F. William Engdahl: A delta variáns, a PCR tesztek és a kognitív disszonancia

Egy évvel ezelőtt már közzétettük Engdahlnak egy írását.

A mai alkalommal újabb, megszívlelendő írását adjuk közre.

A mai helyzetet jellemzi Bill Clinton 1992 választási kampányában a vita során elhangzott híres beszólása, kicsit átírva: „Hát a vakcina, te ostoba!” A főáramú média és a kormány narratívája, ami naponta elárasztja az egész világot, a legenyhébben szólva is zavarba ejtő. Az úgy nevezett „delta” vagy „indiai” variáns úgy terjed, mint a bárányhimlő, csak azt nem teszik hozzá, hogy mit jelent a „terjedés”. A beoltatlanokat vádolják azzal, hogy a beoltottakat fertőzik meg. Az USA, az Egyesült Királyság és az EU a fő terjesztői ennek a zavaros és halálos narratívának.A politikusok arra bíztatják a gyermekeket, hogy oltassák be magukat, annak ellenére, hogy a WHO vagy például a német STIKO (Állandó Oltási Bizottság) hatóság ajánlása szerint ezzel még várni kell. A PCR-tesztek határozzák meg az előírásokat, azonban ez a teszt semmit sem mond arról, hogy a vizsgált személy fertőzött-e ilyen vírussal. A PCR-teszt mégis a fertőzés meghatározásának aranyszabályává vált. Mégis, a cikk írásakor a világon még egyetlen laboratóriumnak sem sikerült elkülöníteni tisztított SARS-CoV-2 vírus mintát, amely állítólag a COVID-19 betegséget okozza. Vajon hogyan tudják a PCR-teszteket hitelesíteni, ha nem világos még a teszttel mérendő kórokozó? Ha egy lépést hátralépve tekintünk az ügyre, akkor világossá válik világméretű szándékos kognitív disszonancia hadművelet, melynek a szándékait és a jövőbeni következményeit nem mondják el nekünk…

A disszonancia megfejtése

A kognitív disszonancia egy pszichológiai kifejezés egy olyan tapasztalatra, ahol egy személy egyszerre él át két egymásnak ellentmondó tapasztalást, melynek összeegyeztethetetlensége nagyfokú stresszt okoz. Ez a stressz az agyunkban úgy oldódik fel, hogy elménk tudat alatti trükköket vet be, hogy feloldja az ellentmondást. Ez a Stockholm szindrómára emlékeztet. Ebben az esetben a töretlen bizalmunk a hatóságokban (WHO, CDC, RKI), valamint Bill Gatesben és egyéb önjelölt járványügyi szakemberekben, akiknek a legtöbb esetben semmilyen orvosi végzettségük sincsen. Ezek a hatóságok drákói lezárásokat, maszk-viselést és utazási korlátozásokat vezettek be, melyek egyenesen vezetnek az oltások kikényszerítéséhez olyan teszteletlen oltásokkal, melyeknek a káros hatásai ember millióit érintik az USA-ban és az EU-ban.

A normális gondolkozásunk azt mondja, hogy „miért akarnának a hatóságok, szakemberek rosszat nekünk? Hát nem a legjobbat akarják számunkra, az országoknak és a világnak?” Azonban az elmúlt 18 hónap valós tapasztalatai, amióta a WHO kihirdette a pandémiát a Vuhanban fellépő vírus miatt, azt sugallják, hogy a politikusok és az egészségügyi hatóságok az egész világon elvesztették a józan eszüket, és szándékosan gonoszak, vagy szándékosan rombolnak, vagy csak egyszerűen korruptak. Hogy feloldjuk ezt az ijesztő ellentmondást, az emberek milliói adatnak be maguknak egy kísérleti készítményt, melyet mRNS genetikailag módosított anyagnak hívnak, azt remélve, hogy ettől védettek lesznek a fertőzéssel vagy a súlyos betegséggel szemben, melyet egy vélelmezetten halálos kórokozó, a COVID-19 okoz. Néhányan még támadják is a környezetükben azokat az embereket, akik ezt a disszonanciát másképp oldják fel, tehát megtagadják az oltást bizalmatlanságból, vagy elővigyázatosságból. Pedig a mindig jelenlévő Dr. Fauci Washingtonból azt állítja, hogy az új mRNS oltások nem védenek meg a betegségtől vagy a fertőzéstől, legfeljebb csökkentik a hatását. Ez nem egy vakcina, hanem inkább valami más.

