A Terv

Írásunk Catherine Austin Fitts-nek a solari.com honlapon megjelent írásai, illetve a vele folytatott videóbeszélgetés alapján készült. Az összeállítást és fordítást Antal Miklós készítette, és a Magyar Megmaradásért honlapon jelent meg. Nem szokásunk más honlapon megjelent írásokat teljes egészében átvenni. Most csak azért teszünk kivételt, mert az írás jól összegzi, milyen erők, milyen célokkal műdödnek a háttérben, mely célok eléréshez a covid-hisztéria kiváló eszköznek bizonyult. Ugyancsak távol áll tőlünk rejtett célok, összefüggések, hátsó szándékok keresése. A szerző személye viszont garancia arra, hogy érdemes megszívlelni az általa leírtakat.
Catherine Austin Fitts amerikai befektetési bankár és volt köztisztviselő, aki a Dillon, Read & Co. ügyvezető igazgatója, és George W. Bush elnöksége alatt az Egyesült Államok lakhatásért és városfejlesztésért felelős helyettes államtitkára volt.

Széles körben írt és kommentált a közkiadások témakörében, és több nagyszabású állami csalásra is felhívta a figyelmet.

A világ uralásának egyik útja a pénzügyi rendszer ellenőrzése és irányítása, mégpedig a központi bankokon keresztül.

Miközben a vírus elterelte a világ figyelmét, a bankárok a világtörténelem legnagyobb vagyon-átcsoportosításán dolgoznak. Ezt Going Direct Resetnek hívják, és teljesen átalakítja a monetáris rendszert…
Célja a központi bankok által kontrollált és működtetett digitális pénznem létrehozása. A Going Direct Reset által kitűzött célok megvalósításához szükséges az oltottsági igazolvány. Ennek az igazolványnak semmi köze az egészséghez, de annál inkább egy új digitális pénzügyi tranzakciós rendszer bevezetéséhez, melynek a lényege a totális kontroll, ahol minden egyes tranzakciót követni és ellenőrizni tudnak.

A Going Direct Reset 2019 augusztusában indult útjára, egy „G7 of Finance” néven emlegetett eseményen.  A wyomingi Jackson Hole-ban évente megrendezésre kerülő találkozón a világ vezető jegybankárai, közgazdászai és a szövetségi képviselők vesznek részt. Néha összetévesztik a Világgazdasági Fórum által népszerűsített The Great Reset-tel, de amint látni fogjuk, ez utóbbi nem az a kezdeményezés, ahol a valódi döntések megszületnek. A Going Direct Reset a pénzügyi rendszerünk átalakításáról szól.

Az amerikai dollár tartalékvaluta rendszere öregszik, és tervek készülnek egy új globális pénzügyi rendszer kialakítására, amelynek célja a központosított globális ellenőrzés fokozása a digitális technológia és a távközlés révén, valamint az általunk ismert likvid devizák megszüntetése. Fitts szerint a kezdeményezés célja a gazdaság 100% -os ellenőrzése, beleértve azt is, ki hogyan és hol költi el a pénzét. „A gazdaság azon része, amelyet a jegybankárok irányítanak, egyre nő” – mondja Fitts, de amit most csinálnak, az egy pénzügyi puccs része.

Digitális pénzügyi ellenőrzés  

Fitts utalt egy 2020 októberi videóra, amelyben Agustín Carstens, a Bank of International Settlements vezérigazgatója arról beszélt, hogy az amerikai központi bank digitális pénzneme (CBDC) vagy egy digitális dollár hogyan teszi lehetővé a bankárok számára, hogy nyomon kövessék az összes pénzügyi tranzakciót. Fitts szerint véget akarnak vetni a devizáknak, és olyan rendszerre akarnak áttérni, amelyben minden tranzakció digitalizálásra, nyomon követésre és ellenőrzésre kerül.

Fitts: „Amikor most készpénzt használ valaki, nem látja, hová kerül. De ha a CBDC-t használja, mindent látni fognak. Ez nem valutarendszer. Ez egy ellenőrző rendszer. Teljes ellenőrzésük lesz.

Ha nem akarják, hogy pizzát vásárolj, akkor nem vásárolhatsz pizzát. Ha nem akarják, hogy öt mérföldnél távolabb utazz otthonodtól, a hitelkártya nem fog működni öt mérföldnél távolabb az otthonodtól. ” A jó hír Fitts szerint az, hogy valamit tehetünk a visszavágás érdekében – használjon készpénzt mindenki, amikor csak tud. Ahhoz, hogy egy teljesen digitális pénzügyi rendszer legyen, amelyet ellenőriznek – mondja Fitts – a papírpénz használatának véget kell vetni.

Fitts: A pandémia célja a digitális tranzakciók növelése volt

Eldöntötték, hogy egy kisebb csoport kezébe kell átjátszani az irányítást: ezért történt meg a kis cégek, vállalatok tönkretétele a lezárások által, és a központi bankok általi pénznyomtatás. A magántőke társaságok olcsón felvásárolták ezeket a kis vállalatokat. Érdekes módon a nagyvállalatokat egyáltalán nem érintették a lezárások. Piaci részesedésük nagymértékben megnőtt, s az ingatlanokat is elkezdték felvásárolni… A kisvállalatok képezik a demokrácia alapját. Ha a demokráciát el akarod törölni, akkor tönkre kell tenni ezeket a kisvállalatokat, felvásárolni állami pénzen a munkaerőt, ami a működtetésükhöz alapvetően szükséges: ha a havi segély több, mint amit fizetésként tudnának ezek a vállalatok adni, akkor az emberek inkább otthon ülnek.

Az új vírus-variánsokkal kapcsolatosan a következőt mondja Fitts: tiszta politika az egész. Amennyiben a kormányok nem találnak egy pénzügyileg felelős megoldást a nyugdíjrendszer finanszírozására, azaz ha nem tudnak pénzhez jutni (eladósodottság következtében), akkor két megoldás áll rendelkezésükre: vagy (jelentősen) megnövelik a nyugdíjkorhatárt, vagy csökkentik a várható élettartamot. Ez sima matematika.

A nagy mérgezés

Amikor ezt az USA kormányzata felismerte, elkezdődött egy olyan folyamat (a nagy mérgezés) az Egyesült Államokban, mely révén jelentősen megemelkedett a toxicitás mértéke (lásd mezőgazdaság, vizek elszennyezése) és közben a helytelen táplálkozás révén jelentősen csökkent az immunrendszer védekezési képessége. Mindehhez jelentősen hozzájárul a 22 kötelező oltás (16 éves korig) bevezetése is…
Ezt a „Nagy mérgezést” csak felgyorsítja a covid-oltás. Ezzel megvalósulni látszik az életkor jelentős csökkenése… Az USA-ban évek óta folyamatosan csökken amúgy is a várható élettartam, főként az alacsonyabb jövedelmű népcsoportok esetében.

