sense of security, minister admits (A miniszter beismeri: A tömegtesztelések pontatlanok és a hamis biztonság érzetét keltik).”[29] Ebben az áll, hogy a tünetmentes személyeknél a PCR-teszt egyáltalán nem pontos, és nem lehet velük pontosan meghatározni, hogy a vizsgált személy pozitív vagy negatív.[30] [Közzétevő: A BMJ is nyitva hagyja, mi is az, hogy pozitív vagy negatív.]

Néhány héttel korábban a BMJ több bíráló hangnemű tanulmányt tett közzé, melyek szerint a COVID-19 tömeges tesztelése kiértékeletlen, nem kifejlesztett és költséges káosz.[31] Az egészséges lakosság COVID-tesztelése nem értékelhető, továbbá a pandémia elleni brit küzdelem olyan tudósokra és kormányhivatalnokokra hagyatkozik, akiknél az érdekkonfliktus súlyos gyanúja áll fenn, beleértve a részesedéseket a COVID-19 tesztek, a kezelések és oltóanyagok gyártó és forgalmazó cégeiben.[32]

Reiner Füllmich ügyvéd, a „Stiftung Corona-Ausschuss“ német Parlamentenkívüli Vizsgálóbizottság tagja, emlékeztet, Stefan Hockertz, a farmakológia és toxikológia professzora hozta tudomására, ezidáig nem találtak bizonyítékot a tünetmentes SARS-CoV-2 fertőzésre.[33]

De még az RKI sem tudott egyetlen egy tanulmányt sem megnevezni, amely bizonyította volna, hogy
(a) tesztpozitív tünetmentes személyek megbetegítettek volna (nem csak tesztpozitívvá téve) egy másik személyt,
(b) tüneteket felmutató „pozitív“ személyek megbetegítettek volna (nem csak pozitív tesztet produkálva) egy másik személyt
(c) egy SARS-CoV-2 pozitívnak bizonyult személy egy másik személyt pozitívvá tett volna.[34]

„Ha abbahagynák a tesztelést, eltűnne a koronavírus“

A Journal of the American Medical Association (JAMA) neves amerikai szakfolyóirat már 2020 májusában kinyilvánította, hogy “egy pozitív PCR-teszteredmény nem feltétlenül utal egy élő vírus jelenlétére”.[35] A The Lancet aktuális számában pedig azt olvashatjuk, hogy az „RNS-teszt nem alkalmazható a fertőzőképesség bizonyítására.[36]

Ezek után csak egyet tudunk érteni Franz Knieps-szel, a német Üzemi Betegbiztosítók Szövetségének (Verband der Betriebskrankenkassen in Deutschland) elnökével, aki a következőket mondta 2021. januárjában: „És ha fölhagynánk a tesztelésekkel, eltűnne a korona.[37]

Érdekes módon Christian Drosten német vírus-pápa ellentmond ma annak, amit 2014-ben nyilatkozott egy interjúban a PCR-tesztekről az ún. MERS-CoV (Szaúd-Arábia) kapcsán:

 „A (PCR)-módszer olyan érzékeny, hogy egyetlen egy örökítőmolekulából ki tudja mutatni a vírust. Ha egy ilyen kórokozó például egy napon át az ápolónővér nyálkahártyája közelében van, anélkül, hogy ő megbetegedne vagy bármit is észlelne, a teszt hirtelen MERS-esetnek tekintené. Míg korábban csak súlyos betegek kerültek a statisztikába, hirtelen az enyhe tünetes személyek és tulajdonképpen makkegészséges emberek is a statisztikát erősítik. Ez is magyarázza a szaúd-arábiai adatok hirtelen megemelkedését. Ehhez jön még, hogy a médiák a helyszínen hihetetlenül fölturbózták a dolgot“[38] [39]
Valahonnan ismerős…

Még Olfert Landt is túlzottnak tartja a teszteléseket, és megállapítja, hogy a korona tesztpozitívoknak csak kb. a fele fertőző.[40] [Közzétevő: Még ez az adat is túl magas.] Ez több mint figyelemreméltó, hiszen Landt nemcsak társszerzője a Corman, Drosten és társai tanulmánynak, amely leírja a PCR tesztprotokollt, és amelyet a WHO validálás nélkül elfogadott, és amely 2020. január 23-án az Eurosurveillance folyóiratban publikálásra került.[41] De Landt a TIB Molbiol, cég igazgatósági tanácsának elnöke (CEO), amely cég a teszteket a Drosten-tanulmány alapján gyártja.