Delta variáns?

Ezen a ponton nem árt megnézni a koronavírus és a vélhetőleg végtelen számú „variáns” körüli tényeket. A jelenlegi ijesztgetés az Egyesült Királyságban, az EU-ban és az USA-ban a SARS-COV-2 koronavírusnak az úgy nevezett delta variánsa. Az egyetlen probléma az, hogy a hatóságok nem mondanak semmilyen használható információt erről a variánsról.

Mivel a feltételezett, de tudományosan még sehol sem bizonyított Vuhani új korona vírusnak feltételezett delta variánsát arra használják, hogy igazolják az újabb drákói lezárásokat, és hogy vakcina beadatásra kényszerítsenek bennünket, érdemes utánanézni a WHO által ajánlott standard PCR-tesztnek, amellyel jelenleg tesztelnek.

A delta variánst májusban még indiai variánsnak hívták. Hamarosan ezt a variánst okolták az angliai új fertőzések 90%-ért, tudva, hogy Angliában jelentős az indiai származású lakosság. Azt viszont nem mondták meg, hogy Indiában a feltételezett delta pozitív esetek száma 2 hónap alatt a májusban regisztrált napi 400.000 esetről júliusra napi 40.000 esetre zuhant le. A tünetek pedig gyanúsan megegyeztek a közönséges szénanátháéval, ezért ködösítésképpen a WHO gyorsan átnevezte a görög ABC alapján delta variánsnak. A delta esetek száma Angliában is hasonló zuhanást mutatott. A „szakértők” szerint ez azért történt meg, mert a megrémült indiaiak otthon maradtak, hiszen a lakosságnak mindössze 1-3%-a volt ekkor beoltva. Angliában a szakértők azt állították, hogy a delta esetek száma a sok beoltott miatt zuhant le. Nem vagyunk egyedül, ha úgy gondoljuk, hogy a szakértők kitalálnak olyan magyarázatokat, melyek beleillenek a vakcina agendába.

A helyzet ennél is rosszabb. Sem Indiában, sem Angliában, sem pedig az EU-ban vagy az USA-ban a delta variánssal fertőzött emberek közül gyakorlatilag senkit sem teszteltek egy megfelelő delta variáns teszttel. Bonyolult és nagyon költséges tesztek állítólag léteznek, de semmilyen bizonyíték nincs arra az állításra, hogy az esetek 90%-a delta. A laboratóriumok a világon mindenütt csak a szabványos és rendkívül megbízhatatlan PCR-tesztet használják és az egészségügyi hatóságok egyszerűen kijelentik, hogy ez „delta”. Nincs olyan egyszerű teszt, ami kimutatná a deltát vagy bármelyik variánst. Ha ez nem lenne igaz, akkor a CDC-nek, a WHO-nak vagy más állami intézményeknek részletesen be kellene mutatniuk ezt a tesztet. Nem tették. Kérjük meg a mértékadó „szakembereket”, hogy bizonyítsák be a delta variáns jelenlétét. Nem tudják. Az USA teszt laboratóriumai beismerik, hogy nem tesztelnek semmilyen variánsra.

Értéktelen PCR-tesztek

Még a PCR-teszt sem mutat ki semmilyen vírust, vagy betegséget. A tudós, aki Nobel-díjat kapott a PCR-teszt feltalálásáért, Dr. Kary Mullis, tévéműsorban támadta meg a NIAID főnökét, Tony Faucit, és alkalmatlannak nevezte, amiért azt állította, hogy a PCR-teszt ki tud mutatni egy bizonyos kórokozót, vagy betegséget. Nem arra tervezték, hanem laboratóriumi analitikai kutatási célokra. A PCR-teszt nem tud meghatározni egy akut fertőzést, fertőzőképességet, sem egy adott betegséget. A PCR-tesztet nem arra hozták létre, hogy azonosítson egy folyamatban lévő fertőző betegséget, hanem arra, hogy megtaláljon genetikai anyagokat, legyen az törmelék, élő, vagy akár halott anyag.