A továbbiakban idézünk a Fitts honlapján megjelent cikkekből, melyek valamivel részletesebben mutatják be ezt a tervet: https://home.solari.com/the-global-landscape-on-vaccine-id-passports-and-where-its-headed- part-1/ Nos, tény, hogy sokan láttuk, hogy ez bekövetkezik, és már régóta figyelmeztettünk erre.

ID2020

Az egyik nagy húzás az ID2020 volt, amelyet 2016-ban Bill Gates, a Gavi, a Microsoft, a The Rockefeller Foundation, az Accenture és az Ideo.org dobott piacra. Milyen prófétai „előrelátás” volt a részükről, hogy a „2020 -as évet” a „digitális azonosító megoldás” elérése idejének nevezték ki, hogy elindíthassák „tanúsító védjegyük” jóváhagyatását, és hogy már 2019 januárjában elkezdhessenek dolgozni a technológiai alkalmazásokon. Ezek a digitális azonosítók messze túlmutatnak a Covid-19-en, és további adatokat tartalmaznak minden egyes személyről, mint például a társadalmi pontszámukat, az éghajlati pontszámukat és a pénzügyeiket is. A központi bankok képezik a hajtóerőt. A digitális rendszerek és a globalizáció lehetővé tette a központi bankrendszer számára, hogy egyre nagyobb politikai és gazdasági ellenőrzést gyakoroljon.

A szuverén kormányok továbbra is csak halmozzák az adósságot, miközben nem teljesítik a pénzügyi és belső ellenőrzéseket, és teljesen a központi bankoktól függenek. Most tanúi lehetünk annak, hogy a BlackRock által tervezett „Going Direct Reset” végrehajtásával a központi bankok jelentősen nagyobb ellenőrzést gyakorolnak a kormányok és azok költségvetési politikája felett, mint gondoltuk volna.

2019. június 13 -án a Világgazdasági Fórum (WEF) és az ENSZ stratégiai partnerségi megállapodást írt alá a fenntartható fejlődés 2030 -as menetrendjének felgyorsítására, különös tekintettel a terv (agenda) finanszírozására, az éghajlatváltozásra, az egészségügyre, a digitális együttműködésre, a nemek közötti egyenlőségre, a nők és az oktatás szerepének erősítésére. A digitális együttműködés magában foglalja „a negyedik ipari forradalom igényeinek kielégítését, miközben törekszik a digitális kormányzás és a digitális befogadás előmozdítására”.

Nem meglepő, hogy az AstraZeneca, a Pfizer, a Moderna, a Quest Diagnostics, a többi, a gyógyszeriparban és a biotudományban dolgozó óriáscég, a Mayo Clinic, a nagy központi bankok és befektetési cégek, köztük a BlackRock, a Google, a Twitter, a Facebook, a Paypal, a számtalan technológiai cég, a Bill & Melinda Gates alapítvány, a Nyílt Társadalom alapítványok, a New York Times, a TIME Magazine, a Walmart, az Amazon, az Uber, a UPS, a Zoom és sok, Kínából kiinduló szervezet, mind partnerek a WEF égisze alatt. Ezeknek a cégeknek, intézményeknek vezető személyei közül sokan tagjai a Külügyi Tanácsnak is (Council on Foreign Relations). Lényegében az egész Covid banda érintett, mivel ezek azok a szervezetek, amelyek a Covid lezárások alatt végig működőképesek maradtak.

 Az egyik legfontosabb dolog, amit meg kell értenünk és aminek jelenleg mindenki szemtanúja, az a gazdaságok globális szintű lerombolása.

Szándékosan összeomlasztották a piacokat, megszüntették a kisvállalkozásokat, és elfojtották a lakáspiacot, miközben felvásárolták a földterületeket. Mindez szándékosan történt. Aztán ott vannak a mesterségesen előállított illúziók: médiafegyvereikkel azt mondatják az embereknek, hogy inflációs válságban vagyunk, az ellátási láncok lelassultak, a termékek nehezen elérhetőek, a kibertámadások nagy fenyegetéssé válnak, és bevezetik az oltóanyag-útleveleket. Ők maguk szervezik ezeket az akciókat és eseményeket, mert ez szolgálja a ütemtervüket. Szándékosan próbálják megzavarni mindenki pszichéjét, hogy az emberek orientáció nélküliek és félelemmel elteltek legyenek. A folyamatos félelem fenntartása az ő eszközük.

Controlled Vaccinated ID = COVID

Egy másik nagyon fontos dolog felismerni, hogy a vakcina útlevelek csupán egy belépési pont a rendszerükbe. Ezzel egy digitális identitást hoznak létre, hogy később QR –kódon keresztül beolvadhasson a teljes digitális identitás keretrendszerébe. Tehát mit is csinálnak? Meggyőzik az embereket arról, hogy az oltási azonosító igazolvány birtokában biztonságosabban fogja érezni magát, hozzáférhet a különféle helyszínekhez, repülhet, mindezt a kényelem jegyében, majd hogy saját digitális személyazonosságát létrehozza, s így az összes információt egy kényelmes helyen tárolja… és a legjobb az egészben, hogy többé nem kell aggódnia az adófizetés miatt, mert csak lehúzzák a bankszámlájáról.

Mindez az egész egy QR-kóddal kezdődik. Ez az a szimbólum, amely kötődik a személyes adatokhoz, amelyek végül egy ún. blokkláncon (Blockchain) lesznek. Az oktatástól kezdve az egészségügyi nyilvántartásokig, a pénzügyekig, a számlákig, az utazásokig, az elérhetőségi adatokig és egyebekig minden össze lesz kapcsolva a QR-kóddal, a biometrikus adatokkal és az ujjlenyomatokkal együtt, amit majd a Blockchain fog tárolni. Nem lesz többé vezetői engedély vagy útlevél.

 Az ember a Blockchain része lesz.