De ezt az érdekkonfliktust nem említik meg a Drosten-tanulmányban, ahogyan arra 22 tudós rámutatott egy közelmúltban megjelent részletes dolgozatában — köztük Stefano Scoglio, jelen írás egyik szerzője. Scoglio és társai a Drosten-tanulmány legalább négy szerzőjénél fedeztek föl súlyos érdekkonfliktusokat, köztük Christian Drostennél, továbbá alapvető tudományos hiányosságokat. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy az “Eurosurveillance szerkesztőségének nincs más választása, mint a közzétételt visszavonni”.[42]

2021 január 11-én az Eurosurveillance szerkesztősége olyan értelemben válaszolt a 22 szerző dolgozatára, hogy „Megértjük a Corman/Drosten tanulmány visszavonására vonatkozó kérésüket, de kérjük megértésüket, hogy ezt most nem kommentáljuk. De dolgozunk rajta, hogy január végéig döntést hozhassunk. És mivel január végéig nem jött válasz, még egyszer rákérdeztünk a szerkesztőségnél. Erre a következő választ kaptuk január 29-én:

„A kérdés hosszabb időt vesz igénye, mert több oldal is érintett benne. Döntésünket a folyóirat egyik következő számában fogjuk nyilvánosságra hozni.“

Milliárdok lettek kidobva olyan tesztekért, amelyek semmi kijelentő erővel nem bírnak

Az állítólagos, SARS-CoV-2-nek elnevezett új vírus hiányzó bizonyítékait, illetve a SARS-CoV-2 PCR-tesztek hiányzó alapjait látva botrányos, hogy senki nem beszél a tesztek költségeiről. Pedig ezek hatalmasak. A politikusok és médiaszereplők gyakran mondják, hogy a tesztek bizonyos esetekben ingyenesek. Sima hazugság. Bár a tesztelésnél nem fizetünk, de adópénzeinkkel igen. Egy teszt 130-185 €-ba kerül. Számoljuk már ki, mennyibe került ez eddig nekünk. (Németországban eddig 40 millió tesztet végeztek. Az egyszerűség kedvéért lekerekítve, 100,- €-val számolva ez 4 milliárd € kiadást jelent.)[43] [Közzétevő: Nálunk a hatósági ár 19.500,- Ft, ami a legalacsonyabb német árnak csak 40 %-a. Ennek lehet oka, hogy az állam minden teszthez hozzátesz valamennyi adópénzt, de az is, hogy a német forgalmazók számolnak magasabb haszonkulccsal.]

A 8,5 milliós lakosú Svájcban idáig 3 millió 880 ezer SARS-CoV-2 PCR-tesztet végeztek. Ehhez jön még kb. 500 ezer valamivel olcsóbb antigénteszt. Mindez 610 millió euró kiadást jelent[44][45][46][47]. A svájci állam időközben egy újabb tesztelési felhívást intézett a lakossághoz, amelynek várható költségeit egy milliárd frankra becsülik.[48] [49]

Nagy-Britannia kormánya 100 milliárd angol fontot szándékozik elkölteni az ún. „Operation Moonshot“ (Holdraszállás hadművelet) programra, melynek keretében újra áttesztelnék a lakosságot. Hogy mennyi ez az összeg? Talán érzékeljük, ha tudatosítjuk, ez a brit NHS (National Health Service) éves költségvetésének háromnegyedét teszi ki.[50] [51]

Ez azt jelenti, hogy milliárdokat adnak ki világszerte egy tudományosan értéktelen tesztért, melynek segítségével molekuláris és digitális hajtóvadászatot folytatnak egy vírus ellen, amelynek létezését még soha be nem bizonyították

Ez az írás először 2021. január 31-én jelent meg
Phantom Virus: In search of Sars-CoV-2“ címen az off-Guardian-ban.