A 2020 január 21-én két német, Corman és Drosten által kiadott tanulmányt arra használták, hogy létrehozzák a PCR-tesztet, melyet a WHO azonnal elfogadott világszabványnak az új vuhani koronavírus esetek kimutatására. Ebben az időpontban a világon mindössze 6 beteget azonosítottak. 2020 novemberében egy külső szakértői csoport lektorálta a Drosten tanulmányt és elképesztő mennyiségű súlyos tudományos hibát és arcátlan érdekeltség konfliktusokat (conflict of interest) talált benne. A tudóscsoport megállapította, hogy Drosten PCR tervezete többszörösen hibás, hemzsegnek benne a tudományos és technikai hibák, beleértve az elégtelen primer tervezést (design), a problémás és elégtelen RT-qPCT protokollt és a pontos validálás teljes hiányát. Sem a bemutatott teszt, sem a tanulmány nem felel meg az elfogadható tudományos publikáció feltételeinek.  A szerzők elhallgatták továbbá súlyosan terhelő érdek-konfliktusaikat is. Végül elmaradt az alapos lektorálás is, ami született, az nagyon gyengére sikerült. Mégis a WHO azonnal világ-szabványként ajánlotta a Drosten tesztet.

A PCR-teszt a genetikai anyag mintát duplázó ciklusok segítségével sokszorozza egészen addig, amíg el nem éri az úgy nevezett ciklusküszöböt (Ct), ami a kimutatáshoz szükséges duplázások számát jelenti. És ez addig folyik, amíg a minta használhatatlanná nem válik. Mullis egyszer megemlítette, hogy ha kellően sok ciklust futtatunk, akkor bármit megtalálhatunk bárkiben, mivel a testünkben óriási mennyiségben vannak jelen különböző vírusok és baktériumok, legtöbbjük ártatlan. Még Dr. Fauci is elmondta egy 2020-as interjúban, hogy a 35 feletti ciklusszám (Ct) értékelhetetlen. Mégis a CDC a laboroknak 37-40 ciklust javasol. Ilyen ciklusszám mellett a Covid pozitív eredmény 97%-ban valószinüleg hamis pozitívat ad.

Sem a CDC, sem pedig a WHO nem hozza nyilvánosságra a Ct ajánlásait.  Viszont az oltott személyek esetében a CDC már alacsonyabb (28-as) Ct értékeket ajánl, hogy ezzel is alacsonyabbnak tüntesse fel a az oltott személyek Covid pozitív teszteredményeit, miközben a 35 feletti Ct értéket javasol az oltatlanok tesztelésére, mely manipuláció ha igaz, akkor bűncselekmény.

Akiket érdekel a PCR-tesztek meghamisításának evolúciója, hogy állítólag kimutat egy bizonyos betegséget, azoknak ajánlom, nézzék meg az 1980-as évek óta folyó piszkos történetet. Fauci és főképp Dr. Robert Gallo a NIAID-nél voltak azok, akik Mullis PCR technológiáját alkalmazták, hogy tévesen HI vírust (AIDS) diagnosztizáljanak a vizsgált személyeknél. ez egy köztörvényes bűncselekmény sorozat volt, amely emberek tíz- és százezreinek felesleges halálát okozta.

Figyelemre méltó, hogy az összes jelentős Covid-vakcina támogató, Faucitól a WHO vezér Tedros-ig a régi HIV/AIDS és a kamu PCR-tesztelés mocsarából jött. Az összes pánikszerű intézkedés, melyet 2020 óta világszerte meghoztak, azon hamis feltételezésen alapul, hogy a „pozitív” RT-PCR-teszt azt jelenti, hogy beteg vagy fertőzött Covid-al. A Covid-19 ijesztgetés, mely Vuhanból eredt 2019 decemberében, nem más, mint a tesztelés pandémiája, ahogyan erre már számtalan orvos rámutatott. Nincs bizonyíték arra, hogy a teszt egy kórokozó vírus jelenlétét mutatja ki. Szintén nincs egy bizonyított referencia érték, vagyis aranystandard, amihez viszonyítva tudjuk mondani, mi az, hogy pozitív vagy negatív. Az egész egy tisztán önkényes kijelentés. Aki utánanéz ennek, erre az eredményre fog jutni.