Minden termék szerepelni fog a Blockchain-en, és a wifi-termékek saját IP-vel rendelkeznek, így hatalmas mennyiségű hotspot-hálózattal lesz tele a világ. Minden jármű ezen a blokkláncon lesz, és a benzinesről az elektromosra, majd az autonómra váltanak. Több mint egy évtizede építenek intelligens városokat szerte a világon, és a legtöbb ember észre sem veszi, hogy saját városa már fel van szerelve, és az infrastruktúra jól halad. Mindez kapcsolódik az „intelligens hálózat” 5G felügyeleti rendszerhez, amelynek fő célpontja az ember. Évtizedek óta építik mindezt. Fokozatosan terjesztik elő, a Covidot és az éghajlatváltozást használják a változás nagy lökéséül. Folytatódik a sok különféle, figyelemelterelő tényező előidézése, s miközben ráveszik az embereket, hogy kiváltsák az oltás igazolványaikat, elkezdik majd kérni a digitális identitás más formáit is. Fenyegető eseményekre, például kibertámadásokra és élelmiszerhiányra számíthatunk, hogy igazolják a biztonságos blokklánc és a digitális identitás szükségességét.

Ezzel párhuzamosan a BlackRock, a Federal Reserve és a központi bankok vezetik a Central Bank Digital Currency (CBDC) létrehozásáról szóló programot. Figyeljünk az időzítésükre, hogy miként hajtják végre az egyes mikroprogramokat, hogy azok a nagyobb menetrendhez vezessenek. A legnagyobb akadály az integráció… a nagy „fúzió”, az országok összekapcsolása. Új törvényeket, politikát, sőt végrehajtási utasításokat fognak szorgalmazni.

Ne engedjünk mindennek, ne váljunk QR-kóddá!
Teljes hatalmat és irányítást akarnak minden létező felett, és ami a legfontosabb – az emberek felett.

A pénzintézetek, elsősorban a központi bankok és a nagy befektetési társaságok, már kiépítették új platformjaikat, amelyek figyelemmel kísérik mindenki kiadásait, és csoportosítják azokat, például jövedelem, élelmiszerbolt, háziállatok, jelzálog, háztartás, utazás, egészségügy, stb. szerint.

Ennek három oka is van:

1) Lehetővé teszi számukra, hogy nyomon kövessék az ügyfelek pénzköltési módját, így reklámok és más hirdetési formák segítségével tudják nyomni ezeket a termékeket és szolgáltatásokat, vagy akár visszatarthatják azt, amiről tudják, hogy az embereknek szükségük lenne rá.

2) Lehetővé teszi számukra, hogy nyomon kövessék az automatikus adófizetésből származó bevételt, amelyet közvetlenül az Ön számlájáról küldnek az IRS-nek.

3) Lehetővé teszi számukra, hogy kiépítsenek egy társadalmi és éghajlati pontozási rendszert, amely mindenki új „hitelkérelem elbírálójává” válik, és ezáltal felméri, hogy nyújtanak-e hitelt, vagy megakadályozzák a vásárlást.

Mindez már jól halad, amiről a pénzügyi átvételről szóló Corey 39;s Digs jelentés is beszámol.

Fontos fontolóra venni ezekből a központi bankokból a pénzünk kivételét és áthelyezését kisebb, családi bankokba vagy hitelszövetkezetekbe.

Végső céljuk az, hogy mindenkit rávegyenek a digitális valuta használatára, mivel így teljes mértékben ellenőrizni tudják minden ember pénzügyeit. A Bitcoin volt az alapozó (próba), a kriptovaluta a csábító, és a digitális valuta a cél.

Már uralják az egészségügyi és technológiai iparágakat, és éppen a pénzügyi hatalom átvételének a közepén vannak. A két híres filantróp George Soros és Bill Gates nemrégiben megvásárolták a brit Mologic céget, amely a Covid-19 gyorstesztek kifejlesztését segítette. Ők irányítják a narratívát, a teszteket, a laboratóriumokat, az eredményeket, az injekciókat, a politikát, és learatják a pénzügyi babérokat a történelem legnagyobb, milliárd dollár nagyságrendű pénzátcsoportosításában.

Ennek a háttérhatalomnak mindig sikerült „saját kutyájuk kölykét” a hatalmi pozíciókban tartani, politikát alakítani, rendszereket korrumpálni, zsarolni pozícióban lévő személyeket, és felfalni a kisebb vállalatokat, amelyek veszélyeztethetik létezésüket. Ők minden egyes hárombetűs ügynökség, oktatási rendszer, média, hatóságok, technológia, gyógyszercégek és minden nagyobb vállalat részei.

Mindössze két cég birtokolja a legtöbb részvényt a világ összes vállalatában és iparágában:

a Vanguard és a BlackRock.

A BlackRock vezérigazgatója, Larry Fink természetesen vezetőségi tagja a CFR -nek, a WEF-fel partnerségben van, és a BlackRocknak jelenleg három embere is van a Fehér Házban, kulcsfontosságú pozíciókban. A szárazföld, a tenger és az égbolt ellenőrzése a legfontosabb számukra. A WEF „Investing in Forests” című jelentése alapján az Ice Age Farmer rámutat, hogy az olyan cégek, mint az Amazon, a Bank of America, a Nestle, az Apple, a Mastercard, a Salesforce, a Shell és mások állítólag erdőkbe fektetnek be. Ezután rámutat arra, hogy ez a jelentés valójában miről szól – az ellenőrzésről.

A Pachama, a Bill Gates Breakthrough Energy által finanszírozott technológiai vállalat „az erdők műholdas, drón- és lidar-felvételeit gépi tanulási algoritmusokkal ötvözi, hogy felmérje az erdők széndioxid-tárolási potenciálját, és észlelje a lombkorona borításában bekövetkező változásokat.” Ez nem a fák ültetéséről szól, hanem egy univerzális, valós idejű műholdas és drónfigyelő rendszert építenek, hogy felügyeljék az összes erőforrást, hogy az emberek ne férhessenek hozzá.

Miért? Mert minden erőforrást birtokolni akarnak.

Négy afrikai vezető halt meg az elmúlt évben, meglehetősen szokatlan módon.

  • Dr. John Pombe Joseph Magufuli elnök, a Tanzániai Egyesült Köztársaság elnöke, kovid-szekptikus, 61 éves korában, 2021 márciusában meghalt állítólagos szívbetegségben.
  • Hamed Bakayoko elefántcsontparti miniszterelnök 56 évesen, 2021 márciusában halt meg.
  • Ambrose Mandvulo Dlamini, Szváziföld miniszterelnöke 52 éves korában halt meg a feltételezett Covid -fertőzés miatt 2020 decemberében. Egy hónappal később a hatóságok kifejezték azon szándékukat, hogy a COVAX kezdeményezések segítségével beoltják az egész lakosságot.
  • Pierre Nkurunziza, Burundi Köztársaság elnöke 2020 júniusában, 55 éves korában halt meg állítólagos szívrohamban. Országában nem vezetett be korlátozásokat.
  • 2021. július 7-én Jovenel Moïse haiti elnököt otthonában meggyilkolta egy állítólagos „fegyveres csapat”. Moïse nem akart Covid injekciókat, és egyike volt annak a tíz országnak, akik nem indítottak oltási kampányt. Halála után négy nappal egy amerikai delegáció meglátogatta Port-au-Prince-t, és a hetedik napon félmillió adagot kaptak a COVAX-on keresztül, az Egyesült Államoknak köszönhetően…

Emlékeztetőül: a COVAX egy koalíció, amelyet a Gavi, Bill Gates, az indiai CEPI, és az Egészségügyi Világszervezet vezet, és amelyet a WHO, az Európai Bizottság és Franciaország kormánya alapított, és amely gondoskodik arról, hogy minden ország megkapja injekcióit.

Oltási igazolványok

https://home.solari.com/the-global-landscape-on-vaccine-id-passports-part-3-the-key-implementers-of-your-digital-identity-onto-the-blockchain/

Miközben fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy minden gyermek és felnőtt oltási igazolványra tegyen szert, és így digitális személyazonosságot kapjon egy egyszerű QR-kóddal, amely összekapcsolja az adatait, gondoskodnak arról is, hogy minden újszülött közvetlenül a rendszerbe kerüljön születésétől fogva. 2019 -ben a NEC Kenyában elkezdte az újszülöttek ujjlenyomat alapján történő regisztrálását a Kenyai Köztársaságban. Ez összhangban van az ID2020 célkitűzéseivel, hogy „születéstől fogva digitális identitást” kapjon mindenki, „a legmodernebb biometrikus technológiák felhasználásával”.

 Egyszerűen a marketing mesterei
Éppen csak annyi információt osztanak meg, hogy az embereket lépre csalják, csábítják őket a kényelem, biztonság és védelem ígértével, és azzal, hogy mindenki hozzájárulhat a világ megmentéséhez, ha helyesen cselekszik. A legegyszerűbb módja annak, hogy a sorok között olvasson, és felismerje, mire készülnek ezek az emberek, az, ha a következőkre figyel narratívájukban: Mindig 4 fő témát fognak használni, hogy minden tervüket végrehajtsák, ezek az éghajlat, a vírus, a számítógépes támadások és a terrorfenyegetések.

Megfélemlítést, bűntudatot, szégyent és a félelem taktikát fogják alkalmazni. Ne higgyük el! Ők gyártják a katasztrófát, majd előjönnek a megoldással, amely mindig 100% -ban az ő javukra válik, az Ön költségén. “Az emberek és az intelligens hálózatra csatlakoztatott eszközök zökkenőmentes ellenőrzése elengedhetetlen ahhoz, hogy személyre szabott és integrált szolgáltatásokat nyújtsunk az intelligens városokban.” – Világgazdasági Fórum, 2020

Azt akarják, hogy mindenki távmunkát végezzen, a távorvoslást támogatják teljes erővel, és az iskolarendszer összeomlása révén kikényszerítik a virtuális oktatást. Miért? Mert azt akarják, hogy mindenki csatlakozzon a hálózatra.

 Meg akarják hosszabbítani a bérlői moratóriumot, hogy a bérbeadók tönkremenjenek, és ezáltal megszerezzék ingatlanjaikat. Előidézték a lakáspiac inflációját, ami megnehezíti az emberek lakásvásárlását vagy lakások építését, ugyanezen okból. Ez növeli a lakás értékét is, és magasabb ingatlanadót hoz létre, ami közvetlenül az intelligens városok kiépítését finanszírozza. Az államok további adókat vetettek ki a nyaralókra, a légitársaságokra, az autókölcsönzőkre és egyéb termékekre és szolgáltatásokra. Meghosszabbítják a munkanélküli segélyt, miközben vállalkozások ezrei kétségbeesetten keresik a munkaerőt, különben végleg be kell csukniuk az ajtót. Mindez a szegénység kiterjesztésére szolgál, kivéve persze a „gazdag elitet”. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy az ember lássa a tervet…

A Gavi, a Microsoft, a Rockefeller Foundation, az Accenture és az IDEO.org 2016-ban indított el ID2020, 501 (c) (3) néven egy közösségi-magán partnerséget.

2016 májusában több mint 400 emberrel és technológiai szakértővel találkoztak az ENSZ New Yorki központjában, hogy megvitassák a digitális identitás megteremtését mindenki számára a világon az ENSZ 2030-as fenntartható fejlődési programja keretében. Az alapító partnerek mellett 19 fő partnerrel is büszkélkedhetnek. Ironikus a mantraszerű népszerűsítő magyarázat, mely szerint; mivel „1,1 milliárd ember él világszerte digitális identitás nélkül”, akik szenvednek emiatt, ezért támogatják „a digitális azonosító etikus, magánélet-védő megközelítését.” – AZ EGÉSZ VILÁGRA kiterjesztve.

2019. október 18-án, mindössze három hónappal azelőtt, hogy az úgynevezett járványt bejelentették volna az Egyesült Államokban, a Johns Hopkins Egészségbiztonsági Központ, a Világgazdasági Fórum (WEF) és a Bill &; Melinda Gates Alapítvány adott otthont az EVENT 201 eseménynek, egy magas szintű ”járványgyakorlatnak, New Yorkban. 2021. július 15-én a bejelentették, hogy a Rockefeller Alapítvány 13,5 millió dollár támogatást ajánl fel arra, hogy megerősítse a közegészségügyi reagálási erőfeszítéseket az Egyesült Államokban, Afrikában, Indiában és Latin-Amerikában, felvéve a harcot az „egészségüggyel kapcsolatos téves, zavaró, pontatlan, és káros dezinformációkkal”. Más szóval, fizetnek azért, hogy ellenőrizzék a narratívát, hogy az ID2020-ba történő befektetésük sikeres legyen. Normális körülmények között ezt óriási összeférhetetlenségi konfliktusnak tekintenék…

A Rockefeller Alapítvány 2018 -ban egymillió dollárt, 2019 -ben pedig több mint 3,8 millió dollárt ítélt oda az Accenture-nek, valószínűleg az ID2020-as munkájukért. Az Accenture, az ID2020 kulcsfontosságú partnere, „egyedülálló személyazonossági szolgáltatási platformot használ egy áttörést jelentő biometrikus rendszer telepítésére, amely képes kezelni az ujjlenyomatokat, az írisz -szkenneléseket és egyéb adatokat”, és amely a Blockchain -t is magában foglalja. 2020 februárjában az ID2020 elindította a The Good Health Pass Collaborative (GHPC) programot. A különböző országokban használatos legnagyobb azonosító alkalmazások némelyike ennek a hálózatnak a része, és azok a technológiai cégek, amelyek megvalósítják az infrastruktúrát, hogy mindenki adatait a QR-kódokról a Blockchain -ba juttassák, szintén a hálózat részét képezik.

QR-kód, blokklánc platform

A QR-kód nem csak egy kényelmes kis alkalmazás a telefonon, amely bizonyítja, hogy megkapta a Covid-19 injekciót, s ezáltal lehetővé teszi a koncertre való belépést. A QR kódrendszert 1994-ben találta ki Masahiro Hara, a japán Denso Wave cég alkalmazottja. 2011 decemberében a GS1 nemzetközi szabványügyi szervezet a mobiltelefonok szabványaként, a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) 2020-ban pedig általános szabványként hagyta jóvá. Manapság úgy tűnik mindenki használja a QR-kódot, nem csak a védőoltási igazolványokhoz, hanem vásárláshoz, éttermek menüihez, speciális programokhoz az élelmiszerláncokban és szinte mindenhol. Nagyszerű munkát végeztek, hogy normalizálják a géppel olvasható vizuális szimbólumot, amely azonosítókat, helyeket, követési pontokat stb. tartalmaz. A probléma az, hogy egy QR- kód legfeljebb 7089 karaktert képes kezelni, így ahhoz, hogy valaki életének minden adatát képes legyen tartalmazni, ahogyan azt a globalisták kívánják, össze kell kapcsolniuk ezeket az adatokat egy blokklánc platformon. Egészen a közelmúltig az internetes protokoll 4 -es verziójának (IPv4) nem volt elegendő IP-címe a világon ennek a feladatnak a végrehajtásához, de az új IPv6-tal nem lesz hiány IP-kből, hogy mindezt hatékonyan integrálják. Ez lehetővé teszi, hogy minden egyes ember, számítógép, mobiltelefon, intelligens termék, IoT-érzékelő és minden más olyan eszköz, amely csatlakozik az internethez, rendelkezzen numerikus IP-címmel, hogy kommunikálhasson más eszközökkel, és így megvalósulhasson az intelligens internetes hálózat. Ehhez szükséges az 5G.

Egy 2012 -es NIH -tanulmány bemutatja, hogyan végeztek kutatásokat a DNS-adatok legjobb azonosítási és tárolási módjának meghatározása érdekében, és ebből kiderül, hogy a QR –kód rendelkezik a legnagyobb kódolási kapacitással és nagy tömörítési aránnyal, lehetővé téve számukra a DNS-szekvencia átalakítását egy QR-kóddá és fordítva.

Mi a következő lépés? Most, hogy sikerült DNS-adatokat tárolniuk QR-kódokban, az adatok blokklánc -platformra helyezése a következő kihívás a tudósok számára. George Church molekuláris mérnök, vegyész és genetikus 2018 -ban alapította a Nebula GenomicS-ot. Teljes genomszekvenálást futtatnak, amely dekódolja az ember DNS-ének100%-át, hogy „ismertté tegye mindenki egyedi genetikai felépítést (lenyomatát-mely annyira egyedi akár egy ujjlenyomat)”.

Miért a blokklánc? Mi a céljuk?

A Nebula szeretné összekapcsolni az embereket a vállalatokkal, és lehetőséget adni az embereknek, hogy eladják a Nebula által szekvenált genetikai adataikat ezeknek a vállalatoknak, és ebben az esetben az emberek digitális tokenek formájában kapnak fizetést, mindezt a tudomány nevében. A Stephen Colbert -műsorban megjelent Church elmagyarázta, hogyan tudják elolvasni az ősi DNS-t, írni és szerkeszteni Crisperrel, (géntechnológiás szerkesztési módszer) és eddig 15 szerkesztést hajtottak végre, hogy visszahozzanak egy kihalt DNS-t. Például a gyapjas mamut DNS-t behelyezik az elefánt bőrsejtjeibe, amelyeket aztán őssejtekké lehet alakítani, és embriókat lehet előállítani abban a reményben, hogy mesterséges méhben felnőhessenek… Amikor megkérdezték a neandervölgyiek DNS-töredékeiről, melyek a tudósok szerint mintegy 30 000 évvel ezelőtt léteztek, Church azt mondta, hogy a DNS-t embrióvá lehet összeállítani, amelyet be lehet ültetni egy emberbe – egy nagyon merész nő méhébe. Úgy véli, hogy jelentős ismereteket lehet szerezni a neandervölgyiek klónozásával, kijelentve, hogy… „Tudjuk, hogy nagyobb volt a koponyaméretük. Akár intelligensebbek is lehetnének nálunk. Amikor eljön az ideje egy nagy járványnak vagy a bolygóról való elmenekülésnek vagy bármi másnak, elképzelhető, hogy gondolkodásmódjuk előnyös lehet. ”

Bár Church elismerte az etikai és jogi dilemmákat, gyorsan rámutatott, hogy „a törvények változhatnak”. Erre az interjúra 2013 -ban került sor. Ez az oka annak, hogy George Church olyan jelentős szereplő a jövőbeli ütemtervben. Aki a DNS, a szintetikus biológia, a QR-kódok, a blokklánc és a génszerkesztés felhasználásával a közvélekedést a transzhumanizmus AI (mesterséges intelligencia) jövőjéről alkotott elképzelése szerint formálja, – és ki tudja, lehet, hogy egyszer csak visszahozza a dinoszauruszokat…

Ma nagyjából 20 milliárd internetre csatlakoztatott eszköz van, és az 5G -től azt várják, hogy 2030 -ra 50 milliárd eszköz lesz csatlakoztatva, gépek beszélnek a gépekkel. Nemrégiben terjesztették be a 2021-es Digitális Méltányossági Törvény (Digital Equity Act of 2021) törvényjavaslatot, majd ezt a Szenátus által nemrégiben elfogadott nagy infrastrukturális beruházási és munkahely-teremtési törvénybe csempészték bele, 2,75 milliárd dolláros finanszírozással. Ez az egész törvény az „intelligens hálózat” infrastruktúráról szól.

Az egyszerűség kedvéért ez a Digitális Méltányossági Törvény valójában arról szól, hogy felépítse a keretet ahhoz, hogy mindenkit rácsatlakoztasson az „intelligens hálózatra”. Az államok a „digitális befogadási tevékenységek” számára állami szintű utasításokat adnak arról, hogy az embereknek hogyan kell (muszáj) az internetet használni ahhoz, hogy kapcsolódni tudjanak a különféle szolgáltatásokhoz, például a fogyatékossági támogatás, szociális szolgáltatások, munkanélküliség, a digitális személyazonosító igazolvány megszerzése, a jövőbeni lakhatás stb. esetében, miközben folyamatosan megfigyelve vannak a szélessávú szolgáltatások és az 5G bevezetése által meghatározott új szabványok révén.

A QR-kód soha nem egy ingyen fánkról szólt, vagy arról, hogy az emberek könnyebben vásárolhassanak vagy forgalmazhassanak termékeket – ezt csak azért tették, hogy normalizálják a használatát és „kényelemként” állítsák be, akárcsak a praktikus okostelefonokat. A valóság az, hogy az emberi faj kontrollálásának az eszköze azáltal, hogy egybegyűjti az összes adatot minden emberről és tárgyról, miközben lehetővé teszi számukra, hogy teljes mértékben felügyeljék az életét, és a tudósok teljes hozzáférést kapjanak testének adataihoz. Tehát amikor legközelebb egy étterem QR-kódot biztosít a menü eléréséhez, kérjen valódi menüt, vagy hagyja el az éttermet.
Hagyjuk abba a QR-kódok használatát mindenhol.

Az egésznek a lényege az, hogy minden embert és minden terméket a blokkláncra tegyenek a teljes nyomon követhetőség érdekében, ahol a magánélet már nem létezik. Gondoljon a QR- kódra, mint a közvetítő emberre, és az okostelefonra, mint eszközre. A blokklánc technológia eredetileg a digitális valuta tranzakciókhoz készült, ma az IoT, az ellátási lánc nyomon követése, a pénzügyi szolgáltatások, a vagyonkezelés, a személyazonosság-ellenőrzés, az „intelligens szerződések” és sok más egyéb célra használják. A legtöbb ember ismeri a „decentralizált” blokkláncon működő Bitcoint.

Az emberiség feletti teljes irányítás érdekében kidolgozott és végrehajtott programok és napirendek magukba foglalják az egyesített, központosított és decentralizált rendszereket. Van egy kiváló táblázat, amely ezt lebontja a Világgazdasági Fórum „Digitális személyazonosságok megbízható ellenőrzése” című 2019 -es jelentésének 13. oldalán.

Céljuk globális szabályozások, törvények és interoperabilitás megalkotása. Nem számít, hogyan csűrik-csavarják, hogy úgy tűnjön, mintha ez egy biztonságos rendszer lenne, amely mindenki számára adatvédelmet biztosít, a hatalmon lévők hozzáférhetnek az adatok nagy részéhez, és ez az adat/rekord soha nem tűnik el – ez állandó.

Végső céljuk minden ember és minden termék beazonosítása, nyomon követése és felügyelete.

El lehet képzelni a nyomon követés szintjét, ha minden termék rá van kapcsolva az intelligens hálózatra. Már vannak olyan városok, amelyek kamerákat működtető „okos” utcai lámpákkal vannak felszerelve, ott ahol az emberek járnak, annak ürügye alatt, hogy mindenkit megvédenek a bűnözéstől, vagy figyelemmel kísérik az éghajlatváltozást. Néhány példa a blokklánc-technológia egyre elterjedtebbé válására:
J. P. Morgan egy több blokkból álló világot képzel el, ahol a több protokollból álló több blokklánc hálózat összekapcsolódik a technológiák gyors fejlődése miatt. Nem látnak egyetlen blokkláncú világot, legalábbis még egyelőre nem.

Kína elindított egy nagy blokklánc-kezdeményezést, a Blockchain-based Services Network (BSN) elnevezésűt, amely megteremtette az infrastruktúrát az összeköttetéshez az egész ország területén, beleértve a városok kormányzatát, vállalatait, magánszemélyeit és a Digitális Selyemutat, hogy kapcsolatot teremthessenek Kína kereskedelmi partnereivel szerte a világon. A Visa 159 blokklánchoz kapcsolódó szabadalmat szerzett meg, amelyek magukban foglalják a tranzakciók biztonságosabbá tételét és a biometrikus adatok felhasználását a személyazonosság ellenőrzéséhez. 2020-ban szabadalmat nyújtottak be egy blokklánc-alapú digitális valuta létrehozására azzal a céllal, hogy helyettesítsék a készpénzt. Louisiana megelőzött mindenkit, és már megalkotta az „LA Wallet”-et, amely QR-kódot használ, hogy előhívja a vezetői engedély adatait, és amely így felváltja a tényleges műanyag vezetői engedélyt. Most integrálják a Covid injekciós intelligens egészségügyi kártyákat is.

Ghána lesz az első ország, amely októberben kezdi meg az érintés nélküli biometrikus adattárolást nemzeti oltási programjában. A Ghána Egészségügyi Szolgálat együttműködött Bill Gates-szel, a Gavival, hogy nyomon kövesse az oltások beadását, beleértve a Covid-19 injekciót is, a Simprints technológiával és a Cisco támogatásával létrehozott biometria segítségével. Azon is dolgoznak, hogy integrálják a biometrikus adatokat az egészségügyi biztosítási rendszerbe. Nigériában is bevezetésre került egy biometriai rendszer, 60 millió digitális személyazonossággal van már összekapcsolva a SIM -kártya, és az új határidő, 2021. október 31-e, hogy mindenki rákerüljön.

Egyszerűen: a járványt és a BlackRock „Going Direct” pénzügyi hatalomátvételi tervét használják az elmék manipulálására. Céljuk, hogy mindenki szélessávú internetet használjon okostelefonnal, és csatlakozzon a hálózathoz, a blokklánc platformokra a QR-digitális azonosítójával. John Titus, a The Solari Report munkatársa vitathatatlan párhuzamos idővonalat állított össze a „Going Direct” és a Covid között, amely önmagában is feltárja a globalisták azon terveit, hogy szándékosan tönkretegyék a piacokat, és térdre kényszerítsék az embereket, miközben ők ezermilliárdokat keresnek.

2019-ben a Kansas City Federal Reserve Bank közzétett egy cikket a QR-kódon alapuló mobilfizetésről Japánban, Szingapúrban és Hongkongban. A tanulmányozásra és összehasonlításra közzétett értékelésük egy része arra a következtetésre jutott, hogy a készpénzt helyettesítő QR-kódon alapuló mobil fizetések lehetővé teszik a bankok számára, hogy csökkentsék a készpénzszolgáltatásokkal kapcsolatos költségeket, és növeljék a bankok és nem bankok számára elérhető fogyasztói tranzakciós adatok mennyiségét, megértve ügyfeleik viselkedését és igényeit. Az OECD szerint ezek a digitális pénztárcák a leggyorsabban növekvő technológiai piacok közé tartoznak. Ázsiában már egymilliárd felhasználója van ezen fizetési alkalmazásoknak, amelyek integrálják az e-kereskedelmet, a csevegést, a kézbesítést, az ételrendelést és a köszöntést is.Trükközésük és taktikáik ellenére a készpénzforgalom valójában növekszik. Azt akarják, hogy mindenki elhiggye, hogy az emberek egyre kevesebbet használnak készpénzt, és mindenki digitális valutához kapcsolt bankszámlát szeretne, de a valóság az, hogy az emberek nem bíznak a bankokban, már régóta nem, és a legtöbben, akik a fejlődő országokban nem rendelkeznek bankszámlával, nem is akarnak számlát nyitni bankokban.

Ne bízzunk a bankokban !

A forgalomban lévő készpénz mennyisége növekszik. Ez nagyon fontos. Az embereknek folytatniuk kell ezt a tendenciát. Ha a lehető leggyakrabban használ készpénzt, megakadályozhatja annak követését, hogy hol költi a pénzét, s ez az IGAZI oka annak, hogy digitalizálni akarják, hogy így ellenőrizni tudják. Miért kellene ezeknek tranzakciós illetéket fizetni, ha sok esetben készpénzt is használhat az ember? Ha az emberek kivonnák a pénzüket a nagyobb bankokból és támogatnák a közösségi bankokat, az nagyban hátráltatná a terveiket. Továbbra is használjunk készpénzt a lehető leggyakrabban.

A bankok minden szükséges eszközzel meg akarják kapni az Ön digitális identitását, így az injekciók kötelezővé tétele a bankjához való hozzáférés nyilvánvaló taktikája. A Morgan Stanley volt az első nagy bank, amely kitiltotta azon alkalmazottait és ügyfeleit New York-i székhelyéről, akik nem voltak beoltva.

2020 -ban az Európai Bizottság szerződést kötött a BlackRock társasággal, hogy tanulmányt készítsen a környezetvédelmi, társadalmi és kormányzási (ESG) célkitűzéseknek az uniós banki szabályokba történő integrálásáról. Amint azt a pénzügyi átvételről szóló Corey&39;s Digs jelentés is tárgyalja, ez már az Egyesült Államokban is folyamatban van. A klímaváltozást használják arra, hogy figyelemmel kísérjék pénzköltésünket, és hamarosan az ESG-n alapuló hitelképességi pontszámot, valamint a szociális hitelképességi pontszámot rendelnek hozzá… ha megengedjük ennek folytatását.

Elengedhetetlenül fontos megérteni, hogy azok, akik állítólag finanszírozzák a „járványt”, valóban ezeket az alapokat használják fel az emberi rabszolgaság rendszerének és az intelligens hálózat infrastruktúrájának kiépítésére, az emberiség szigorú felügyeletére. Ugyanazok a magánszemélyek és vállalatok, amelyek profitálnak a járványból, masszívan részt vesznek a jövő technológiája és digitális valutája létrehozásában. A pénz beáramlik a COVAX-on keresztül, amelyet 2020 áprilisában alapított meg az Egészségügyi Világszervezet, az Európai Bizottság és a francia kormány, amely egy világméretű kezdeményezés a Covid-19 injekciók eljuttatására szerte a világba Bill Gates és a Gavi útján. A COVAX-ot a Coalition for Epidemic Preparedness Innovations (CEPI) is közösen vezeti, természetesen szintén együttműködve a Gavi, a WHO és az UNICEF szervezetekkel.

 Merre tart a kriptovaluta?

Ismétlem, a szenátusban nemrégiben elfogadott infrastrukturális beruházásokról és munkahelyekről szóló törvény valójában az „intelligens hálózat” kiépítéséről szól, ami azt jelenti, hogy mindenkit csatlakoztatni kell QR-kóddal a blokkláncra a teljes felügyelet és irányítás érdekében. Ennek a kormányzásnak egy része magában foglalja a kriptovaluta szabályozását azzal a reménnyel, hogy 28 milliárd dollár adóbevételt hozhat. Végül, miután létrehoztak egy digitális valutát, amely teljes mértékben nyomon követhető, megpróbálhatják megszüntetni a kriptovalutát. Az Egyesült Államokban úgy tűnik, hogy sok pénzintézet elkezdte használni a kriptovalutát, mivel eltarthat egy ideig, mielőtt átállnak a CBDC -re (központi banki digitális valutákra)

CBDC (központi banki digitális valuták)

Egy dolgot biztosan tudunk: egy blokklánc platformon fog működni, amely teljesen nyomon követhető lesz, ami egészen más, mint a kriptovaluta működése. Az Európai Központi Bank Kormányzótanácsa nemrégiben 24 hónapos vizsgálatot indított a digitális euróval kapcsolatban, amelynek középpontjában a digitális euró tervezésével és  forgalmazásával kapcsolatos kulcsfontosságú kérdések állnak.

Kik lesznek a bankárok a digitális világban?

A BigTech platformok mint a Google, az Amazon vagy a Facebook, szélesebb ügyfélkörük,hírnevük, kevesebb szabályozási korlátaik és kiterjedt ügyfél-adataik révén erősen zavarják a hagyományos banki üzletágat. Már meglevő kiterjedt ügyfélkörük miatt fej-fej mellett versenyezhetnek a jelenlegi bankokkal azáltal, hogy közvetítőkké válnak, és hagyományos banki termékeket adnak saját termékeikhez, vagy olyan piacokká, amelyek a legjövedelmezőbb banki tevékenységekre összpontosítanak. Az Amazon és a JPMorgan Chase máris partnerséget alakított ki, az Apple és a Goldman Sachs együttműködik a hitelkártyák ajánlásában, az Amazon és a Bank of America a hitelnyújtásban, a Google pedig együttműködik több pénzügyi intézménnyel is. Összességében az OECD jelentése rámutat arra, hogy ha a BigTech cégek teljes erővel belépnek a bankszektorba (már elkezdték), akkor a bankok számára csak korlátozott lehetőségeik maradnak az üzleti életben, mint például speciális egyedi pénzügyi termékek ajánlása, amelyeket a BigTech cégek nem tudnak ajánlani, vagy olyan platformokká válhatnak, amelyek versengenek a BigTech -el, mivel jobban tudnak navigálni a különféle szabályozások tekintetében. A szabályozás fejlődése – amely magába foglalja azt is, hogy ki ellenőrzi az adatokat – határozza meg, hogy a BigTech meddig tud egyedül elmenni. Egyesek azt mondják, hogy a BigTech és Big Banks házassága máris nyilvánvaló.

2022. április
Fordította és összeállította: Antal Miklós

Print Friendly, PDF & Email

1 Comment

Add a Comment
  1. Talán pontosabb az általam használt terminológia, hiszen azonosítja az eredő tudatokat, a kitervelőket, magát a terv eszközét, és a célt.
    COhen Viruses Identified Death = COVID.
    A világunk, a szimuláció háttérhatalma egy axiomatikus eszközzel irányít. A pénzzel. A bankokkal. A pénz egy axiomatikus irányítási eszköz, megállapodáson, mindenki elfogadásán alapul, hogy egy papírdarab vagy fémdarab mit ér. Rockefeller azt mondta nem rég, hogy a dollárt már régen hiperinflálni akarta a deep state, de az emberek hite életben tartotta. Most már a hit sem elég. A háttérhatalomnak már a pénz sem kell a hatalomhoz.
    És nem mindenki által elfogadottan döntött a háttérhatalom, hogy az eddig mindenki által elfogadott virtuális csereeszközt megszünteti szenvedtetéssel. Az infláció emberi döntés kérdése, nem a gazdaság hanyatlása. Gazdaság? Egy háttérhatalmi játék, a nyomor minden történelmi korban való szinten tartása. Ami a mai technológiai fejlettség elérése lett, Teslának köszönhető, a váltóáram nélkül még mindig középkor lenne. Ha bárki belegondol, még mindig a magyarországi falvakban sok helyen pottyantós vécé van, nincs fürdőszoba, mélyszegénység van, szegénység, közbiztonság nélkül élnek egyedül idős emberek, rokonok nélkül. Miért természetes az 50-60-70 év óta tartó euroatlanti kényelem? Egy háború és nem lesz fürdés, nem lesz vécé, papír sem, étel se nagyon, nem lesz semmi. Semmi. És fel kellene ébredni. Na nem ezotérikusan, mert ha az emberek lelke felébredne, még nagyobb lenne az öldöklés. Ha mindenki megismerné a tényleges valóságot, akkor semmi sem lenne “szent”. Csak felébredni ebbe a valóságba lenne időszerű, ebbe a földi szimulációba, ahol álmodják az emberek az életüket az ionoszféra által visszavert Schumann-rezonancia szimulációs REM-fázisában. Talán egy tudatos álom időszerű lenne, talán a bilibe bele kellene lógni a kezeknek és ráébredni hogy nem csak halálra megy a játék, hanem hosszan tartó szenvedésre. Mindenkinek és only for you. Annyi döntése elvileg van mindenkinek, hogy a szenvedésváltozatok közül a legkevésbé szenvedtetőt válassza, az is determinált, de legalább azt hiszi mindenki hogy van tényleg szabad akarata. A születés ellen nem lehet mit tenni, a földi élet, szimuláció játékszabályai ellen sem igazán – kivétel a kiválasztottak, akik részben a játékszabályokat hozzák -, a halál ellen sem. Akkor meg kellene érteni hogy mi a virtuális valóság amiben élünk. És még egy. Addig örüljön mindenki, amíg van halál. Mert már pedzegeti a háttérhatalom, hogy kitolják 140 évre az átlagéletkort. Kiborgokat gyártanak, klónokat. Aztán senkinek sem lesz halál. Akkor lesz igazán szenvedés. Egy milliárd évig. Amíg a Nap nem pusztítja el a földi szimulációt. Talán nem hat éves gyermek szintjén kellene működnie senkinek, szembe kellene nézni azzal ami van és nem a vágyak, álmok szerint élni még most is. Néha azt látom hogy nagyon sokan fel sem fogják miért halnak meg. Fogalmuk sincs miről van szó. Mások, a média beültetett gondolatpaneleit szajkózzák, elhiszik amit a politikusok mondanak és vérre menően egymás torkának esnek, miközben jót szórakozik a háttérhatalom minden ezt látó tagja hogy milyen primitívek az emberek. Panem et circenses. Azonban nem a plebs kapja hanem a kiválasztottak. A cirkuszt a plebs szolgáltatja.
    Az ismerőseimnek mondtam hogy olvassák el a Neomról szóló hivatalos francia nyelvű 2017. évi szövegeket, a terveket miért épül. Senki sem nézett utána. Mintha a legértelmesebb emberi tudatok is be lennének oltva a valóság megismerése ellen. Pedig ez még nem is a valóság, csak a földi szimuláció virtuális valósága. Orbán amikor említette az Ipari Kamara idei évadnyitóján hogy 2030-ban a világot sokkal nagyobb megrázkódtatás éri mint ez a gyilkolászás és oltásgyilkosságosdi, tudatformálósdi volt és van, akkor két három sajtóorgánum egy-két napig rákapott a témára de nem túl meggyőzően. Aztán néma csönd és néma tartomány, mint Walesben. Eszébe sem jut senkinek hogy honnan a fészkes fenéből tudja egy gyászhuszár hogy nyolc év múlva mi lesz az emberi fajjal? Hogy egyébként nincs köze ahhoz hogy mindig tudták hogy mikor jön a következő hullájuk, azaz Cohenvid-hullám? Hogy senkinek sem párhuzamosul a DNS-ayában hogy a pontos előrejelzések összefügghetnek azzal, hogy a háttérhatalom és láncoskutyáik előre megtervezett világot ordítanak bele az arcunkba, és mi akkor sem halljuk és akkor sem látunk semmit, csak azt amit ők akarnak hogy halljunk, lássunk, érezzünk? És régebben én kaptam a támadásokat a most vinnyogni kezdő emberektől, hogy fantazmagória az amiről beszélek. Erre már a legjobb segíteni akarásom ellenére sem tudok mit mondani, csak azt hogy jó szenvedést azoknak, akik képtelenek csak egy kicsit is gondolkodni. Nem kell nagyon, nem kell megijedni. Mert szájba van rágva minden. Csak egy kicsinykét észre kellene venni. Mondjuk úgy két Gyurcsányozás meg Orbánozás meg a többi embernyomorító gazember emlegetése között pár másodpercig odafigyelni arra ami valójában történik.
    Talán egy-két embernek segítek az írásommal. Remélem.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.