Források, ill. megjegyzések

[1] 2020. szept. 4-i email

[2] https://www.rki.de/DE/Content/Institut/OrgEinheiten/ZBS/ZBS4/zbs4_node.html

[3] https://off-guardian.org/2020/06/27/covid19-pcr-tests-are-scientifically-meaningless/

[4] https://www.rubikon.news/artikel/die-nonsens-tests

[5] https://www.nejm.org/doi/pdf/10.1056/NEJMoa2001017?articleTools=true

[6] 2020. okt. 5-i email

[7] https://www.mja.com.au/journal/2020/212/10/isolation-and-rapid-sharing-2019-novel-coronavirus-sars-cov-2-first-patient?fbclid=IwAR0WnExythGHPpqzxiLKXLUUcOwOARrhvpZsOiRxXik5FbwckGszjZdgKtU
[8] https://www.fluoridefreepeel.ca/fois-reveal-that-health-science-institutions-around-the-world-have-no-record-of-sars-cov-2-isolation-purification/

[9] https://www.youtube.com/watch?v=N7VOpY4ZSME,   23:00 perctől

[10] https://samueleckert.net/isolat-truth-fund/

[11] https://www.impfkritik.de/pressespiegel/2020032201.html

[12] https://articles.mercola.com/sites/articles/archive/2021/01/05/mutated-covid-virus.aspx?ui=f41848815b2bd3d7541dd4e703789768f72fe6ce901e6d99dcaa048da8cdcabf&cid_source=dnl&cid_medium=email&cid_content=art1HL&cid=20210105&mid=DM758565&rid=1051364702

[13] https://www.gisaid.org

[14] https://www.pnas.org/content/117/49/31519

[15] https://www.nejm.org/doi/full/10.1056/nejmoa2001017

[16] https://en.wikipedia.org/wiki/HIV#Structure_and_genome

[17] A képek Andrew Kaufman (Ohio) egy prezentációjából származnak, aki annak a tézisnek a legismertebb képviselője, hogy az, amit SARS-CoV-2-nek neveznek, az valójában exoszóma.

[18] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7291340/pdf/viruses-12-00571.pdf

[19] https://www.facebook.com/notes/stefano-scoglio/the-invented-pandemic-the-lack-of-virus-isolation-and-the-invalid-covid-19-test/10219132803013133/
[20] https://wwwnc.cdc.gov/eid/article/26/6/20-0516_article

[21] https://www.andrewkaufmanmd.com/bio-credentials/

[22] https://www.youtube.com/watch?v=sSBQUIEUbQ8 4:15 perctől

[23] https://www.who.int/docs/default-source/coronaviruse/real-time-rt-pcr-assays-for-the-detection-of-sars-cov-2-institut-pasteur-paris.pdf?sfvrsn=3662fcb6_2

[24] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/nucleotide/NC_000008.11?report=genbank&log$=nuclalign&from=63648346&to=63648363
[25] https://www.nature.com/articles/d41586-020-00974-w

[26] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC7151430/pdf/main.pdf
[27] https://www.nature.com/articles/d41586-020-00974-w
[28] https://www.nature.com/articles/s41467-020-19802-w

[29] https://www.bmj.com/content/bmj/371/bmj.m4916.full.pdf

[30] https://www.collective-evolution.com/2020/12/19/who-calls-into-question-ability-of-rt-pcr-test-to-detect-covid-19-false-positives/