A kisérleti vakcinák erőltetése

Ha most dollár milliárdokat pusztítottunk el a világgazdaságban 2020 eleje óta, számtalan életet tönkretettünk értéktelen PCR-tesztek alapján, és most ugyanaz a csalás terjeszti ki az őrületet a feltételezett Delta variánsra, akkor világos a következtetés, hogy néhány nagyon befolyásos szereplő használja fel az emberek félelmét, hogy kísérleti genetikai oltásokat erőltessen, melyeket még soha sem teszteltek embereken és állatokon is csak szűk körben.

A vakcinák okozta halálozások közzétett száma az EU-ban és az USA-ban minden rekordot megdönt. Jelen írás idején  a hivatalos EU vakcina mellékhatásokat nyilvántartó adatbázis az EduraVigilance szerint 2021.08.02-án összesen 20.595 ember halt meg, akik röviddel előtte kaptak kísérleti genetikai mRNS oltást! Ilyen számokat még soha sem láttunk. Ráadásul 1.960.607 mellékhatást is jelentettek, melyeknek 50%-a súlyos mértékű, beleértve a vérrögképződést, szívrohamot, menstruációs rendellenességet, bénulásokat, mindezt COVID-19 mRNS oltások következményeként. A nagy hírportálok és újságok ezt soha sem említik meg.

A hatóságok és a politikusok erre azt válaszolják, hogy nincs bizonyíték arra, hogy a halálozásokat vagy sérüléseket a vakcina okozza. De ezt nem tudják bizonyítani, mert az orvosoknak megtiltják a boncolásokat. Hogyha nekünk azt mondják, hogy bízzunk a tudományban, akkor az egészségügyi hatóságok miért tiltják meg az orvosoknak a boncolást olyan halottak esetében, akik a két oltás felvétele után haltak meg? Sok ezer oltással összefüggő haláleset után csak egyetlen egy boncolás történt, Németországban és az eredmények iszonyatosak voltak. Az mRNS tüske fehérje elterjedt az egész testben . A CDC májusban megszüntette a beoltott emberek nem súlyos COVID-19 eseteinek nyomon követését. Amiből egyenesen következik, nem lehet nyomon követni az oltottak megbetegedéseinek riasztóan magas számát.

Valami borzasztóan rosszul működik, ha köztiszteletben álló, tapasztalt orvosi szakembereket letiltanak, ha alternatív elméletet javasolnak az egész COVID drámára. Amikor más tudósok, akik ragaszkodnak a hivatalos irányvonalhoz, de kritizálni szeretnék Tony Fauci-t vagy más főáramú COVID orvost, akkor megbélyegzik őket, mintha „gyűlölet bűncselekményt” követtek volna el;
avagy amikor olcsó és bizonyítottan hatásos gyógyszereket betiltanak a drága és halálos mRNS vakcinák érdekében, melyekben a Fauci-féle a NIAID hivatalának anyagi érdekeltségei vannak.

Az olyan oltáspártiak, mint Fauci, már újabb frissítő oltások szükségességéről beszélnek, és egy újabb lambda variáns közelgő terjedésére figyelmeztetnek. Vajon hogyan fogják tesztelni ezt a variánst? Vagy pedig el kell hinnünk mindezt, ha egy olyan személy mondja, akit a CNN vagy a BBC tekintélyes személynek nevez? Meddig fogják a polgárok megengedni, hogy ez a kognitív disszonancia tönkretegye életünket?

2021. augusztus
Fordította: Robin

William Engdahl stratégiai kockázat elemző és előadó. Politikai végzettségét a Princeton egyetemen szerezte és listavezető könyvei vannak az olaj és geopolitikai témákban. https://www.magyarmenedek.com/category/0/1/?search=william+engdahl

A cikk forrása : http://williamengdahl.com/englishNEO11August2021.php

Print Friendly, PDF & Email
Updated: 2021.08.20. — 17:37

2 hozzászólás

Add a Comment
  1. Itt lehet látni az európai hatóságoknak jelentett gyógyszer mellékhatásokat.

    Érdemes belenézni ebbe a nyílvántartásba.

    Forrás: https://www.adrreports.eu/de/search_subst.html

    Állítólag Hollandia jelenti legpontosabban a mellékhatásokat.

    A covid-19 eseteket a C-betüre való kattintásával lehet elérni.

    Számomra feltűnik az, hogy Hollandia lakósságának száma 17 millió.

    Tehát összehasonlítva, a Mo.-ról jelentett esetek száma a Hollandiában közölt esetnek számának legalább a felét kellene mutatni. De ez nem igy van.

    Ez statistikailag lehetetlen. A magyarázat csak az lehet, hogy Magyarországról
    az eseteket valami ok miatt egyszerüen nem jelentik az európai hatóságnak.

    Miért ?
    Hogy az oltási hajlandóságot magas fokon tudják tartani ?

  2. A kutatók arra figyelmeztetnek, hogy a beoltottak esetén az virus elszökik ( ADE ).

    Aki nem tudná. Ezt a virust a vuháni laborban fejlesztették ki a biológia hadviselés
    céljából.

    Az mRNA gén-lötty a szervezetet egy computerrel kifejlesztett bizonyos tüskefehérje termelésére serkenti.

    Ezzel csak az a baj, hogy a beoltottak is megfertőződnek és egy gyorsmutánst virust
    fognak terjeszteni.

    Tehát a beoltottak estén a szervezetben lévő virusteher a nem beoltottakkal szemben 20 %-kal magasabb.

    De az előnyük, a nem beoltottakkal szemben az, hogy ez nem megy le a tüdőre.
    ( Hogy ez igy van-e azt magam nem tudom. )

    A beoltottak hátránya viszont az, hogy a virusmutánsokra nem tudnak reagálni,
    vagy csak egy új elmékeztető oltással.
    Miért ?
    Mert a génlöttyel a szevezetet ( az isteni teremtményt ) egyszerüen bacsapták.

    Ezzel viszont életük végeig függőségi helyzetbe kerülnek az gén-löttyöt előállító
    cégekkel szemben.

    A nem beoltottak előnye az, hogy a védekezésük adaptiv. Tehát az Isten teremtette
    szervezett felísmeri azt, hogy ez új fertőzés hasonló, mint ami már volt.

    A beoltottak meg életük végig egy ADE komplexusban fognak szenvedni.

    Forrás: https://de.rt.com/international/123040-forscher-warnen-in-offenen-brief/

    Ha ez igy megy tovább, akkor az várható, hogy a föld lakóinak az 1/3-a el fog menni.
    Ami egy agressziv újabb és újabb oltásokat jelent.
    Tehát ezt a háborút az erőltetett oltásokkal nem lehet megnyerni.

    A másik faktor a covid-fasizmus, a lezárások, amit Ausztrália és Új Zéland esetén
    a mutatkozik meg a legjobban. Egyes gazdasági szakértők szerint a kár 35 %-ot is
    meghalad. De ez a valakik, a digitech cégek által előidézett folyamat. Mert ezek
    nyeresége ebben a korlátozásokban ez egegbe szökött.

    Forrás: Dr. Vladimir Zelenko felnyította az emberi szemeket a tisztán látásra.
    Augenöffner von Dr. Vladimir Zelenko: Er behandelte mehr als 6000 „Covid Patienten“
    Forrás: https://uncutnews.ch/augenoeffner-von-dr-vladimir-zelenko-er-behandelte-mehr-als-6000-covid-patienten/
    Szerintem ez a videó megérdemelne egy fordítást. A mondanivaló nagyon lényeges lenne Mo. számára is.
    Én csak azt nem értem a mai világban, hogy minek kellene megtörténi, hogy végre változás következzen be ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük