Írásunk William Engdahl itt megjelent írásának fordítása.
A 2019-ben felbukkanó állítólagos új SARS Covid vírus egyik eredménye az, hogy a médiában az orvosi virológia szakmáját szinte isteni rangra emelte. Kevesen értik a virológia eredetét és a vezető szerepét a mai orvosi gyakorlatban. Ehhez meg kell vizsgálnunk Amerika első orvosi kutatóintézetének, a Rockefeller Institute for Medical Research-nek, mai nevén Rockefeller Egyetemnek történetét, valamint a poliomyelitis (gyermekbénulás) vírussal kapcsolatos munkáját.1907-ben New Yorkban egy betegség kitörése kitűnő alkalmat szolgáltatott a Rockefeller Intézet igazgatójának, Simon Flexner orvosnak, egy láthatatlan „vírus” felfedezésére, amely az önkényesen poliomyelitisnek nevezett betegséget okozza. A poliomyelitis szó egyszerűen a gerincvelő szürkeállományának gyulladását jelenti. Abban az évben körülbelül 2500 New York-i lakost, többségében gyerekeket nyilvánítottak vírusfertőzöttnek, akik valamilyen mértékben megbetegedtek, beleértve a bénulást és akár a halált is.
Flexner csalása
Az Egyesült Államokban a 20. század első felében zajló teljes gyermekbénulás-történet legszembetűnőbb aspektusa az volt, hogy az üzlet minden kulcsfontosságú szakaszát olyan emberek irányították, akik a Rockefeller-orvosi klikkhez kötődnek. Ez a csalás abból indult ki, hogy a Rockefeller Intézet igazgatója, Simon Flexner azt állította, hogy ő és kollégája, Paul A. Lewis „izoláltak” egy szemnek láthatatlan, még a baktériumoknál is kisebb kórokozót, amely állításuk szerint az Egyesült Államokban kitört járványos bénulást okozta. Hogyan jutottak erre az gondolatra?
A JAMA (Journal of the American Medical Association) szaklapban 1909-ben megjelent cikkében Flexner azt állította, hogy ő és Lewis izolálták a poliomyelitis vírust. Beszámolt arról, hogy sikeresen „átterjesztették” a gyermekbénulást több majmon keresztül, majomról majomra. Kezdetben egy fiatal fiú beteg emberi gerincvelőszövetét fecskendezték be majmok agyába, akik feltehetően a vírus miatt haltak meg. Miután egy majom megbetegedett, gerincvelőszövetének szuszpenzióját fecskendezték be más majmok agyába, akik szintén megbetegedtek.
Kijelentették, hogy a Rockefeller Intézet orvosai ezzel bebizonyították, hogy a poliomyelitis vírus okozza a rejtélyes betegséget. Pedig semmi ilyesmit nem bizonyítottak. Flexner és Lewis még azt is elismerte, hogy: „Sem a filmkészítményekben, sem a tenyészetekben végképp nem sikerült felfedeznünk a baktériumokat, amelyek felelősek lehetnek a betegségért; és mivel a vírus majmokon történő szaporításának hosszú sorozata között egyetlen állat sem mutatott a sérülésekben néhány korábbi kutató által leírt coccus baktériumokat, és nem sikerült ilyen baktériumokat kinyernünk az általunk vizsgált emberi anyagból, úgy éreztük, hogy kizárhatóak a mérlegelésből.” Amit aztán tettek, az egy bizarr feltételezés volt, képzelgés, nem pedig tudományos állítás. Felállították hipotézisüket a külső vírusról, és minden bizonyíték nélkül tényként állították azt. Azt állították: „ Ezért … a járványos gyermekbénulás fertőző anyaga a legapróbb és szűrhető vírusok osztályába tartozik, amelyeket eddig mikroszkóp alatt nem sikerült biztosan kimutatni.” Tehát?
Simon Flexner egyszerűen azt állította, hogy ez a gyermekbénulás vírusa, amely megöli a majmokat, mert nem találtak más magyarázatot. Valójában nem is keresett más forrást a betegségeknek. Ez nem volt a vírus tudományos izolálása, hanem vad spekuláció volt: „…mikroszkóp alatt ez idáig nem tudták kimutatni biztosan.” Ezt elismerték a JAMA-ban 1909. december 18-án közzétett második cikkben, A JÁRVÁNYOS POLIOMYELITIS VÍRUSÁNAK TERMÉSZETE címmel.
Az úgynevezett „vírus”, amelyet a majmokba fecskendeztek, egyáltalán nem volt tiszta. Meghatározatlan mennyiségű szennyezőanyagot is tartalmazott. Tartalmazott „pürésített gerincvelőt, agyavelőt, székletet, még legyeket is ledarálták, és majmokba fecskendezték, hogy bénulást idézzenek elő”. Amíg Jonas Salk 1955 áprilisában elnyerte az Egyesült Államok kormányának jóváhagyását egy gyermekbénulás elleni védőoltásra, nem volt tudományos bizonyíték a gyermekbénulást vagy közismert csecsemőkori bénulást okozó vírus létezésére. Ez a mai napig így van. Az orvosi világ mind elfogadta Flexner állítását, hogy ez egy vírus.
Rockefeller Intézet, Flexner és az Amerikai Orvosi Egyesület
A Rockefeller Intézetet John D. Rockefeller (A Standard Oil tulajdonosának) vagyonából alapították 1901-ben, hogy Amerika első orvosbiológiai intézete legyen. A francia Pasteur Intézet (1888) és a német Robert Koch Intézet (1891) mintájára készült. Első igazgatója, Simon Flexner kulcsfontosságú és leginkább bűnözői szerepet játszott a mára elfogadott amerikai orvosi gyakorlat kialakításában. Rockefeller célja az volt, hogy az amerikai orvosi gyakorlatot teljes mértékben ellenőrizzék, és legalábbis a kezdetekben a Rockefeller-érdekek által jóváhagyott gyógyszerek népszerűsítésének eszközévé váljon. Törekedtek továbbá a kőolaj-finomítás származékaiból készülő gyógyszerek monopolizálására, ahogyan azt az olajjal már megtették.
Miközben a Rockefeller Intézet vezetője, Simon Flexner a gyermekbénulásról szóló, eredménytelen, de nagy elismerést kiváltó tanulmányait publikálta, megszervezte, hogy testvére, Abraham Flexner, egy orvosi háttérrel nem rendelkező iskolai tanár irányítsa az Amerikai Orvosi Szövetség (AMA), a Rockefeller Általános Oktatási Tanács és a Carnegie Alapítvány közös tanulmányát. Utóbbit Rockefeller közeli barátja, Andrew Carnegie alapította.
Az 1910-es tanulmány a Flexner-jelentés címet viselte, és látszólagos célja az összes amerikai orvosi iskola minőségének vizsgálata volt. A jelentés kimenetele azonban előre meg volt határozva. A jó adottságokkal rendelkező Rockefeller Intézet és az AMA közötti kapcsolatok az AMA korrupt vezetője, George H. Simmons révén alakultak ki.
Simmons a befolyásos Jama (Journal of the American Medical Association) szaklap szerkesztője is volt, amely kiadványt mintegy 80 000 orvosnak juttattak el Amerika-szerte. Állítólag abszolút hatalmat gyakorolt az orvosok egyesülete felett. Ellenőrzés alatt tartotta a gyógyszergyárak növekvő hirdetési bevételeit, hogy a folyóiratában népszerűsítsék gyógyszereiket az AMA orvosai számára, ami egy bomba üzlet lett. Kulcsszereplője volt a Rockefeller orvosi puccsnak, amelynek célja az volt, hogy teljesen újradefiniálja az elfogadható orvosi gyakorlatot a gyógyító vagy megelőző kezelésektől a gyakran halálos gyógyszerek és drága műtétek használatáig. Az AMA vezetőjeként Simmons rájött, hogy az orvosi iskolák – köztük az akkoriban elismert kiropraktika, csontkovácsolás, homeopátia és természetes gyógymódok – által támasztott verseny csökkenti AMA orvosainak bevételét, mivel az orvosi iskolák száma 1880 és 1903 között 90-ről 150-re növekedett.
Abraham Flexner, egy magániskola volt igazgatója 1909-ben bejárta az Egyesült Államok különböző orvosi iskoláit, és azt javasolta, hogy a 165 orvosi iskola felét zárják be, mivel ezt „nem megfelelő színvonalúnak” minősítette. Ez csökkentette a versenyt a más megközelítéssel gyógyító módszerekkel. Kíméletlenül célba vették az akkoriban széles körben elterjedt természetgyógyászati orvosi iskolákat, kiropraktikusokat, csontkovácsokat, valamint független allopátiás iskolákat, amelyek nem akartak csatlakozni az AMA-rezsimhez. Aztán a Rockefeller-pénz a kiválasztott iskolákhoz került azzal a feltétellel, hogy a professzorokat a Rockefeller Intézet vizsgálja felül, és a tanterv a gyógyszerekre és a sebészetre, mint kezelésre összpontosít, nem a megelőzésre, a táplálkozásra vagy a toxikológiára, mint lehetséges okokra és megoldásokra. El kellett fogadniuk Pasteur betegség kórokozó elméletét, amely az egy kórokozó – egy betegség leegyszerűsítését vallja. A Rockefeller által irányított média összehangolt boszorkányüldözést indított az alternatív gyógyászat minden formája, a gyógynövények, a természetes vitaminok és a kiropraktika ellen – minden olyan dolog ellen, amit nem a Rockefeller által szabadalmaztatott gyógyszereket használnak.
1919-re a Rockefeller Általános Oktatási Tanács és a Rockefeller Alapítvány több mint 5 millió dollárt fizetett ki a Johns Hopkins, (ez az egyetem ismerős lehet 2019-ből; a szerkesztő megjegyzése) a Yale és a St. Louis-i Washington orvosi egyetemeknek.
1919-ben John D. Rockefeller további 20 millió dollárt érő értékpapírt adományozott „az Egyesült Államok orvosi oktatásának előmozdítására”. Ez mai értéken körülbelül 340 millió dollár lenne, ami hatalmas összeg. Röviden: a Rockefeller-pénzérdekeltség az 1920-as évekre ellenőrzése alá vonta az amerikai orvosképzést és orvosi kutatást .
A virológia létrehozása
Ez az orvosi hatalomátvétel, amelyet a legbefolyásosabb orvosi szervezet, az AMA és annak korrupt vezetője, Simmons támogattak, lehetővé tette Simon Flexnernek, hogy a Rockefeller- szabályok alapján szó szerint megalkossa a modern virológiát. A rendkívül ellentmondásos Thomas Milton Rivers, a Rockefeller Intézet virológiai laboratóriumának igazgatójaként az 1920-as években a virológiát a bakteriológiától elkülönülő önálló területként hozta létre. Rájöttek, hogy sokkal könnyebben manipulálhatnak, ha olyan halálos kórokozókat találhatnak fel, amelyek láthatatlan kórokozók vagy „vírusok”. Ironikus módon a vírus a latinból származik, és mérget jelent.
A virológia egy redukcionista orvosi csalás, a Rockefeller orvosi összeesküvés műve volt. Ez a rendkívül fontos tény ma jól el van temetve az orvostudomány könyveiben. Az olyan betegségeket, mint a himlő, a kanyaró vagy a gyermekbénulás, láthatatlan kórokozók, úgynevezett specifikus vírusok okozzák. Ha a tudósok „izolálni” tudnák a láthatatlan vírust, elméletileg találhatnának olyan vakcinákat, amelyek megvédik az embereket a károktól. Így hangzott elméletük. Hatalmas áldás volt ez a gyógyszergyártó cégek Rockefeller-kartellje számára, mint pl. az American Home Products, amely hamisan reklámozott olyan gyógyszereket, amelyek hatása nem volt bizonyított, például a
Preparation H az aranyér kezelésére vagy az Advil a fájdalomcsillapításra;
a Sterling Drug, amely az első világháború után rátette kezét a német Bayer AG amerikai érdekeltségeire, belértve az aszpirint is;
a Winthrop Chemical;
az American Cyanamid és leányvállalata, a Lederle Laboratories;
a Squibb és a Monsanto.
A Rockefeller Intézet víruskutatói amellett, hogy felfedezték a gyermekbénulás vírusát, nem sokára azt állították, hogy felfedezték azokat a vírusokat, amelyek himlőt, mumpszot, kanyarót és sárgalázat okoztak. Aztán bejelentették a tüdőgyulladás és a sárgaláz elleni védőoltások „felfedezését”. Az Intézet által bejelentett „felfedezések” mindegyike hamisnak bizonyult. A virológia új területén végzett kutatások irányításával a Rockefeller Intézet Simmons-szal az AMA-nál és ugyanilyen korrupt utódjával, Morris Fishbeinnel összejátszva új szabadalmaztatott vakcinákat vagy gyógyszeres „gyógymódokat” népszerűsíthetett a befolyásos JAMA folyóiratban, melyet minden orvos tag megkapott. Az AMA lejáratta azokat a gyógyszercégeket, akik nem voltak hajlandók hirdetni az AMA folyóiratban.
A gyermekbénulás kutatásának irányítása
Simon Flexnernek és a nagy befolyású Rockefeller Intézetnek 1911-ben sikerült elérnie, hogy a gyermekbénulásnak nevezett tüneteket az Egyesült Államok közegészségügyi törvényébe, mint „levegőben terjedő vírus által okozott ragályos, fertőző betegséget” bejegyezzék. Még ők is elismerték, hogy nem bizonyították, hogyan jut be a betegség az emberi szervezetbe. Ahogy egy tapasztalt orvos rámutatott egy orvosi folyóiratban 1911-ben: „A fertőzés lehetséges módszereivel kapcsolatos jelenlegi tudásunk szinte teljes egészében a Rockefeller Intézetben végzett munkán alapulnak.” 1951-ben Dr. Ralph Scobey, a Rockefeller intézet által erőltetett megállapítások kritikusa, hogy ítéletet mondjon a gyermekbénulás fertőzéséről, megjegyezte: „Ez természetesen inkább állatkísérletekre támaszkodott, mintsem klinikai vizsgálatokra…” Scobey arra is rámutatott, hogy nincs bizonyíték a gyermekbénulás fertőzőképességére: „ …a betegségben szenvedő gyermekeket általános kórházi osztályokon tartották, és a kórház osztályainak többi ott fekvő betege közül egyetlen embert sem fertőzött meg a betegség.” Az akkori általános hozzáállást 1911-ben így foglalták össze: „Az abszolút bizonyíték hiánya ellenére úgy tűnik számunkra, hogy a közösség érdekeit védené, ha fertőző betegségnek tekintjük.” (Sic).
Azáltal, hogy a gyermekbénulás tüneteit egy láthatatlan, állítólagos exogén vagy külső vírus okozta rendkívül fertőző betegségnek minősítették, a Rockefeller Intézet és az AMA meg tudta akadályozni az alternatív magyarázatok, például a vegyi rovarirtók vagy más mérgező anyagoknak való kitettség kutatását. szezonális betegségek és bénulások, sőt halálesetek is, főleg nagyon kisgyermekeknél. Ennek a mai napig tartó végzetes következményei lettek.
A DDT szerepe
Ralph R. Scobey, MD az Egyesült Államok Képviselőházához intézett 1952-es nyilatkozatában, amely az élelmiszerekben található vegyi anyagok lehetséges veszélyeit vizsgálta, megjegyezte: „A gyermekbénulás vizsgálata majdnem fél évszázada egy feltételezett külső vírusra irányul, amely bejut az emberi szervezetbe és ott betegséget okoz. A közegészségügyi törvény a jelenlegi megfogalmazásban csak ilyen típusú vizsgálatokat tesz lehetővé. Másrészt nem végeztek intenzív vizsgálatokat annak megállapítására, hogy az úgynevezett poliomyelitis vírus egy autochton kémiai anyag-e, amely egyáltalán nem megfertőzi, hanem mérgezi az emberi szervezetet, mint pl. az ételméreg.” A toxinokat, mint kiváltó okot az óriási bizonyítékok ellenére nem vizsgálták.
Az 1930-as években, a gazdasági válsággal, majd a háborúval együtt, kevés új jelentős gyermekbénulás-kitörést észleltek. Közvetlenül a második világháború vége után azonban a gyermekbénulás robbanásszerűen megnőtt. 1945-től nyáron Amerikában egyre több gyermeknél diagnosztizálják a gyermekbénulást, és egyre többen kerültek kórházba. Az esetek kevesebb mint 1%-át ténylegesen vér- vagy vizeletvizsgálattal vizsgálták. Körülbelül 99%-át pusztán olyan tünetek jelenléte alapján diagnosztizálták, mint például akut végtagfájdalom, láz, gyomorpanaszok, hasmenés.
1938-ban a gyermekbénulás feltételezett áldozata, Franklin D. Roosevelt támogatásával megalapították a Gyermekbénulás Nemzeti Alapítványát (March of Dimes), hogy adómentes adományokat gyűjtsön a gyermekbénulás kutatásának finanszírozására. Dr. Henry Kumm, egy német orvos és kutató, 1928-ban érkezett az USA-ba, és csatlakozott a Rockefeller Intézethez, ahol 1951-ig a Nemzeti Alapítványhoz (National Foundation) való csatlakozásáig maradt, ahol a gyermekbénulás kutatás igazgatójaként dolgozott.
Kummhoz a Rockefeller Intézet egy másik kulcsfontosságú veteránja, Thomas M. Rivers, a „virológia atyja”,, is csatlakozott a Nemzeti Alapítványnál, aki az alapítvány oltóanyag-kutatási tanácsadó testületének elnöke volt, amely testület felügyelte Jonas Salk kutatásait. A Rockefeller Intézet két kulcsfigurája így ellenőrizte a gyermekbénulás kutatására fordított pénzeszközöket, beleértve a vakcina kifejlesztését.
A második világháború alatt, amikor még a Rockefeller Intézetben dolgozott, Henry Kumm az Egyesült Államok hadseregének tanácsadója volt, ahol az olaszországi tereptanulmányokat felügyelte. Kumm ott terepvizsgálatokat végzett a DDT-nek tífusz és maláriás szúnyogok elleni alkalmazására vonatkozóan a Róma és Nápoly melletti mocsarakban. A DDT-t rovarölő szerként a svájci Geigy gyógyszercég és Egyesült Államok-beli fiókvállalata szabadalmaztatta 1940-ben, és először 1943-ban engedélyezték az amerikai hadsereg katonáinál, mint általános fertőtlenítőszer fejtetvek, szúnyogok és sok más rovar ellen. A háború végéig az Egyesült Államokban szinte az egész DDT-termelés a hadsereghez került. 1945-ben a vegyipari vállalatok mohón kerestek új piacokat. Megtalálták őket.
1944 elején az amerikai újságok diadalmasan számoltak be arról, hogy a tífusz, „a rettegett pestis, amely a történelem minden nagy háborúját követte”, a hadsereg új „tetűgyilkos” pornak, a DDT-nek köszönhetően már nem jelent veszélyt az amerikai csapatokra és szövetségeseikre. Egy nápolyi kísérletben amerikai katonák több mint egymillió olaszt permeteztek le kerozinban (!) oldott DDT-vel, elpusztítva a tífuszt terjesztő tetveket. A Rockefeller Intézet munkatársa, Henry Kumm és az amerikai hadsereg tudta, hogy – ahogy egy kutató fogalmazott – „a DDT méreg, de a háborúhoz elég biztonságos.” Bárkit, akit a DDT károsított, harci sebesültnek minősítettek. Az Egyesült Államok kormánya „korlátozta” a hozzáférést a Tudományos Kutatási és Fejlesztési Hivatal által 1944-ben kiadott, rovarirtó szerekről szóló jelentéséhez, amely óva intett a DDT kumulatív toxikus hatásaitól emberek és állatok vonatkozásában. Dr. Morris Biskind egy 1949-es cikkében megjegyezte: „Mivel a DDT egy kumulatív méreg, elkerülhetetlen, hogy bekövetkezzen az amerikai lakosság nagymértékű mérgezése. 1944-ben Smith és Stohlman, a National Institutes of Health munklatársai, a DDT kumulatív toxicitásának kiterjedt tanulmányozása után rámutattak: „A DDT toxicitása kumulatív hatásával és a bőrből való felszívódásával határozott egészségügyi kockázatot jelent a használat során.” Figyelmeztetéseiket a magasabb tisztségviselők figyelmen kívül hagyták .
Ehelyett 1945 után a DDT-t Amerika-szerte az új csodaként, „biztonságos” rovarirtóként reklámozták, hasonlóan a három évtizeddel későbbi Monsanto glifozátos térhódításához (ezt a gyomirtót hazánkban is a mai napig nagy mennyiségben alkalmazzák, legnagyobb vásárlója a MÁV : a szerkesztő megjegyzése). Azt mondták, hogy a DDT ártalmatlan az emberre. De a kormányban senki sem vizsgálta komolyan tudományosan ezt az állítást. Egy évvel később, 1945-ben, amikor a háború véget ért, az amerikai újságok „varázslatos” anyagnak, „csodának” méltatták az új DDT-t. A Time magazin a DDT-t „a második világháború egyik nagy tudományos felfedezésének” nevezte.
A mellékhatásokra vonatkozó, nem tesztelt elszigetelt figyelmeztetések ellenére, miszerint ez egy folyamatosan jelenlévő, mérgező vegyi anyag, amely könnyen felhalmozódik a táplálékláncban, az Egyesült Államok kormánya 1945-ben jóváhagyta a DDT általános felhasználását. – a Rockefeller gyógyszeripari érdekeket képviselő AMA által irányított gyógyszer hatóság az FDA , 7 ppm-ig „biztonságosnak” nyilvánította az élelmiszerek DDT-tartalmát, bár ezt senki sem vizsgálta. A DDT gyártó vegyipari cégek fotókkal és anekdotákkal etették a sajtót. Az újságok lelkesen számoltak be arról, hogy a DDT-t az új csodavegyületet tesztelték az USA déli államaiban a (feltételezetten) maláriát hordozó szúnyogok ellen, valamint arról, hogyan védi meg az arizonai szőlőültetvényeket, a nyugat-virginiai gyümölcsösöket, az oregoni burgonyaföldeket, az illinoisi kukoricatáblákat és iowai tehenészeteket“. A DDT az 1940-es évek végén mindenhol jelen volt az Egyesült Államokban.
Az Egyesült Államok kormánya azt állította, hogy a DDT, ellentétben az arzénnel és más, a háború előtt használt rovarölő szerekkel, ártalmatlan az emberekre, még a csecsemőkre is, és szabadon használható. 1945-től kezdve olyan városok, mint Chicago, nyilvános strandokat, parkokat és úszómedencéket permeteztek. A háziasszonyok otthoni aeroszolos spray DDT adagolókat vásároltak a konyhába és különösen a gyerekszobákba, még a matracba is. A gazdálkodókat felszólították, hogy permetezzék DDT-vel terményeiket és állataikat, különösen a tejelő teheneket. A háború utáni Amerikában a DDT-t mindenekelőtt a Rockefeller gyógyszergyártó cégek terjesztették, mint például az American Home Products a Black Flag aeroszolos DDT spray-jel és a Monsanto. 1945 és 1952 között az Egyesült Államokban a DDT termelése tízszeresére nőtt.
Ahogy 1945 után a feltételezett gyermekbénulás esetek szó szerint robbanásszerűen megszaporodtak az Egyesült Államokban, az a bizonyítatlan elmélet nyert polgárjogot, hogy a járványos gyermekbénulást nem olyan mérgező rovarirtók, mint a DDT, hanem szúnyogok vagy legyek terjesztették az emberekre, különösen a kisgyermekekre. Az üzenet az volt, hogy a DDT biztonságosan megvédheti a családot a járványos gyermekbénulástól. A hivatalosan felsorolt gyermekbénulás esetek száma az Egyesült Államokban a polgári DDT-használat előtti 1943-as 25 000-ről 280 000-as csúcsértékre emelkedett 1952-ig, ami több mint tízszeres növekedést jelent.
1945 októberében a DDT-t, amelyet az Egyesült Államok hadserege használt a Henry Kumm vezette Rockefeller Intézet felügyelete alatt, az Egyesült Államok kormánya engedélyezte általános felhasználását szúnyogok és legyek elleni rovarirtó szerként. A DDT emberekre és állatokra gyakorolt toxikus hatásaira figyelmeztető, tudósokat elhallgattatták. A családoknak azt mondták, hogy a DDT megmentheti gyermekeiket a rettegett gyermekbénulástól, azáltal, hogy megöli a rettegett rovarokat.
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma azt tanácsolta a gazdáknak, hogy a szúnyogok és legyek elleni küzdelem érdekében DDT-oldattal mossák le tejelő teheneiket. A kukoricatáblákat, valamint a gyümölcsöskerteket légi úton permetezték DDT-vel. A DDT azonban hihetetlenül tartós volt, és a növényekre és zöldségekre gyakorolt mérgező hatása olyan volt, hogy nem lehetett lemosni. 1945 és 1952 között évről évre nőtt az Egyesült Államokban kiszórt DDT mennyisége. Figyelemre méltó, hogy ugyanígy nőtt az emberi gyermekbénulásos esetek száma is.
A legrosszabb gyermekbénulás járvány
Az 1950-es évek elejére egyre nagyobb figyelem irányult az Egyesült Államok Kongresszusában és a gazdálkodók körében az ilyen erős rovarirtó használat lehetséges veszélyeire – nem csak a DDT, hanem a még mérgezőbb BHC (benzol-hexaklorid)-ra is. 1951-ben Morton Biskind, egy orvos, aki több száz DDT-mérgezésben szenvedő beteget sikeresen kezelt, az Egyesült Államok Képviselőháza előtt tanúvallomásában szólt a járványos gyermekbénulás lehetséges összefüggéséről a toxinokkal, különösen a DDT-vel és a BHC-vel. Megjegyezte,
„A „DDT” (diklór-difenil-triklóretán) rovarirtó szer és az azt követő, még halálosabb anyagok sorozatának nyilvános, ellenőrizetlen általános felhasználására nem volt még hasonló példa a történelemben. Kétségtelen, hogy soha azelőtt egyetlen ember által ismert anyag sem terjedt el ilyen gyorsan a Föld nagy részén. Ez annál is meglepőbb, mert a DDT nyilvános forgalomba bocsátásakor már nagy mennyiségű adat állt rendelkezésre az orvosi szakirodalomban, amelyek azt mutatták, hogy ez a szer rendkívül mérgező volt számos különböző állatfajra, és halmozottan tárolták a testzsírok és hogy megjelent a tejben is. Ebben az időben néhány emberi DDT-mérgezéses esetet is jelentettek. Ezeket a megfigyeléseket szinte teljesen figyelmen kívül hagyták vagy félreértelmezték. ”
Biskind 1950 végén a Kongresszus előtt további vallomást tett: „A múlt év elején egy sor megfigyelést tettem közzé az emberben előforduló DDT-mérgezésről. Mivel röviddel a legutóbbi háború után országszerte nagyon sok olyan esetet figyeltek meg az orvosok, amelyekben tünetegyüttes jelentkezett, melynek legszembetűnőbb jellemzője a gyomor-bélhurut, a tartósan visszatérő idegtünetek és az extrém izomgyengeség…” számos esetet leírt olyan betegekről, akiknek megszűntek súlyos tünetei, beleértve a bénulást is, amikor a DDT-nek és a kapcsolódó toxinoknak való kitettség megszűnt: „A több mint 200 esetet felölelő eredeti tapasztalataim, amelyekről tavaly év elején számoltam be, azóta jelentősen bővültek. Későbbi megfigyeléseim nemcsak azt a nézetet erősítették meg, hogy a DDT sok, egyébként megmagyarázhatatlan emberi fogyatékosságért felelős…” Az is megjegyezhető, hogy a gyermekbénulás esetei mindig a nyári hónapokban fordultak elő leginkább, amikor a rovarok elleni DDT-permetezés mértéke maximális volt.
A Rockefeller Intézet munkatársai és az AMA az Egyesült Államok kormányában dolgozó ügynökeiken keresztül „USA 1946-1952 poliomyelitis egészségügyi vészhelyzetet” hirdettek ki. (Milyen ismerősen hangzik ez manapság 2019 után : a szerkesztő megjegyzése) Ezt úgy tették, hogy tudatosan népszerűsítették a rendkívül mérgező DDT-t, mint biztonságos módszert a rettegett betegség mitikus rovarterjesztői elleni védekezésre. Propagandakampányuk meggyőzte az amerikai lakosságot arról, hogy a DDT a kulcs a gyermekbénulás terjedésének megállításához.
A gyermekbénulás hirtelen lecsökken
A Rockefeller Intézet két orvosának, Henry Kummnak és Thomas Riversnek a vezetése alatt a National Foundation for Infantile Paralysis (NFIP) elutasította az olyan kritikusokat, mint Biskind és Scobey. A természetes gyógymódokat, mint például az intravénás C-vitamin alkalmazását a csecsemőkori bénulások kezelésére, teljesen elutasították, mint „kuruzslást”. 1953 áprilisában a Rockefeller Intézet vezető DDT tanácsadója, Dr. Henry Kumm lett az NFIP gyermekbénulás kutatási igazgatója, amely finanszírozta Jonas Salk gyermekbénulás elleni oltás kutatását.
Egy bátor észak-karolinai orvosnak, Dr. Fred R. Klennernek, aki kémiát és fiziológiát is tanult, az az ötlete támadt, hogy nagy dózisú intravénás aszkorbinsavat – C-vitamint – alkalmazzon azzal a hipotézissel, hogy betegei toxinmérgezés áldozatai, és A C-vitamin erős méregtelenítő szer volt. Ez jóval azelőtt történt, hogy Dr. Linus Pauling Nobel-díjas kutatása C-vitaminnal foglalkozott. Klenner napokon belül figyelemre méltó sikert ért el több mint 200 betegnél az 1949 és 1951 közötti nyári járványokban . A Rockefeller Intézetet és az AMA-t nem érdekelték a gyógyulási kilátások. Ők és a Rockefeller által ellenőrzött Gyermekbénulás Elleni Nemzeti Alapítvány csak a gyermekbénulás elleni védőoltás fejlesztését finanszírozták, azon a nem bizonyított Flexner-állításon alapulva, hogy a gyermekbénulás fertőző vírus, nem pedig környezeti méreg eredménye.
Aztán valamikor 1951 és 1952 között, amikor a gyermekbénulás esetek történelmi csúcson voltak, valami váratlan dolog kezdett megjelenni. A gyermekbénulásként diagnosztizált esetek száma az Egyesült Államokban csökkenni kezdett. A gyermekbénulás áldozatai számának csökkenése drámai volt, évről évre egészen 1955-ig, jóval azelőtt, hogy a National Foundation és Jonas Salk gyermekbénulás elleni oltóanyaga nyilvánosan használható lett, és alkalmazása széles körben elterjedt volna.
Körülbelül egy évvel a gyermekbénulásos esetek hirtelen csökkenése előtt az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma azt tanácsolta azoknak a gazdáknak, akiknek tejelő teheneit súlyosan érintette a DDT, hogy csökkentsék a DDT-használatot. A közvélemény növekvő aggodalma azzal kapcsolatban, hogy mennyire biztonságos a DDT az emberek számára, beleértve a DDT-ről és a gyermekbénulásról szóló, 1951-ben tartott amerikai szenátusi meghallgatásokat, szintén a DDT-kitettség jelentős csökkenéséhez vezetett 1955-ig, bár a DDT-t hivatalosan 1972-ig nem tiltották be az Egyesült Államokban.
Az úgynevezett „bénulásos” esetek mintegy kétharmadával csökkentek ebben az 1952-1956-os időszakban, figyelemre méltó módon párhuzamosan a DDT-használat visszaesésével. Jóval a hanyatlás után, 1955 végén és 1956-ban adták be először nagy populációkban a Rockefeller által kifejlesztett gyermekbénulás elleni Salk-féle vakcinát. Salk és az AMA persze minden elismerést a vakcinának tulajdonított. A Salk-oltás okozta haláleseteket és bénulásokat eltussolták. A kormány megváltoztatta a gyermekbénulás definícióját, hogy tovább csökkentse a hivatalos eseteket. Ezzel párhuzamosan a hasonló, polio-szerű gerincvelői idegbetegségek – akut petyhüdt izombénulás, krónikus fáradtság szindróma, agyvelőgyulladás, agyhártyagyulladás, Guillain-Barré szindróma, izomszklerózis – esetei jelentősen megszaporodtak.
Miért számít mindez
Több mint egy évszázaddal ezelőtt a világ leggazdagabb embere, John D. Rockefeller olajbáró és tanácsadói köre hozzálátott az orvostudomány teljes újraszervezéséhez az Egyesült Államokban és a világ többi részén. A Rockefeller Intézet és az olyan figurák szerepe, mint Simon Flexner, aki szó szerint felügyelte egy kolosszális orvosi csalás létrehozását azon állítások körül, hogy egy láthatatlan fertőző, idegen kórokozó, a polio vírus akut bénulást, sőt halált is okoz a fiatalokban. Politikailag betiltottak minden olyan erőfeszítést, amely a betegséget kapcsolatba hozza a mérgezéssel, legyen szó DDT-ről, arzénes növényvédő szerekről vagy akár szennyezett vakcinákról. Kriminális tervük magában foglalta az AMA vezetésével való bensőséges együttműködést, a fejlődő gyógyszeripar ellenőrzését, valamint az orvosképzést. Ugyanez a Rockefeller-csoport finanszírozta a náci eugenikát a német Kaiser Wilhelm Intézetben az 1930-as években, valamint az Amerikai Eugenikai Társaságot. Az 1970-es években ők pénzelték a szabadalmaztatott GMO vetőmagok megteremtését, amelyeket a Rockefeller vegyi növényvédő szereket gyártó cégek csoportja – a Monsanto, DuPont, és Dow – fejlesztett ki.
Ma a közegészségügy és az orvosi ipari komplexum irányítását David Rockefeller pártfogoltja és az eugenika szószólója, Bill Gates, a WHO és a világ vakcináinak önjelölt cárja gyakorolja. Dr. Tony Fauci, a NIAID vezetője bizonyítékok nélkül diktálja a kötelező oltásokat. A második világháború utáni poliovírus-botrány mögött meghúzódó csalást számítógépes modellekkel és más trükkökkel finomították manapság, hogy az egyik állítólagos halálos vírust a másik után terjesszék, a Covid19-től a majomhimlőn át a HIV-ig. Akárcsak a polio esetében, egyiket sem izolálták tudományosan, és nem bizonyították be, hogy az adott állítólagos betegségeket okozzák. Egyiket sem. Ugyanaz az adómentes Rockefeller Alapítvány, amely ma jótékonysági szervezetként pózol, áll a Covid-19 mögötti globális orvosi zsarnokság és a WEF (World Economic Forum) Great Reset eugenikai programjának középpontjában. A poliomyelitis vírus modelljük segített nekik létrehozni ezt a disztópikus orvosi zsarnokságot. Nekünk pedig azt mondják: „bízz a tudományban”.
2022. november
Fordította: Robin
Nagyon jó cikk, köszönöm! Sajnos minden szava igaz!