[31] https://www.bmj.com/content/bmj/371/bmj.m4436.full.pdf

[32] https://www.bmj.com/content/bmj/371/bmj.m4425.full.pdf

[33] https://www.youtube.com/watch?v=kANkpqtWLN4 1:03:40-től

[34] 2020. dec. 3-i email

[35] https://jamanetwork.com/journals/jama/fullarticle/2765837

[36] https://www.thelancet.com/action/showPdf?pii=S2666-5247%2820%2930172-5

[37] https://www.rnd.de/politik/bkk-chef-knieps-kritisiert-corona-politik-im-kanzleramt-herrscht-bunkermentalitat-7DRGYYDUJFEIPFUKNT2JN34HOE.html

[38] https://www.wiwo.de/technologie/forschung/virologe-drosten-im-gespraech-2014-die-who-kann-nur-empfehlungen-aussprechen/9903228-2.html

[39] https://www.wiwo.de/technologie/forschung/virologe-drosten-im-gespraech-2014-die-who-kann-nur-empfehlungen-aussprechen/9903228-2.html

[40] https://www.fuldaerzeitung.de/fulda/corona-pcr-test-mut-rki-robert-koch-institut-berlin-hersteller-tib-molbiol-olfert-landt-90132220.html

[41] https://www.eurosurveillance.org/content/10.2807/1560-7917.ES.2020.25.3.2000045

[42] https://cormandrostenreview.com/report/

[43] https://www.srf.ch/news/schweiz/preise-vergleichen-lohnt-sich-coronatest-grosse-unterschiede-fuer-selbstzahler

[44] https://www.bag.admin.ch/bag/en/home/das-bag/aktuell/medienmitteilungen.msg-id-79584.html

[45] https://coronatest.uzh.ch/en/

[46] https://www.covid19.admin.ch/de/overview?ovTime=total

[47] https://www.srf.ch/play/tv/sendung/tagesschau?id=ff969c14-c5a7-44ab-ab72-14d4c9e427a9 1:13-tól

[48] https://www.dailymail.co.uk/health/article-9046363/DR-TOM-JEFFERSON-fear-mania-mass-Covid-testing-hugely-expensive-blunder.html

[49] https://www.bmj.com/content/371/bmj.m4436

[50] https://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/mehr-wirtschaft/schwankende-preise-160-euro-fuer-einen-corona-test-17000225.html

[51] https://www.rki.de/DE/Content/InfAZ/N/Neuartiges_Coronavirus/Daten/Testzahlen-gesamt.xlsx?__blob=publicationFile

2021 február
Fordította: Király József az itt megjelent írás alapján:
https://www.rubikon.news/artikel/das-phantom-virus
Fordító (közzétevő) megjegyzése:
Aki tovább el szeretne mélyülni a témában, hogyan kreálják a vírusokat a kutatók, értékes és érdekes információkat találhat az alábbi linkeken:
https://peds-ansichten.de/2021/02/coronavirus-gen-protein-pcr-mrna-manipulation/

Wie eine einzige Fehlinterpretation am 10.01.2020 die ganze Welt in die Irre führte
Der Wissenschaftsbetrug durch Prof. Christian Drosten – Telegraph

Print Friendly, PDF & Email

15 hozzászólás

Add a Comment
  1. Nagyon jó cikk köszönjük, a kerdes már csak az hogy mi van a vakcinaban, illetve a kamu járvány szakértők miért nem védik meg a magyar embereket? Szlávik, merkely, nyunyoka meg a többi? A kerdes persze költői, de ha eljön az idő ezeket a neves szakértőket bíróság elé lehet majd állítani népirtás címszó alatt?

    1. Reméljük, én mindenesetre a cikket lekamerafotóztam hogy ha eltűnne a netről, nálam telón és SD kártyára mentve.

    2. “… ha eljön az idő ezeket a neves szakértőket bíróság elé lehet majd állítani népirtás címszó alatt?”
      Csak akkor,ha elég erős lesz az akarat rá.Egyelőre kiáll a hatalom a hazugságaik közvetítői mellett.

  2. A vakcinában – állítólag – a vírusból kinyert tüskefehérje kódja van elrejtve egy nanoméretű lipidburokban (Pfizer, Moderna, Curevac) illetve egy nem szaporodó (nem replikálódó) un. adenovírus burkában (AstraZeneca, Sputnik V). De honnan tudják a tüskefehérjét kódoló 300 bázispárt, ha a vírust alkotó 300ezer bázispárral kapcsolatban az egész neten nincs infó. Netán titkos? Szóval itt valami nagyon nem stimmel. Egyetlen dolog biztos : a gyógyszeripar és a gyógyszergyár-tulajdonosok ill. részvénybefektetők óriási kb. hússzoros tiszta extraprofitja.

  3. Egy másik linken homlokegyenest ellenkező magyarázatok vannak biológiai fegyverként alkalmazandó, mesterségesen létrehozott vírusokról, (amelyek elfojtására is kidolgozzák sajátmaguknak minden országban az ellenanyagot). Kisérletek aids, ebola, madár, szarvasmarha, sertésvész, stb. hullámokban valósultak meg,sorozatban.
    Ott felsorolják, hogy Afrikában Indiában milyen tömegkísérletek folytak,(pl fiatal lányokon,gyerekeken) maradandó károsodást, haláleseteket okozva, mivel a világkormány megvalósításához kis(ebb)létszámú és akaratgyenge népességre van szüksége az alapítóknak,végrehajtója B.G.és felesége. Őket ki kérdezi erről? Kinek higgyünk?

    1. Kedves Félő Ádámné,
      nem ismeretlenek számunkra ezek a híradások. Hogy most mivel, mesterséges vírussal vagy súlyos mellékhatásokkal járó vakcinával csinálták, nem tudom, de tény, hogy Bill Gates neve nem jól cseng Indiában, pont a sok maradandó mellékhatással járó oltások miatt. Keresek majd ehhez egy linket, és frissítem ezt a hozzászólást.

    2. Fodorné Munkácsi Annamária

      Ezekszerint logikus BG és kedves neje szándéka.Ezt az oltást is ők erőltetnék!Sajátmaguknak minden országban pedig csak az ő köreikhez tartozóknak van ellenanyag!Mármint ha ….szükség lenne rá!De valami oknál fogva,ki tudja,talán az IGAZI Isten,nem engedte az aljas szándékot megvalósulni!Hála neki…..

  4. Köszönet a rengeteg munkáért, a hiánypótló honlapért, hiszen csak pár helyről lehet tájékozódni.
    Elméletekről: Érdekes és rokonszenves Zach Bush feltevése is, miszerint talán a természet jelez vissza a legnagyobb környezetszennyezésekre. Itt találtam: neoltsal.blog.hu, gondolom ismerik.
    További jó munkát és eredményt kívánok:
    Sámsondi Gergely

  5. Még egyszer köszönöm Önnek a kitartó és alapos munkát,melyet ennek a cikknek a fordítása is bizonyít!
    A Covid -hisztéria elindítói és fenntartói is bizonyára a történelem szemétdombjára kerülnek majd (Csak legyen erőnk kivárni és megérni.)
    Egy aprócska megjegyzés a végére-bár közvetlenül nem a cikkhez tartozik.
    A “Minden élet számít”szlogen azonnal hazuggá válik annak fényében, hogy manapság is teljes gőzzel üzemel az abortusz ipar.Hogy a Covid miatt elmaradt halasztott műtétek,beavatkozások áldozatairól már ne is beszéljünk!

    1. Cselekedni kell azért hogy a Covid bűnözők… És világösszefogást a vírusfasizmus ellen, ha nem akarunk úgy élni mint a Logan futásában.

      1. Kedves János,
        kicsit moderáltam a hozzászólást, kérem a gentleman (nemes ember) stílust megőrizni.

  6. Lassan ott tarthatunk, hogy semmit nem tudunk elhinni, mert olyan nyilvánvalóan dől a hazugság mindenhonnan, hogy teljesen elveszíti a hitelét az ún. (ko-)operatív törzstől kezdve az érthetetlenül viselkedő orvosokon át a komplett politikai gárdáig minden és mindenki. Ha elbeszélgetsz egy-két orvos ismerőssel, akkor nem tudod eldönteni, melyiknek ment el teljesen az esze és miért. Van ez a vírus? Én nem tudhatom. Ha azt nézem, mi folyik körülöttem, nem hiszem. Ha azokat az orvosokat hallgatom, akikben valamilyen előzetes tapasztalat alapján megbízom, szerintük van, és tényleg súlyos tüneteket tud okozni a tüdő környékén, akiben eddig megbíztam, de véleményem szerint teljesen elment az eszük, azok meg a saját kocsijukban is maszkban vezetnek. Én nem láttam még soha tisztított covid19 vírust. Állítólag más se nagyon. De én influenzavírust sem láttam, csak emlékszem, milyen volt influenzásnak lenni. Pont olyan, mint amit most a -tudomásuk szerint – covidon átesett betegek elmesélnek. (meg bizonyos szempontból még rosszabb, de ez most mindegy). Nem tudom, mi a valóság, ezért csak azt mondom, hogy iszonyatos mennyiségű, különböző nyelven leírt anyagot áttanulmányozva én arra jutottam, hogy
    1. Mivel kísérleteztek koronavírus emberi tüdőszövethez való kapcsolásával Amerikában, így nem tartom kizárhatónak, hogy létezik egy kiméra vírus. 2020.09.16-án megjelent a magát tudományos oldalként aposztrofáló Qubiton (abszolút vírus/vakcina-propagandista oldalnak tartom egyébként) egy cikk, amit talán érdemes elolvasni, arról szól, hogyan tiltottak le a Twitteről egy kínai virológust, aki arról számolt be, hogy mesterséges vírusról van szó – meg hogy kínai “termés” a vírus, de a “világ” együtt hallgatja el a dolgot a kínai kommunistákkal.
    Itt a cikk:
    https://qubit.hu/2020/09/16/letiltotta-a-twitter-a-kinai-virologust-aki-szerint-laboratoriumban-gyartottak-a-koronavirust
    Arról persze a cikk nem szól, hogy Amerikában a veszélyes vírusok buzerálásáról szóló moratórium alól a koronavírus-kutatások felmentést kaptak, vagy arról sem szól a cikk, hogy mi jelent meg a nature-ben.

    https://www.statnews.com/2015/11/09/sars-like-virus-bats-shows-potential-infect-humans-study-finds/

    https://www.nature.com/articles/nm.3985

    (bocs, ha “vótmá” – nem nézem mindig végig az összes forrásjegyzéket.

    Szóval van egy kiméránk, vagy fantomunk – én nem tudom eldönteni. Azonban:

    2. Ha figyeljük a statisztikákat, a hazudozásokat, az egymásnak ellentmondó hülyeségeket, a totális agymosást, van néhány dolog, amiben biztosak lehetünk. Ebből az egyik, hogy ha nincs ilyen vírus, akkor influenzajellegű megbetegedést okozó valamivel – jövő-menő influenzatörzsekkel riogatják az embereket – arra gyúrva, hogy mindenki oltassa magát. Az is nyilvánvaló, hogy a kontrollálatlan (vagy nagyon is kontrollált) oltásokkal nem tudjuk, mit kapunk. Bár beszélnek róla, hogy vannak az mRNS oltások (Pfizer, Moderna) meg az oroszoké, ami elölt/gyengített vírust tartalmaz, halvány fogalmunk sincs róla, hogy tényleg különbözőek-e az oltóanyagok, vagy már ez is hazugság, és mindenki ugyanazt kapja. Lyons-Weiler a Moderna állatkísérleteiről számol be, és azt állítja, hogy az oltatlanok nagyobb eséllyel kapták el a vírust, de enyhe tünetekkel átvészelték, az oltottak nehezebben kapták el, azonban a “vad” vírussal találkozva erős immunválasszal, majd súlyos mellékhatásokkal találkoztak, sőt, emlékeim szerint a kísérleti állatok elpusztultak. Amennyiben ez így van, a Moderna-típusú oltások nem azonnal fognak pusztítani, hanem majd akkor, amikor “kiengedik” a következő “vad” vírust, mondjuk ezúttal majd valahol Amerikában vagy ja, nem – Britanniában, hogy a sok brittttudósnak legyen végre sikerélménye is.

    3. Mivel az oltóanyagot véletlenül pont nem a legfontosabb személyeknek osztogatják, valószínűsíthető, hogy NEM a valós védelem, a társadalmi működőképesség megőrzése a cél. Különben rendőrök, katonák, tűzoltók, katasztrófaelhárítók kapnák az első sorozatot. Ahogy a hírek – még a víruslobbista Portfolio.hu – szerint is az idősekre kockázatosabb az oltás és ez a kockázat nagyobb lehet, mint a vírusfertőzés kockázata – ha mégis őket oltják, az azért eléggé egy irányba mutat, ha nagyon finomak akarunk lenni, akkor is minimum egy emberkísérlet, “nélkülözhetőkön” végrehajtva.

    4. Egyetlen dolog az, ami nehezebben illeszthető a gondolatsorba – az egészségügyi dolgozók oltása. Itt csak arra tudok gondolni – nem ugyanazt az oltást kapják/kapták az eü.dolgozók, mint mondjuk az öregek.
    Valamiért még mindig tömegek fantáziálnak arról, hogy ők “melyik oltást fogják választani” ha sorra kerülnek…Azt most tegyük félre, hogy örülni kellene, hogy még pillanatnyilag van választás, hogy kérik-e, vagy sem. Mert természetesen nem választhatnak. De érdekes dolog azon eltöprengeni, hogy ha egy adott városban, viszonylag “keskeny” koroszályt oltanak két különböző oltással, úgy, hogy pontosan tudott a személyzet (illetve a rendszer működtetője számára) hogy kik azok, akiket egyikkel vagy a másikkal oltanak, azaz ismertek a betegségei, a kora, a neme, a szedett gyógyszerei, a vércsoportja, ha feldugták neki valaha a pálcát, még a genetikai mintája is, akkor mekkora fantázia kell hozzá, hogy komplett gyógyszerkísérlet résztvevői ők? Ingyenes, következmények, felelősség nélküli gógyszerkísérlet, nagyrészt önérdekérvényesítéstől már messze álló embereken?

  7. Én nem értek ezekhez a dolgokhoz, de elgondolkodtam, hogy amióta ez a hatalmas átverés zajlik, miért nem jött elő egyik média sem, egyik kormány sem legalább ilyen szintű bizonyításokkal, mint a fenti cikk, hogy mi ez a vírus?
    Kizárólagosan megfélemlítő és megosztó, nem utolsó sorban átlátszóan hazug utasításokkal szolgált mindenféle létező média! Soha egy hiteles orvos nem szólalt meg, mind csak ilyen politikus papírorvos, akiknek az orvosi státusuk igen megkérdőjelezhető.
    Én megértem, hogy normális ember az elején nem hisz a szemének, aztán csodálkozik, hogy meddig nőhet ez a hatalmas szélhámosság, de szerintem a helyzet annyira súlyos, hogy lassan cinkosnak lehet nevezni azt, aki nem jön elő a dolgokat tisztázni.
    A feleségem gyógyszerész és látja mi zajlik a közvetlen orvosi ismeretségi körben, arról is mélyen hallgat a média, hogy az orvosok, kórházi alkalmazottak és gyógyszerészek számottevő hányada nem akarja beoltatni magát, viszont igenis zajlanak a munkahelyi fenyegetések. Közben lassan egy éve az egészségügyben senki nem akar semmit dolgozni. Úgy néz ki, hogy sokuknak jól jön ez a semmittevést alátámasztó alibi.
    Arról ne is beszéljünk, hogy hatalmas az őrület az emberek közt.
    Ilyen meggondolásból megosztom ezt a cikket, mely egyelőre a legérthetőbb képet adja a helyzetről, és valamilyen logikája is van az őrülettel szemben. Köszönöm!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük